Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: MÁV

160-nal mehetnek majd a vonatok a Budapest–Belgrád vonalon

Kiskunhalas állomáson elkezdődött a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés előkészítő fázisa.

A hazai közlekedésfejlesztési erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll, ezen belül pedig az egyik legfontosabb beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése és kapacitásbővítése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Kiskunhalason, a fejlesztés alapkőletételén.

A tárcavezető úgy fogalmazott: a kötöttpályás teherszállítás versenyképességének megerősítése hozzájárul a közlekedészöldítési erőfeszítések sikeréhez és a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél eléréséhez. A hazai vasútprogram kiemelt céljai közé tartozik, hogy Magyarország a földrajzi helyzetéből adódó lehetőségekkel élve Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. A tranzitkapacitások jobb kihasználtságának feltételét és eszközét az jelenti, ha a lehető legnagyobb mértékben kapcsolódunk be az Európa és Kína közötti, növekvő forgalom lebonyolításába. A keleti nyitás politikájával összhangban ezért azon dolgozunk, hogy korszerű és biztonságos logisztikai megoldásokkal kapcsoljunk össze kontinenseket és régiókat.

A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat a görögországi kikötők érintésével a Távol-Kelet és Nyugat-Európa között

- tette hozzá.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam.

Elmondta azt is, hogy a Budapest és Belgrád közötti vonatok esetében a jelenlegi

nyolc óráról 3,5 órára csökkenhet a menetidő;

belföldön a távolsági vonatok egy órával rövidebb idő alatt tehetik majd meg a 160 km-es szakaszt a főváros és Kelebia között, illetve a budapesti elővárosi utasok is akár húsz perces menetidő-csökkenéssel is számolhatnak Kunszentmiklós-Tassig. Javul a menetrendszerűség, és a vonal átbocsátóképességének növekedése révén versenyképessé válik a vasúti áruszállítás, így csökken a környezet terhelése, a levegő szennyezése is.

Tomislav Momirović szerb építésügyi, közlekedési és infrastruktúráért felelős miniszter az eseményen arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség legmodernebb vasútjának megépítésével együtt még jobb kapcsolatokat teremtenek a két nemzet között.

A korszerűsítés több mint 150 km-es szakaszán – a kétvágányú pálya megépítésével – összesen 339 vágánykilométer hosszban valósul meg a vasútfejlesztés. A kivitelezés előkészítő szakasza az elkövetkező hónapokban nem érinti a vasúti utazási lehetőségeket, a vonatok továbbra is a meghirdetett menetrend szerint közlekednek.

A MÁV közölte a Soroksár és Kelebia országhatár közötti vasúti korszerűsítés finanszírozását biztosító támogatási szerződést az Innovációs és Technológiai Minisztériummal 2020 tavaszán kötötte meg a MÁV, ezt követően 2020 júliusában kezdődött el a tervezés és engedélyeztetés, a beruházásnak 2025-re kell elkészülnie. A vasútvonal az építés és kétvágányúsítás után mind az utasok, mind pedig az áruszállítás számára versenyképes szolgáltatást nyújt majd. 160 km/óra lesz az engedélyezett sebesség, ehhez 188 ezer négyzetméter zajvédő fal épül.

Öt új állomásépület lesz: Délegyházán, Kiskunlacházán, Dömsödön, Fülöpszálláson, Kiskőrösön; továbbá a mostani, meglévő épületet felújítják Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Kunszentmiklós-Tass, Szabadszállás, Kiskunhalas és Kelebia vasútállomásain, ezen felül 410 új P+R, 440 új B+R parkoló áll majd az utazók rendelkezésére. Új gyalogos aluljárókat hoznak létre és új lifteket telepítenek Soroksár, Dunaharaszti, Taksony, Délegyháza, Kiskunlacháza, Kunszentmiklós-Tass, Fülöpszállás, Csengőd, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunhalas, Kelebia utazói számára.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×