2006. november 23. 10:28 Minden beérik... A Gladiátor (Russell Crowe), mint romantikus hős Provance-ban? Ridley Scott legújabb filmkísérletében ez a felállás.
2006. november 23. 10:23 Börtönt kaphat, mert kivillantotta Egy brit turista akár börtönben is végezheti, mert azzal vádolják, hogy közszeméremsértést követett el, amikor lehúzta nadrágját egy reptéri motozáskor.
2006. november 23. 09:56 Beperelték, mert focizott a fiával Két év után véget ért Nagy-Britanniában az a per, amelynek alperese egy édesapa és fia volt. Azért vádolták meg őket, mert kertjükben fociztak. A tyúkper a brit adófizetőknek 50 ezer fontjába került, azaz csaknem 20 millió forintba.
2006. november 23. 09:35 Hattyút evett a böjtölő férfi Egy nagy-britanniai muzulmán férfi, aki túlságosan kiéheztette magát a ramadán idején, végül egy hattyúval csillapította éhségét. A védett madarat egy csónakázótavon ölte le egy konyhakés segítségével.
2006. november 23. 09:33 A bozótba lökte a nőt a mozdony Halálra gázolt egy nőt a vonat Vác lakott területén - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2006. november 23. 09:28 Az interneten árulják O.J. Simpson visszavont botránykönyvét Az eBay internetes aukciós oldalon valaki eladásra kínált fel egy állítólagos példányt abból az O.J. Simpson könyvből, amelynek piacra dobásától végül visszalépett a kiadó. A közfelháborodás miatt visszavont botránykönyvért, amely azt részletezi, hogy miként ölte volna meg feleségét a sztár, eddig több ezer dollárt ajánlottak.
2006. november 23. 09:16 Konyhájában aprította a kokacserjét az ügyvéd Kábítószer-termelésért ítéltek el egy ügyvédet Londonban. A férfi a luxuslakásában rendezett be egy kokaingyárat. A 27 éves Hassan Modjirit filmre vették, amint társával együtt a saját konyhájában vágja fel a kábítószert tartalmazó növényt.
2006. november 23. 08:59 Mai kínálatunk: boncolókészlet békával A vásárlók és az állatvédők tiltakozása miatt kénytelen volt visszavonni békaboncoló készletét a Jack Spade férfi ruházatot és kiegészítőket forgalmazó cég manhattani boltja.
2006. november 23. 08:58 Földrengés Sárospatak térségében Reggel több helyen észleltek földmozgást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak térségében.
2006. november 23. 08:55 Mire jó a vibráló szappan? Vibráló szappant árul egy brit internetes bolt. A bizarr pipereeszközt a honlapon szereplő leírás szerint azoknak szánják, akik túl fáradságosnak találják a szappanozás folyamatát. A vibráló szappant ugyanis csak oda kell tartani a megfelelő helyre, és az magától szappanoz.
2006. november 23. 08:16 Irtózatosan berúgott az iskolások buszának vezetője Befejezhetem az utat? Legalább ezeket a gyerekeket kirakhatom? - kérdezte egy ausztráliai buszsofőr az intézkedő rendőröktől, miután azok megállapították, hogy alkoholt fogyasztott.
2006. november 23. 08:13 Megöltek egy európait Nigériában Nigériában egy brit olajmunkás meghalt, egy olasz súlyosan megsebesült, amikor a helyi hatóságok megpróbálták kiszabadítani őket.
2006. november 23. 07:51 Történelmi ütés az űrállomáson Egy orosz űrhajós történelmi ütést hajtott végre, amikor a nemzetközi űrállomásról elütött egy golflabdát.
2006. november 23. 07:47 Máig bánja, hogy elutasította a sztár szexajánlatát Jack Black valószínűleg a mai napig bánja, hogy nem élt a Jennifer Love Hewitt által még évekkel ezelőtt felkínált lehetőséggel. A szexi sztár még közös filmjük forgatásán hívta fel szobájába a színészt, ám ő félreértette a félreérthetetlen jelzést.
2006. november 23. 07:24 Újabb 15 bányász holttestét találták meg Lengyelországban Lengyelországban megtalálták a keddi robbanás miatt a mélyben rekedt 15 bányász holttestét; ezzel 23-ra emelkedett a baleset halálos áldozatainak száma.
2006. november 23. 07:19 Fodor Gábor személyi következményeket vár az MTV ostroma miatt Fodor Gábor szerint az igazságügy-miniszternek személyi konzekvenciákban is kell gondolkodnia az MTV ostroma kapcsán, hiszen az esetről készült jelentés a rendőri vezetők felelősségét is megállapítja. Az InfoRádió Aréna című műsorában az SZDSZ ügyvivője hozzátette: az október 23-ai események vizsgálata után le kell vonni a politikai konzekvenciákat is.
2006. november 23. 07:15 Szavazáskor mennyit nyom a latban a pap szava? A választások kimenetele szempontjából a többség elhanyagolhatónak tartja, hogy az egyházaknak mi az álláspontja - derül ki abból a kormányzati megbízásból készült felmérésből, amely az egyház és az állam kapcsolatáról kialakult véleményeket térképezte fel. A Népszabadságban ismertetett kutatás szerint a megkérdezettek csaknem négyötöde helytelenítené, ha az egyházak politikai szerepet vállalnának.
