2007. május 6. 08:57 Nyolc rendőrt megöltek tálib lázadók Afganisztánban Tálib lázadók lesből rátámadtak rendőrökre a nyugat-afganisztáni Faráh tartományban, és megöltek közülük 8-at, további kettőt pedig megsebesítettek.
2007. május 6. 08:45 Feljelentette csapattársát a manchesteri játékos Ousmane Dabo feljelentést tett csapattársa, az angol válogatott Joey Barton ellen a rendőrségen, miután a futballista megtámadta őt a Manchester City egyik edzésén.
2007. május 6. 08:32 Hat éve várja sírban fekve a halált Több ezren zarándokolnak el egy India keleti részében fekvő kisvárosba, hogy megnézzék a település "hírességét", egy 103 éves férfit, aki már 6 éve megásta a sírját, azóta várja a halált.
2007. május 6. 08:09 Alföldi: Majd belehaltam, mikor nézők előtt kellett énekelni Hangoztatja, hogy ő csak hályogkovács módjára énekel, mégis már a második musical főszerepét alakítja a Madách Színházban. Alföldi Róberttel két éve arról beszélgettünk, rendezőként vagy színészként képzeli-e el a jövőjét. Akkor azt mondta, tíz éven belül már csak rendezni fog. Azóta mégis többet látjuk színpadon és filmen is. A színész a Madách Színház Édeskettes hármasban című darabjának premierje után nyilatkozott az InfoRádiónak.
2007. május 6. 08:04 Lehúzták a Pókember 3-at a kritikusok Nem fogadták valami lelkesen a kritikusok a pénteken vetíteni kezdett Pókember 3 című filmet. Nyoma sincs az első két részt övező osztatlan lelkesedésnek, ettől persze még kasszasiker lehet a negyedmilliárd dollárból (45 milliárd forint) elkészített alkotás.
2007. május 6. 07:39 Mérleg a vihar után: fél nap alatt 450 beavatkozás Vasárnap reggelig mintegy 450 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására csapadék szivattyúzása és viharkárok felszámolása miatt - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2007. május 6. 07:33 Negyedik lett Talmácsi Sanghajban Talmácsi Gábor negyedik lett a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokság idei negyedik futamán, a sanghaji Kínai Nagydíjon, így az összetettben visszacsúszott a második helyre.
2007. május 6. 07:08 Több ezer háziállat pusztult el a szennyezett táp miatt Egyre nagyobb méreteket ölt az amerikai állattáp-botrány, pedig a gyártó Menu Foods Income Fundnak eddig is tetemes mennyiségben kellett kivonnia a forgalomból a szennyezett eledelt, amelyet egyebek mellett több ezer kutya és macska elpusztulásáért tesznek felelőssé.
2007. május 5. 23:58 Meglepetés: idegenben nyert a Barcelona A Barcelona ritka 2007-es idegenbeli bajnoki győzelmeinek egyikével megerősítette első helyét a spanyol bajnoki tabellán.
2007. május 5. 22:30 Kecskeméten plédekkel védték az autókat a jégesőtől Az ország több részén okoz gondokat a heves esőzés. A Dél-Dunántúlon helyenként 80-100 kilométeres széllökések, záporok, zivatarok veszélyeztetik a közlekedést. A tűzoltókat többször riasztották kidőlt fák és vízszivattyúzási munkák miatt.
2007. május 5. 22:20 Villám csapott egy házba Gyömrőn Egy hirtelen keletkezett vihar során villám csapott egy házba Gyömrőn, a tűzoltók rövid időn belül eloltották az így támadt tüzet - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
2007. május 5. 22:11 Vesztegel egy vonat Baranya megyében Nyílt pályán rekedt Baranya megyében egy helyközi vonat, amely 15-20 utassal Magyarbóly és Villány között vesztegel, mert a viharban rádőlt egy fa a sínre - közölte Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
2007. május 5. 21:57 Halálos baleset az Argentin-ralin A világbajnoki címvédő francia Sebastien Loeb áll az élen a szombati első öt szakasz után az Argentin-ralin, a világbajnoki sorozat idei hatodik futamán.
2007. május 5. 21:46 Hatalmas vihar pusztított Kecskeméten Heves széllökések, záporok, zivatarok veszélyeztetik az úton lévőket a Dél-Dunántúlon - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelem ügyeletese.
2007. május 5. 21:25 Busz gázolta el a kerékpárost Életét vesztette az a kerékpáros, akit szombaton az esti órákban, eddig ismeretlen okból elgázolt egy busz Orosházán, a Szentes felé vezető úton - közölte a rendőrség.
2007. május 5. 20:29 A mentő vitte el a világ egyik legjobb úszónőjét Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László nyerte a 400 vegyest az olaszországi Mondoviban rendezett rövidpályás nemzetközi úszóversenyen.
