Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.08
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay.com

Lábával szavazott a nép Révfülöpön, épülhet a kikötő

Érvénytelen lett a Révfülöpi kikötő építéséről szóló hétvégi népszavazás, mert bár a szavazók jelentős többsége az építés ellen voksolt, nem mentek el elegen szavazni.

133 férőhelyes mediterrán jellegű kikötő építene Révfülöp önkormányzata. Kondor Géza polgármester az InfoRádiónak elmondta, Tihany és Badacsony között ma nincs kikötési lehetőség. A 180 méter hosszúságú gáttal védett vitorláskikötő pedig nem csak a hajótulajdonosoknak nyújt majd szolgáltatásokat, a mélyhorgászat kédvelőinek is helyet biztosítana és az andalgó turistáknak is látványosságot nyújt majd. Kondor Géza szerint a beruházás nem bolygatná a parti szakaszokat, így a népszavazáson megfogalmazott kérdés megtévesztő volt.

"Egy olyan, nyolc sorból álló, rengeteg nem valós adatot tartalmazó kérdést tettek fel, amilyen kikötőnek a megvalósítására, aki az előkészítésen dolgozom, én is csak nemmel tudtam volna szavazni, tekintettel arra, hogy

a kérdés azt sugallta, hogy a partot beépítjük, amit eleve kizár a tervezői szándék, az engedély, a látványtervek és a testületi akarat is.

A hajókat a vízen tárolnánk, nem a parthoz, hanem mobil stégekhez rögzítve. Amúgy el kell, hogy mondjam azt is, néhány éve még egy szál nád nem volt, de elindult egy olyan elnádasodási folyamat, amivel ha nem kezdünk valamit, el fog tűnni a legszebb része Révfülöp partjának. Ez a környezetbarát stílusban épített kikötő ezt a problémát is megoldaná" - sorolta a polgármester.

Egy védett fajoknak élő- és szaporodóhelyet biztosító nádfolt is található azon a területen, ahol a kikötőt építenének Révfülöpön, ám a környezeti hatástanulmány értelmében a nádfolt élővilágát nem bolygathatják. Weiperth Andrást, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa mutatta be a területet az InfoRádióban.

"A nemzeti park jelezte, hogy a Natura 2000-es jelölt fajként védett kisfészkű aszatnak lehet ott állománya, meg is találtuk. Nagyon szép sárga virága van, amikor éppen virágba borul, a Balaton-felvidéken nagyon ritka. Megtaláltuk továbbá kétéltű hüllő telelő- és szaporodóhelyét is. Találtunk még mocsári teknőst is, nagyon sok halat, itt lehet a szaporodóhelyük nekik is. Kagylók is vannak itt nagy számban.

Azt sikerült elérni, hogy ezt a kis nádfoltot semmilyen szinten ne érintse a beruházás, hanem a jelenlegi állapotát sikerüljön a lehető legteljesebb mértékben megőrizni."

Weiperth András hangsúlyozta, hogy nem csak a kikötő szegélyezte parti szakaszokat érinti majd az építkezés.

"Ha bármilyen fejlesztést indítványoznak, akkor egy összetett rendszerbe nyúlnak bele. Akár szállodát építenek, akár vitorláskikötőt. Nem csak azt szabad vizsgálni, hogy hová épül a kikötő, hanem az összes mellékberuházás során fellépő hatásokat is. Ezek összegződnek, a tó egy nagyobb részére is jelentős hatással lesznek."

Kondor Géza polgármester az InfoRádiónak elmondta ha elkészülnek a tervek és a költségvetés, akkor az önkormányzat szándéka szerint is kikérik a lakosság véleményét a beruházás elindításáról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×