eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőt mond a 1919 - A nagy szétesés című konferencián a parlament Felsőházi termében 2019. november 21-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Kövér László: nem lesz unalmas a tavaszi ülésszak sem

A Fidesz választmányi elnöke szerint pártja egy erős Európai Uniót és egy erős, határozott Európai Néppártot szeretne. Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy mit vár az új házszabálytól.

Az őszi ülésszak legfontosabb eredményei között szerepelt a gazdasági és családvédelmi törvények megalkotása – mondta Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában. „Azokat a gazdasági és családpolitikai tárgyú törvényeket emelném ki, […] amelyek az elmúlt évek tendenciáinak a folytatásaképpen próbálják a magyar gazdaságot a külső környezetváltozásától – úgy tűnik, hogy negatív irányú árazásától – kicsit függetleníteni és továbbra is emelkedő pályán tartani” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kövér László kitért a közigazgatási bíróságokkal összefüggő döntésekre is. „Úgy látta jónak a kormány és a parlamenti frakció, hogy jobb tiszta helyzetet teremteni, tehát nem fenntartani egy olyan vitapontot, amely tulajdonképpen értelmetlen. Hiszen a magyar igazságszolgáltatás hatékonyságát is javította volna mindaz, amit az előző igazságügyi miniszter eltervezett, de miután ezt nem voltunk képesek, úgy tűnik, megértetni a hazai közvéleménnyel sem, nem beszélve az eleve ellenséges külső opponenseinkkel, ezért inkább visszakoztunk” – magyarázta.

A házelnök beszélt a most megalkotott házszabályról is. „Azt várom, hogy legalább fájjon; már elnézést kérek, a kicsit ironikus, vagy talán sokak fülének cinikus megfogalmazásért. Ha nem lehet szép szóval jobb belátásra téríteni némely ellenzéki képviselőt, ha ezeket a renitenskedőket nem lehet megfékezni, akkor legalább olyan szankciós rendszert kell a magatartásuk mellé rendelni, ami meggondolásra készteti őket, hogy egy kissé visszább fogják magukat – hangsúlyozta a házelnök. – Persze most is van figyelemfelhívás és botránykeltés, de azért nem léptek át olyan határokat a képviselők az elmúlt hetekben, hónapokban, mint amit korábban megtettek, mondjuk egy évvel ezelőtt. Elnézést, ha megint kicsit túlmegyek a határon az iróniával, de valahol olvastam egy jópofa szöveget, egy kocsma falára ki volt írva egy táblára: úriember nem köp a padlóra, a bunkóknak meg tilos. Tehát,

ha mindenki úriemberként viselkedne, akkor nem kellene olyan szabályokat megállapítani, amelyek szankcionálják a nem úriember viselkedést”

– tette hozzá.

Kövér László a tavaszi ülésszakról azt mondta, hogy az egyik legfontosabb döntés a következő költségvetés elfogadása lehet. „Végre egy kiegyensúlyozott, nyugodt törvényalkotási tempót vett föl az Országgyűlés. Az első félévben fogjuk elfogadni a 2021-es állami költségvetésről szóló törvényt, ami a legfontosabb jogszabály lesz. Nagy valószínűséggel a családpolitikában is és az ifjúságvédelemben is lesznek törvénymódosítások, törvényalkotási kezdeményezések – ismertette. – Nem lesz unalmas a tavaszi ülésszak sem.” Kövér László hozzátette, további szabályozási kényszer nincs az Országgyűlésen.

Uniós ügyek

A nagyobbik kormányzópárt választmányi elnöke arról is beszélt az Arénában, hogy a Fidesz egy erős Európai Unióban érdekelt. Bár sok mindenben nem értenek egyet az új Európai Bizottság elnökével, legalább magatartásában, habitusában óriási különbséget mutat elődjéhez, Jean-Claude Junckerhez képest, tette hozzá Kövér László, aki szerint Ursula von der Leyen már a párbeszédre törekszik. A házelnök meglehetősen borúlátó az Európai Unió jövőjét illetően, mint fogalmazott:

„a szétfeszítő erők jóval nagyobbak, mint a centripetális erők”.

A kormánypárti politikus úgy véli, nem a visegrádi országok, hanem a közösség északi és déli felének ellentétei, valamint a németek és a franciák közötti érdekkülönbségek is nagyok. Kövér László azt várja az új magyar uniós biztostól, hogy nem hagyja békén a Bizottságot, Tanácsot, és azokat a tagállamokat, akiknek távol áll a nemzeti érdekeitől az unió bővítése. „Nyilván mi érezzük legközvetlenebbül annak a bizonytalanságnak, instabilitásnak a hátrányos következményeit, ami azáltal áll fenn, hogy a Balkánt nem sikerült integrálni az Európai Unióba: a legközvetlenebb jelennek az illegális migráció nap mint nap visszatérő problémája, ha a magyar déli határokat nézzük” – emelte ki.

A Fidesz választmányi elnöke szerint bár nincs kimondva egyértelműen, de a fejlettebb tagállamok a Balkán erőforrásait úgy is ki tudják sajátítani, ha ezek az országok nem tagjai a közösségnek.

Kövér László az InfoRádióban beszélt a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról is:

„A nemzeti érdekeink azt diktálják, hogy egy erős Európai Uniónak legyünk a tagjai. Egy erős Európai Uniót pedig az segítene elő, ha az Európai Néppárt újra erős lenne.

Nemcsak a mandátumszámát, hanem a támogatottságának a tendenciáját tekintve is – magyarázta Kövér László. – Tehát, ha nem egy gyengülő, lefelé tartó pályán lévő erőről, hanem egy emelkedő pályán lévőről beszélnénk, aminek nem kellene folyton nyafognia a populisták térnyerése miatt, hanem kellő önbizalommal mutatná meg, hogy mi a véleménye Európa jövőjéről – fűzte hozzá. – Ezt pedig akkor tudná elérni, ha visszatérne azokhoz az alapértékekhez, amelyeknek a jegyében ezeket a pártokat megalapították, amelyeknek a jegyében a keresztény elnevezést megkapták, és amelyeknek a jegyében egyébként Európát és az Európai Uniót is, az európai közös intézményrendszert is megalapították a második világháború után azok a személyiségek, akikre ma is úgy tekintünk, mint akiknek a mai világban nem nagyon akad követője.”

A politikus hangsúlyozta, amennyiben a Fidesz kilépne az Európai Néppártból, akkor az nem pártja döntése lesz, hanem azoké, akik eltávolodtak azoktól az értékektől, amelyek akkor még megvoltak, amikor a Fidesz is belépett az EPP-be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×