Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője az új összetételű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 5-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Láng Zsolt: több pénzt fog kapni a főváros, erről szívesen vitába szállok Karácsony Gergellyel

Csak a működési támogatásban a főváros 7, a kerületek 21,8 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak 2021-ben – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában Láng Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint az éves BKV-bérleteseket kompenzálni kell.

Láng Zsolt nem érti, Karácsony Gergely miért állítja azt, hogy a jövő évi költségvetés tervezete súlyos megszorító csomag az önkormányzatok számára, a főváros pedig akár csődbe is mehet. A kormánypárti politikus reméli, lesz alkalma erről a főpolgármesterrel egyeztetni, és az általa hangoztatott számokat alá tudja támasztani, ugyanis, mint arra a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője emlékeztetett:

Budapest a költségvetési kérdésekben mindig is kiemelt helyzetben volt.

Tény és való, hogy közel tízszer nagyobb a második helyen álló Debrecennél, és a nemzet fővárosa, de ennek megfelelően mindig is komoly támogatást élvezett, amit talán az ország más pontjain is el tudnak fogadni – fogalmazott Láng Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában.

A kormánypárti politikus arra is kitért, amikor annak idején az Orbán-kormánynak konszolidálnia kellett az önkormányzatok mindegy 1400 milliárd forint értékben, Budapest, ahol a lakosság mindegy 17 százaléka él, 375 milliárd forintot kapott, ami az össz-adósságállomány körülbelül 26 százalékát jelentette. Ebből is kitűnik, hogy kiemelt segítségre számíthat – tette hozzá a fővárosi frakcióvezető. Az összes beruházás mellett igaz, hogy több szolidaritási adót kell fizetnie Budapestnek, de még így sem azt a 100 százalékot, amit mindenki másnak az országban, ugyanakkor az állami támogatás a kötelező feladatokra, a várható adó- és egyéb bevétele is megnő. Vagyis a működési támogatásban

a főváros 7 milliárd forinttal, a kerületek pedig 21,8 milliárd forinttal kapnak többet,

mint az elmúlt éveken, továbbá, ha az adóbevételei is nőni tudnak, Budapest nem negatív, hanem pozitív mérlegben lesz – hangsúlyozta Láng Zsolt. Megismételte, szívesen vitába száll Karácsony Gergely állításaival, azt illetően is, hogy miért tartja „légbőlkapottnak”, hogy a Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint 25 milliárddal nőhet a helyi iparűzésiadó-bevétel, tekintve, hogy idén is 20 milliárddal több folyt be, mint amennyit terveztek. Így még a három hónapos járványhelyzet ellenére is több pénzből fog a főváros gazdálkodni a következő évben, mint idén – fogalmazott.

A BKV gazdálkodása

A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője az Arénában úgy fogalmazott, ők is értesültek arról, hogy akár a 20 milliárd forintot is elérheti a BKV-veszteség az idei évben, ennek részletei azonban pillanatnyilag még nem ismertek számukra. Ezért is tartanák fontosnak, hogy végre megkezdődhessen a fővárosi munka, és betekintést nyerjenek a BKV következő időszakra vonatkozó stratégiai terveibe is a főpolgármester részéről, valamint beszéljenek az említett veszteség következő években történő felszámolásáról.

Azt a fajta fejlesztést, ami a BKK-nál elindult, szerinte a következő években folytatni kellene, mert hatékony közösségi közlekedést eredményeznek. Azért is fontos ez a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója számára, folytatta, mert egy jó tömegközlekedés, ami Budapestre még mindig sokkal inkább jellemző, mint például a nyugat-európai nagyvárosokra, hatékony alternatívája lehet az autós közlekedésnek.

Láng Zsolt arra is kitért, hogy szerinte

kompenzálni kellene azokat, akik éves BKV-bérletet vásároltak,

miután az érintettek nem tehettek az előállt járványhelyzetről. Javasolni fogja az ellentételezést, ha nem is a bérlet árának visszafizetésével, de legalább az érvényesség további három hónappal történő meghosszabbításával.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Mi lesz a 14. havi nyugdíj sorsa? – Ezermilliárdot foghat a Tisza-kormány, ha ezt a trükköt beveti

Mi lesz a 14. havi nyugdíj sorsa? – Ezermilliárdot foghat a Tisza-kormány, ha ezt a trükköt beveti

Akár 1350 milliárd forinttal olcsóbban is megúszhatja a nyugdíjcélú kiadásokat a Tisza-kormány a következő 4 évben, ha a 14. havi nyugdíjat nem a korábban tervezett ütemben építi tovább, hanem "befagyasztja" az Orbán-kormány által alkalmazott 25 százalékos szinten. A döntés nem egyszerű: a nyugdíjasok okkal számítanak a 14. havi juttatások fokozatos felépítésére, ugyanakkor a kabinetnek a saját, igen költséges nyugdíjígéreteire is forrást kell találnia. A Portfolio megkérdezte a Pénzügyminisztériumot a tervekről, de a tárca egyelőre nem árult el részleteket – a végső válaszokat a költségvetési tervezetből ismerhetjük majd meg. Most bemutatunk néhány olyan lehetséges kifutást, amelyekben a Tisza-kormány gondolkodhat: a nemzetközi példák alapján a pluszjuttatás oly módon is megtartható, hogy a költsége közel sem tesz ki egy teljes havi nyugdíjkiadást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×