Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Fortó: MTI/EPA/ANSA

Veronai buszbaleset: 400 millió forint feletti kártérítést kaphatnak a károsultak

Az olasz bíróság dönt az ügyben.

Szeptember elején fogták el Magyarországon azt a békéscsabai férfit, aki 2017 január 20-án azt a buszt vezette, amely Olaszországban egy autópálya hídpillérének ütközött, majd kigyulladt. Akkor 18-an vesztették életüket, sokan megsérültek. A sofőrt, akit várhatóan októberben visznek Olaszországba, 12 év börtönre ítélték, de aztán mérsékelték a büntetését és 6 évet kell a rácsok mögött töltenie. A tárgyalás érdekessége volt, hogy a férfi a balesetben meghalt társára akarta terelni a gyanút, mondván ő vezette akkor a buszt.

A Borsnak most nyilatkozott Massimiliano Scaringella. Az olaszországi ügyvéd azt mondta: az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolyamon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság.

Arról már a hozzátartozók beszéltek, hogy ugyan a buszvezetőt már elítélték, de az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha az is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni. Ez lehet az említett

jelenleg 406 millió forintnak számító egymillió euró.

A cikkből az is kiderül, hogy a következő tárgyalást novemberre tűzhetik ki. A folyamat végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János (sofőr), illetve az autópályacég – magyarázta Szendrei Endre, aki unokahúgát vesztette el a balesetben. Hozzátette: a bíróság személyre szabottan (figyelembe veszik a rokonsági fokot) fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után természetesen többen is kapnak pénzt.

Fontolgatják, hogy beperlik a sofőrt, aki természetesen ekkora pénzt nem tud kifizetni, de a busztársaságtól ezen okból remélnek kártérítést.

A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. Az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek egy évvel ezelőtt összesen 1,8 milliárd forintot kaptak.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×