Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.77
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. augusztus 24-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Szijjártó Péter: bosszúhadjáratot indított az Európai Bizottság Svájc ellen

Nagyon fontos a jó együttműködés az Európai Unió és Svájc között, így rendkívül káros, hogy az Európai Bizottság ezt több területen is akadályozni kezdte – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután svájci kollégáját, Ignazio Cassist fogadta Budapesten.

A tárca közleménye szerint Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a hetedik legnagyobb európai gazdaságnak számító Svájc fontos partnere Magyarországnak, jók a kétoldalú kapcsolatok, idén 9 százalékkal bővült a két ország közötti kereskedelmi forgalom, valamint azt is megemlítette, hogy 45-50 ezer magyar él Svájcban. Ugyanakkor kiemelte, mindezek ellenére "a politikai együttműködés aktivitása eddig alacsonyabb volt, mint amit szükségesnek gondolnánk", ezért is lényeges, hogy most, tíz év után először svájci külügyminiszter látogatott Magyarországra.

Hozzátette, a gazdasági együttműködés "korrekt és lojális", a koronavírus-járvány miatti gazdasági nehézségek idején sikerült megállapodni nyolc, Magyarországon működő svájci vállalattal, hogy ne bocsássanak el dolgozókat, sőt hajtsanak végre további beruházásokat, így megmentettek mintegy 1800 munkahelyet.

A tárcavezető sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy végül kudarcba fulladtak a tárgyalások az EU és Svájc közötti keretmegállapodásról.

Mint mondta, ezt még meg lehet magyarázni, de az szerinte problémás és kifejezetten ellentétes a közösség érdekeivel, hogy amióta összeomlottak a tárgyalások, "az Európai Bizottság bosszúhadjáratot indított Svájccal szemben, és elkezdte felmondogatni a korábban már megkötött, szűkebb tartalmú megállapodásokat, ráadásul Brüsszelben elkezdték kitolni Svájcot különböző együttműködésekből".

Elmondta, hogy megszakadt az együttműködés az orvostechnológiai eszközök kölcsönös elismeréséről szóló megállapodást illetően, valamint berekesztették a tárgyalásokat a tőzsdék és pénzpiacok közötti ekvivalenciáról. Hozzátette, a jelenlegi helyzetben különösen fontos lenne ezeket mielőbb újranyitni, hiszen az Európai Unió nemrég veszítette el az Egyesült Királyságot, a nyugat-balkáni bővítés nem halad, Svájcot pedig "elkezdte elidegeníteni". Olyan együttműködést kell létrehozni, amely tiszteletben tartja Svájc szuverenitását, a svájciak életmódját és szabályait, ugyanakkor az európai gazdasági érdekeknek is megfelel – fogalmazott.

Ignazio Cassis leszögezte, hogy

a tárgyalások kudarca ellenére Svájc "erős, megbízható és elkötelezett partner marad az EU és tagállamai számára",

minden területen ezer szállal kötődik a közösség országaihoz.

Tájékoztatása szerint Svájcnak Magyarország a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Közép-Európában, Svájc az ötödik legnagyobb beruházó Magyarországon, ahol svájci cégek 32 ezert foglalkoztatnak.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×