eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Ezért nem lesz állami ügyvédkar

Nem biztos, hogy a Kincstári Jogügyi Igazgatóság hatékonyan tudná erősíteni az államot képviselő ügyvédi irodák fölötti kontrollt - ezzel magyarázta az igazságügyi miniszter, hogy lefújták a szervezet kialakítását.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy nem lesz állami ügyvédkar, tehát mégsem hozza létre a kormány a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot, amely az egyedileg felkért ügyvédi irodák helyett látta volna el az állam jogi képviseletét különböző belföldi és nemzetközi perekben.

Trócsányi László igazságügyi miniszter mindezt az InfoRádió kérdésére azzal magyarázta, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb formája, hogy erősítsék a nemzetközi ügyekben eljáró ügyvédi irodák fölötti kontrollt.

"Nagyon sok per külföldön folyik, ICSID eljárással vagy éppenséggel választott bírósági eljárással. A Kincstári Jogügyi Igazgatóság ezeket a pereket, amelyek választott bíróság és nemzetközi perek, vélhetően nem tudná azonnal ellátni. Márpedig ezek a perek, jelentik a legnagyobb kiadást a Magyar Állam számára, tehát sokkal inkább azzal kell foglalkozunk prioritásként, hogy hogyan tudjuk megvalósítani azt, hogy a nemzetközi ügyekben eljáró ügyvédi irodák fölötti kontrollt megerősítsük."

Az azonban, hogy nem hozzák létre az új szervezetet, a tárcavezető szerint nem jelenti azt, hogy a kabinet ne gondolkodna azon, hogy miként javíthatná az állam jogi képviseletének hatékonyságát.

Egy-egy minisztériumnak egyébként – amint azt a Magyar Nemzet írta – évente átlagosan 15 pere van, kivétel az igazságügyi tárca, amelynek egy évben 100 peres eljárása is akad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Jövő héten, a madridi világkupán újra versenyezni fog a sérüléséből felépülő háromszoros olimpiai bajnok; azt mondta az InfoRádióban, hogy jót tett neki a pihenő, és mentálisan is feltöltődött. A Vasas kardvívója nemcsak edz, hanem kampányol is, ugyanis nyáron be szeretne kerülni a NOB sportolói bizottságába.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 12. 18:22
×
×
×
×