Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.56
bux:
122139.35
2026. január 16. péntek Gusztáv
Palkovics László technológiai és ipari miniszter beszédet mond a Víz, amit akartunk elnevezésű ünnepségen a győri Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban 2022. július 2-án. Hosszútávú megállapodást kötött a Technológiai és Ipari Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Bejárta a sajtót Palkovics László távozásának híre - reagált a Miniszterelnökség

Saját információira hivatkozva számos hírportál megírta: benyújtotta lemondását Orbán Viktornak Palkovics László technológiai és innovációs miniszter, a kormányfő pedig elfogadta azt, egyesek már utódjának kilétét is tudni vélték, mire reagált a Miniszterelnökség.

Elsőként a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) Facebook-oldalán jelent meg egy rövid szöveg arról, hogy információik szerint távozik tárcája éléről Palkovics László technológiai és ipari miniszter, miután benyújtotta lemondását, azt pedig a kormányfő november 13-ai hatállyal el is fogadta. Ezt követően a Telexen is megjelent ugyanez, "több, egymástól független forrásra" hivatkozva. A portál elérte az ügyben Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, aki Gulyás Gergelyhez irányította a kérdezőt, mivel Orbán Viktor "úton van Üzbegisztánba". Az Index is saját információira hivatkozva írta meg a távozást.

Az ügyben szerda délután egymondatos közleményt adott ki Gulyás tárcája, a Miniszterelnökség: "A kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk."

A híresztelés előzményei

Palkovics László az elmúlt hónapokban több "forró" területért is felelt Orbán Viktor ötödik kormányában - 2014-től volt vezető tisztségben a kormányfő mellett, felsőoktatási államtitkárként -, ezek közül egyik volt a VEKE szakterülete, a közlekedés.

A TIM vezetője felelt többek között

  • a Paksi Atomerőmű közeljövőben lejáró blokkjai üzemidejének meghosszabbításáért (a határozattervezet előadójaként)
  • a földgázarány csökkentéséért az energiamixben, így a napelemek ügyéért és a szélerőművek engedélyezése körül kialakult helyzetért, valamint alternatív energiaforrások ügyéért (pl. makói földgázprojekt)
  • a közintézmények gázfűtését kiváltó konténerkazánok programjáért
  • egy agrárinnovációs feladatokért, köztük adatokkal kapcsolatos ügyekben kapott munkát
  • a Budapest-Belgrád vasúttal összefüggő feladatokért
  • a KRÉTA (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer) rendszerért, amelyet a közelmúltban támadtak meg hackerek, és tengernyi személyes adat juthatott illetéktelenek kezébe. Ennek az ügyét szintén a Telex tárta fel, és a szerdai Kormányinfón is kérdezték róla Gulyás Gergelyt, aki azt mondta, néhány nappal a támadás után értesültek a hackertámadásról, és vizsgálat indult az ügyben.

Palkovics László volt az a kormánytag is, aki a tűzijáték kormányzati lemondása után menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetését, de a kormányzati állásfoglalás szerint a két ügynek nem volt köze egymáshoz, mindössze egy klímaügyi-tudományos profillal akarta a kabinet felruházni az OMSZ-t.

Nevéhez kötődik az egyetemi modellváltás is, illetve a kínai Fudan Egyetem projektje.

2021-ben - tehát az előző kormányzati ciklusban - egyszer már távozni akart az innovációs tárca éléről, de távozását akkor Orbán Viktor nem fogadta el.

Utódlásáról az Index írt, a portál szerint egy karcsúsított tárcát vett volna át Palkovics Lászlótól Lantos Csaba közgazdász, a közlekedési területet viszont például Lázár János vette volna át.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×