2007. május 5. 20:15 Fának csapódott egy kamion Fának csapódott egy kamion traktor része az M5 autópálya M0-ás felhajtójánál - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
2007. május 5. 20:07 Az ötös lottó 18. heti nyerőszámai Az ötös lottó 18. heti számsorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 9 (kilenc), 14 (tizennégy), 21 (huszonegy), 55 (ötvenöt), 77 (hetvenhét).
2007. május 5. 19:59 Hivatásos katona volt a túszejtő Korábban hivatásos katona, az elmúlt években pedig biztonsági őr volt a Széna téri túszejtő - mondta el az agyonlőtt túszejtő apja a Magyar Televízió Híradójában.
2007. május 5. 19:18 Döntetlen a Fradi-Újpest rangadón A Ferencváros 6-6-os döntetlent játszott az Újpesttel a férfi vízilabda ob I szombati fővárosi rangadóján.
2007. május 5. 19:04 Új értelmiségi mozgalom indul Csoóri Sándor vezetésével Márciusi Charta néven új civil értelmiségi mozgalom alapításáról döntött szombaton Budapesten több mint száz ismert közéleti személyiség. A mozgalom zászlóbontását Csoóri Sándor író kezdeményezte, akinek idén márciusban írt leveléhez számos író, művész, tanár, közgazdász, tudós, egyházi személyiség csatlakozott.
2007. május 5. 18:57 Hárman meghaltak a frontális ütközéskor Hárman meghaltak, amikor délután frontálisan összeütközött két autó a 44-es úton Kecskeméttől 22 kilométerre. Egy ember súlyosan, három könnyebben sérült meg.
2007. május 5. 17:58 Büntető döntötte el a manchesteri rangadót A listavezető Manchester United 1-0-ra győzött a Manchester City pályáján az angol labdarúgó-bajnokságban.
2007. május 5. 17:44 Az államfőnek is az ausztriai folyószennyezéséről panaszkodtak A Fertőhanság Nemzeti Park és környékének poblémáiról is tárgyalt az államfő a térségbeli települések polgármestereivel.
2007. május 5. 17:24 Újabb kínos Bayern-pontvesztés A címvédő Bayern München 1-1-es döntetlen ért el a sereghajtó és már kiesett Mönchengladbach otthonában a német labdarúgó Bundesliga 32. fordulójában.
2007. május 5. 17:17 Pásztor István a VMSZ új elnöke Pásztor Istvánt választotta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökévé a legnagyobb délvidéki magyar párt tisztújító közgyűlése Magyarkanizsán.
2007. május 5. 17:10 Többen meghaltak a kansasi ítéletidőben Tornádó pusztított helyi idő szerint péntek éjjel az egyesült államokbeli Kansas állam Greensburg városában. A forgószélben legkevesebb kilencen meghaltak és 63-an megsérültek.
2007. május 5. 17:01 A Honvéd ismét megtréfálta az MTK-t A tabella második helyén álló MTK - peches körülmények között - 2-1-re kikapott a Honvédtól a Bozsik Stadionban a labdarúgó NB I 27. fordulójában. A vendégek is két gólig jutottak, de a másodikat tévesen nem adta meg a játákvezető.
2007. május 5. 16:50 Szinte mindenben megegyeztek Ferihegyen Megállapodtak az idei béremelés mértékében a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi Kft. vezetői és a szakszervezetek.
2007. május 5. 15:58 A legújabb amerikai béketervet is elvetették Elutasította a Hamász radikális palesztin radikális mozgalom az Egyesült Államok új biztonsági tervét, amelyet korábban fenntartásokkal fogadott Izrael is.
2007. május 5. 15:45 Gyanús küldeményekkel sokkolják a futballsztárokat Sir Alex Ferguson menedzser után Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosai is gyanús fehér port tartalmazó küldeményeket kaptak. A borítékban talált anyag szerencsére mindegyik esetben ártalmatlannak bizonyult.
2007. május 5. 15:31 Egymillió aláírás az esélyegyenlőségért Egymillió aláírásra van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió törvényt hozzon a teljes esélyegyenlőség megteremtéséről. Erről Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke beszélt az esélyegyenlőség napján szervezett budapesti rendezvényen.
2007. május 5. 15:12 A pápánál járt az egri érsek Magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa Ternyák Csaba egri érseket - számolt be a vatikáni sajtószolgálat hivatalos honlapja.
2007. május 5. 14:36 Meglepő egyetértés az MSZP és az egészségügyi szakma között Egyetértettek az egészségügy átalakításának szükségességében a szakmai szervezetek és az MSZP képviselői. Az egyeztetést a szocialisták kezdeményezték.
2007. május 5. 14:18 Leesett egy munkás a dunaújvárosi hídról A mélybe zuhant egy munkás délelőtt az épülő dunaújvárosi Duna-hídról; súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter szállította a Fejér Megyei Szent György Kórházba - közölte a rendőrség.