Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay

Hiába a nyelvvizsgakényszer, 55 ezerrel kevesebb a nyelvvizsgázó, mint a csúcsévben

2020-ban már csak nyelvvizsgával lehet bekerülni a felsőoktatásba, mégis szinte stagnál a sikeres középfokú vizsgák száma.

Hiába a fenyegetettség, hogy 2020 után már csak közpfokú nyelvvizsgával lehet bekerülni a hazai felsőoktatásba, elmaradt 2018-ban a várt nyelvvizsgázási rekord, csak négyezerrel lett több sikeres vizsgázás - tudósít az Eduline.hu oktatási szakportál. A négyezres többlet, vagyis a 120 ezres nyelvvizsgaszám ráadásul a portál szakértője szerint abból adódhatott, hogy

néhány, a nyelvvizsgát 2017-re tervezett próbálkozó a sikeres vizsga díjának visszafizetése reményében (20-30 ezer forint) 2018-ra halasztotta a vizsgáját.

A rekordot egyébként 2009-ben hozták össze a magyarok, akkor 175 ezren vizsgáztak, de még 2016-ban is többen voltak a tavalyi számnál, 134 520-an.

A 120 ezer közül egyébként csaknem 90 ezren angolból, valamivel több mint 22 ezren németből mentek.

A gimnazista korosztályból 54 ezren tettek tavaly nyelvvizsgát, ez 8 ezer fős többlet egy év alatt, de ebben is benne lehet a visszatérítés lehetőségének hatása. 20 és 24 év között már csökkenés van a nyelvvizsgázók számában.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×