Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.91
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pixabay

Öt év alatt a 17 éves roma fiúk harmada eltűnt az oktatásból

Romlott a roma fiatalok helyzete az oktatásban és a munkaerőpiacon is. Egy, a mai huszonéveseket vizsgáló friss tanulmány szerint a cigányságot hátrányosan érintette a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a foglalkoztatási mutatóik viszont a közmunkának köszönhetően javultak. A cikk szerzője, Scharle Ágota (Budapest Intézet) mondta el a részleteket az InfoRádióban.

Az utóbbi időszak szakpolitikai változásai - úgy tűnik - visszafordulást hoztak az iskolázottság terén, a roma fiatalok esetében erőteljes a romlás - közölte az InfoRádióban egy, a kilencvenes években született cigány fiatalokkal foglalkozó kutatás eredményeit a szerző, Scharle Ágota, a Budapest Intézet vezető kutatója.

"Másik következtetés, hogy a munkaerőpiacon viszont javulást látunk, felzárkózást is, szűkült is a szakadék a roma és a nem roma fiatalok között, de ez kizárólag a közmunkának volt közölhető" - folytatta a kutató.

Mint kifejtette,

1945 óta tartott egy egyértelműen pozitív folyamat, ami a romák iskolázottságát javította,

a kicsúcsosodás 2016-ban volt, amikor is a roma lányok 20 százaléka már érettségit szerzett.

A tanulmány szerint a tankötelezettség alsó korhatárának leszállítása negatívan érintette a roma fiatalokat.

"Ha az érintett évjáratokat nézzük, a nem roma fiataloknál nincs változás, viszont a roma fiataloknál egy nagyon erőteljes csökkenést látunk: a roma lányok majdnem háromnegyede iskolás volt még 2011-ben, 2016-ban a 17 éves lányoknak viszont már csak 58 százalék. A fiúknál még nagyobb a különbség, több mint 80-ról 58 százalékra csökkent az arány öt év alatt."

Vélekedése szerint a munkaerőhiány fontos ok a számok miatt, sokan kezdtek dolgozni azért, mert egyrészt nem volt kötelező tanulni, másrészt szükség volt rájuk a munkaerőpiacon. Ámde a szegregáció és a pedagógiai lehetőségek szűkülése is mind "besegít" a lemorzsolódásban, ráadásul az érettségivel nem rendelkező fiatalok még nehezebben jutnak munkához a kutatás szerint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Azonnal reagált a forint Trump szavaira!

Azonnal reagált a forint Trump szavaira!

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a szerkezete a várakozásoktól jelentősen eltért. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×