Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Magosz: az ügyészség nyomozást rendelt el MNV-ügyben

A számviteli rend megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008-as működése ügyében az V.-XIII. kerületi ügyészség - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Budai Gyula, aki hivatali visszaélés gyanúja miatt fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez, elmondta: az ügyészség a nyomozással a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalát bízta meg.

Emlékeztetett arra, hogy az MNV ellenőrző bizottsága márciusban hozta nyilvánosságra a vagyonkezelő 2008. évi működéséről szóló jelentését, amelyben súlyos hiányosságokat, törvénytelenségeket állapított meg, köztük azt, hogy MNV Zrt.-nek nem volt vagyonleltára, vagyonmérlege, nem történt meg a szabályszerű átadás-átvétel, nem rendelkezett vagyongazdálkodási stratégiával, továbbá nem volt számlarendje.

A Magosz igazgatója utalt arra, hogy májusban Oszkó Péter pénzügyminisztertől levélben kérte, rendeljen el vizsgálatot az ellenőrző bizottság által feltárt visszásságok miatt, nevezze meg a felelősöket, és tegyen büntetőfeljelentést.

Budai Gyula tájékoztatása szerint a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszában közölte, a tárcának és a miniszternek nincs hatásköre a nemzeti vagyonkezelőnél feltárt törvénytelenségek vizsgálatára.

Mint mondta, ezt követően az Állami Számvevőszék elnökéhez fordult, aki június 15-ei válaszlevelében aggályokat fogalmazott meg az MNV Zrt. működéséről.

Budai Gyula szerint, ha a pénzügyminiszter szakmailag alkalmatlan arra, hogy ellássa feladatát, akkor távoznia kellene posztjáról. A vagyongazdálkodással kapcsolatos törvény alapján a részvényesi jogokat az MNV Zrt.-nél a pénzügyminiszter gyakorolja, így hatásköre van a törvénytelenségek kivizsgáltatására is.

A Magosz igazgatója úgy vélte, a pénzügyminiszter falaz a törvénytelenségeket elkövetőknek, Tátrai Miklós vezérigazgatónak és Nagy János vagyongazdálkodási tanács elnöknek, akiket szerinte fel kell menteni.

Budai Gyula azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy a büntető eljárás, illetve az Állami Számvevőszék vizsgálatának befejezéséig függessze fel az állami vagyon, az állami földek privatizációját.

Kérdésre válaszolva Budai Gyula elmondta, szerinte a nemzeti vagyonkezelő 2008-as törvénytelen működés az akkori konkrét eladásokat is érintheti. Utalt arra, hogy egyes esetekben, például Bábolna ügyében most is folyik büntetőeljárás. Szerinte, ha az ügyészség megállapítja, hogy a nemzeti vagyonkezelő törvénytelenül működött, akkor minden egyes privatizációs ügyet egyenként felül kell vizsgálni.

Bajnai Gordon miniszterelnök egy azonnali kérdésre válaszolva június 15-én azt mondta a parlamentben: vizsgálat indul, hogy a MNV Zrt.-nél történt-e olyan, jogos aggodalomra okot adó tevékenység, ami miatt kormányzati intézkedésre van szükség. A kormányfőt Jakab Istvánt fideszes képviselő kérdezte az állami földvagyonról, mivel szerint annak hasznosításával, különösen a privatizációval nagyon komoly gondok vannak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×