eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Kész üzleti terv hat hét alatt: instant segítséget nyújt a Dobbantó tréning a vállalkozó hölgyeknek (x)

Immár 13 éves az MKB Bank és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány együttműködésén alapuló Dobbantó Program, amely a nők vállalkozói ismereteinek és készségeinek fejlesztését tűzte ki céljául.

A program keretein belül idén tavasszal is elindul a 12 napos kompetenciafejlesztő tréning, amelyre mától várják a már vállalkozó vagy vállalkozás indításán gondolkodó hölgyek jelentkezését. A szervezők a tréning legkiemelkedőbb, szakmai zsűri által kiválasztott résztvevői számára vállalkozási inkubációs programban való részvételi lehetőséget kínálnak.

„A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabbnak látjuk, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a női vállalkozók esélyteremtésére, fejlesztésére, ezért is folytatjuk, sőt új elemekkel bővítjük 13 éve elindított Dobbantó Programunkat. Legyen az a saját álmuk, ambíciójuk megvalósítása, vagy éppen egy újabb lépés a család anyagi biztonságának megteremtésében, hat hetes kompetenciafejlesztési tréningünk képessé teszi őket arra, hogy rövid időn belül elindíthassák vagy éppen tovább fejleszthessék saját üzleti vállalkozásukat. A tréninget kimagaslóan elvégző vállalkozónők számára további fejlődési lehetőséget is kínálunk, csatlakozhatnak egy vállalkozási inkubációs programhoz. Emellett rendszeres Dobbantó Klub rendezvényeinkkel, a program blogján és Facebook csoportjában megosztott tartalmakkal is segítjük, inspiráljuk a hölgyeket a vállalkozói létre” – mondta Ginzer Ildikó, a Magyar Bankholding standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Tavaszi Dobbantó tréning

Már lehet jelentkezni a 2023. április 17-én – immár 25. alkalommal – induló 12 napos Dobbantó tréningre, ahol a résztvevő hölgyek a vállalkozásfejlesztés területén elismert, tapasztalt trénerektől tanulhatnak, többek között a vállalatok pénzügyeiről, marketingjéről, menedzsmentjéről, továbbá a saját vállalkozásukkal kapcsolatban testreszabott tanácsokat is kaphatnak. A képzés 20 fős csoportban zajlik 12 napra lebontva, hat héten át, összesen 90 órában. A résztvevők tapasztalati úton sajátíthatják el a vállalkozásvezetéshez szükséges legfontosabb készségeket. A tréning előnye, hogy a 6 hét leteltével a résztvevők szakemberek által véleményezett, kész üzleti tervekkel távozhatnak, amivel elindíthatják első vállalkozásukat vagy éppen fejleszthetik meglévő üzletüket.

„A 12 napos képzés kimondottan a női vállalkozók igényeihez igazodó eszközökkel fejleszti a legfontosabb vállalkozói készségeket, emellett szemléletformálással, tanácsadással és mentorálással is segíti a résztvevőket üzleti céljaik elérésében. A Dobbantó tréning többek között azért olyan népszerű hosszú évek óta, mert a tematikát évente frissítjük nemcsak szakmai szempontok alapján, hanem a résztvevők igényeinek és a gazdasági környezet változásainak megfelelően is” – mutatott rá Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A tréning oktatótermének ajtaja minden vállalkozó szándékú hölgy előtt nyitva áll, legyen szó már működő vállalkozást vezetőkről, vagy csupán olyanokról, akik fontolgatják egy vállalkozás elindítását A tavaszi Dobbantó tréningre a SEED Alapítvány honlapján keresztül lehet jelentkezni ide kattintva, 2023. április 3-ig. A képzés piaci ára 500.000 forint, amelyhez a szervezők mindössze bruttó 50.000 forint hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, a további költségeket az MKB Bank finanszírozza.

Vállalkozói inkubációs program

A kompetenciafejlesztő tréning folytatásaképp idén új elemmel bővül a Dobbantó Program képzési palettája, amely lehetőséget nyújt az elméletben megszerzett tudást tovább mélyíteni, és a gyakorlatba átültetni. A szakmai zsűri által kiválasztott, legígéretesebb Dobbantósok inkubációs program keretein belül további 1 éven át kapnak támogatást a vállalkozás-működtetés kiemelt fókuszterületein, így részt vehetnek fejlesztő napokon – ahol feltérképezésre kerülnek az egyéni elakadások és megoldási lehetőségek –, személyre szabott mentorálást és tanácsadást kaphatnak, valamint kapcsolatteremtési lehetőséget a szervezők által meghirdetett rendezvényeken való részvétel által.

(x)

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×