2006. november 23. 06:52 Érkeznek van Gogh képei Eddig csaknem húsz festmény érkezett meg Budapestre Vincent van Gogh alkotásai közül - közölte a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
2006. november 23. 06:50 Nemzetközi segítség a miniszter gyilkosának felkutatásához Az ENSZ Biztonsági Tanácsa segítséget nyújt Pierre Dzsemájel libanoni iparügyi miniszter gyilkosainak felkutatásához.
2006. november 23. 06:34 Felgyújtotta magát egy tüntető Felgyújtotta magát egy tibeti aktivista az indiai Mumbaiban (Bombay) a kínai államfő szállodája előtt.
2006. november 23. 06:23 Gyógyszerárusítás: ahány ország, annyi módszer A világon szinte minden országban másképpen oldották meg a gyógyszerek árusíthatóságát. Van, ahol a zöldséges is gyógyszert árul, és van, ahol a szupermarketbe is patkus kell. Persze olyan ország is akad szép számmal, ahol csak a patikák árusíthatnak...
2006. november 23. 06:07 Mobil ujjlenyomat-azonosítók a rendőröknél Hordozható ujjlenyomat-azonosítókkal látják el a rendőröket Angliában és Wales-ben. A mobil szerkezet egy számítógéphez hasonló, és percek alatt továbbítja az információkat azokról az emberekről, akiktől ujjlenyomatot vettek.
2006. november 23. 05:49 Miért nem szavaznak a liberálisok az SZDSZ-re? A felmérések szerint a magyarok húsz százaléka liberálisnak vallja magát, az SZDSZ - az egyetlen párt, amelyik liberálisnak nevezi politikáját - nem képes öt-hat százaléknál több támogatót megszólítani. Mi lehet az SZDSZ politikájának gátja? Egyebek között erre is válaszolt az InfoRádiónak Csizmadia Ervin politológus.
2006. november 23. 05:47 Orlando Bloom és Kirsten Dunst már nem csak a mozivásznon... Úgy tűnik Orlando Bloom és Kirsten Dunst nemcsak a mozivásznon, hanem a valóságban is egymásra talált. Bár közös filmjük, az Elizabethtown forgatása idején még mindketten mással jártak, mostanában többször is együtt látták őket.
2006. november 23. 05:32 Jennifer Lopez elvetette a sulykot? Jennifer Lopezt többen azzal vádolták meg, hogy úgy viselkedett Tom Cruise és Katie Holmes esküvőjén, mint egy különc díva. Az énekesnő állítólag nem csak öltözetével, hanem különc kívánságaival is kitűnt a sztáresküvő vendégei közül.
2006. november 23. 05:22 Véget ér a "történelemszünet", a Nyugat nem képes versenyezni Bár határvitájuk továbbra is rendezetlen, és egyaránt nagyhatalmi státuszra törnek, India és Kína 2010-ig megduplázza, azaz évi 40 milliárd dollárra növeli kereskedelmi forgalmát. Erről is szó volt Hu Csin Tao kínai elnök indiai látogatásán.
2006. november 23. 05:17 Élő macskával etette kutyáját Négy hónapos börtönbüntetést kapott egy brit fiatal, aki egy élő macskát széttépetett kutyájával. A 18 éves fiú bull terrierje előtt lóbálta a szerencsétlen állatot, és hagyta, hogy kutyája élve marcangolja szét.
2006. november 23. 05:01 Egy leszbikus énekesnő a legmenőbb a rock világában A New Musical Express idei 50-es listáján egy 95 kilós amerikai leszbikus aktivista lett a "legmenőbb" alak a rockzene világában. Beth Ditto, a The Gossip nevű zenekar frontemberének hangját a kritikusok Janis Joplinéhoz hasonlítják.
2006. november 23. 04:44 Horzsolásokkal megúszta a 30 méteres zuhanást Egy brit nyugdíjas, aki a sötétben lehajtott autójával egy több mint 30 méter magas szikláról, hihetetlen módon néhány vágással és horzsolással megúszta a kalandot.
2006. november 22. 23:22 BL: A Chelsea a Barcelonával szúrt ki vereségével A Chelsea ugyan kikapott Brémában a Bajnokok Ligája ötödöik csoportfordulójának második napján, de valójában nem magával, hanem a Barcelonával szúrt ki. Az angolok továbbjutottak, a katalánok viszont "élet-halál" mérkőzésre kényszerülnek a Werder ellen.
2006. november 22. 22:52 Elhunyt Bártfai Erzsébet meteorológus Hosszú betegség után elhunyt Bártfai Erzsébet meteorológus.
2006. november 22. 21:36 Nemzeti Múzeum: 12 évig tartott, de végül elkészült Átadták a Magyar Nemzeti Múzeum korszerűsített épületét. A rekonstrukció 12 évig tartott. Most újabb fejlesztéseket terveznek.
2006. november 22. 21:28 Szikrázott egy villamos áramszedője Leállt egy ideig a villamosforgalom Budapesten, a Margit körúton egy villamos meghibásodása miatt - közölte a BKV fődiszpécsere.
2006. november 22. 21:25 Hollandiában az exit-poll kereszténydemokrata győzelmet jósol Hollandiában az első felmérések szerint a kormánykoalíciót eddig vezető Kereszténydemokrata Tömörülés nyerte a választásokat.
2006. november 22. 21:03 Növelik a magyar katonai alakulatok létszámát A jelenlegi 15-16 ezerről csaknem 20 ezerre növelik a következő év végéig a hadsereg katonai alakulatainak létszámát. Erről a honvédelmi miniszter beszélt Kecskeméten, a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.