Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
331.85
bux:
122017.29
2026. január 16. péntek Gusztáv
Boris Johnson brit minsizterelnök távozik a londoni kormányfői rezidenciáról, a Downing Street 10-ből 2022. január 12-én. Johnson a nap folyamán elnézést kért a koronavírus-járvány megfékezésére 2020 tavaszán elrendelt zárlat idején rendezett Downing Street-i kerti parti miatt, elismerve, hogy jelen volt az összejövetelen.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

„Meglepő lenne, ha a hétvége után is Boris Johnson lenne a miniszterelnök”

Mennyire stabil Boris Johnson brit kormányfő posztja? A kormányfő hitelét kikezdték a sorozatos „Covid-bulis botrányok”, amelyek arra utaltak, hogy a hatalom tagjaira más szabályok vonatkoznak, mint a köznépre. Emellett saját pártján belül is sokan bírálják hozzáértését.

A brit média egy része szerint már ezen a héten eldőlhet, hogy túléli-e Boris Johnson a vezetését övező sokasodó botrányokat. A múlt héten már egyik volt minisztertársa – és eddig hűséges brexitpárti szövetségese – is azt mondta: „az Isten szerelmére, kérlek menj!”. A kormányfő eddig azzal tartott ki, hogy megvárja, a rezidenciáján tartott állítólagos karanténsértő összejövetelekről szóló vizsgálat eredményét. Ez pedig a héten esedékes.

De Johnsont még a Telegraph című konzervatív lap sem kímélte, pedig az egyfajta otthona volt, hiszen itt bontakoztatta ki újságírói karrierjét a brit miniszterelnök. A lap megírta, hogy a rezidenciát őrző rendőrök „nagyon lesújtó” vallomásokat tettek a vizsgálat során. Egy forrás szerint

„meglepő lenne, ha Johnson a hétvége után is miniszterelnök maradna”.

A kormányfőre a napokban tovább lapátolták a nyomást azokkal a vádakkal, hogy a szavazási pártfegyelmet betartató illetékesek „zsarolták” a képviselőket, hogy szavazzanak a kormánnyal, és hogy egy államtitkárt muszlim mivolta miatt bocsájtottak el. Sajtóspekulációk szerint a legnagyobb annak a forgatókönyvnek a lehetősége, hogy a „Covid-parti jelentés” után a befolyásos konzervatív kemény mag a parlamentben bizalmatlansági indítványt nyújt be (ehhez 54 aláírás kell). Johnsont leszavazzák, ezzel lezárul a kormányzása és jöhet a pártvezér-választás, amelynek győztese lesz az új, állampolgári voks nélkül hatalomra lépő miniszterelnök. Kisebb az esélye annak, hogy a kormányfő hivatalban maradjon a májusi önkormányzati választásokig, és csak akkor szabaduljanak meg tőle, mert sok tory retteg a választók haragjától, ha nem hoznak gyors döntést.

London, 2022. január 12.
Egy tüntető a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2022. január 12-én. Boris Johnson brit miniszterelnök a nap folyamán elnézést kért a koronavírus-járvány megfékezésére 2020 tavaszán elrendelt zárlat idején rendezett Downing Street-i kerti parti miatt, elismerve, hogy jelen volt az összejövetelen.
MTI/EPA/Andy Rain
Egy tüntető a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2022. január 12-én. Boris Johnson brit miniszterelnök a nap folyamán elnézést kért a koronavírus-járvány megfékezésére 2020 tavaszán elrendelt zárlat idején rendezett Downing Street-i kerti parti miatt, elismerve, hogy jelen volt az összejövetelen. MTI/EPA/Andy Rain

Johnson potenciális utódjaként több vezető konzervatív politikust említenek, de vajon ki az akinek elég befolyása van a párton belül, hogy a vezetőválasztás után elnyerje a csúcsposztot?

Rishi Sunak pénzügyminiszter eddig nyugodt technokrataként ténykedett és a brit politikában mindig is megvolt az az irányzat, hogy az errefelé „kancellárnak” nevezett miniszternek jó esélye van a kormányfői posztra. Kérdés, hogy a konzervatív szavazók képesek lennének-e elfogadni egy nem angol és nem fehér származású vezért, bármennyire jók legyenek a kvalitásai? Sunak ráadásul nem mérettette meg magát látványosan a párton belüli alkudozásban és szövetség-építésben. Viszont a fiatalabb brit – még nem konzervatív szavazóknak is – inkább szimpatikus, mint más tory nagyágyúk. Viszont Johnson távozása után nem ők, hanem a párttagok szavaznak az utódról.

Vezető esélyes még Jeremy Hunt egészségügyi miniszter, aki egyszer már ringbe szállt a pártvezérségért és így a kormányfői posztért. Ő volt már külügyminiszter – ennek kapcsán a szaúdi rezsimhez közeli kapcsolatai miatt bírálták –, kulturális, média és sportminiszter is. Elismerést vívott ki a londoni olimpia kapcsán, viszont megégette magát a túlterheltségük miatt lázongó, pályakezdő orvosokat gúzsba kötő munkaszerződések miatt és azért is, mert megsértett néhány összeférhetetlenségi szabályt. A japánul is beszélő miniszter felesége kínai, és egy közelmúltbeli kínai kémügy miatt ez sebezhetővé teszi.

Viszont jobb a pozíciója, mint a szintén nem angol, hanem iraki származású, de szintén a nyugodt erőt képviselő Nadhim Zahawi oktatási miniszternek, aki sokáig a Covid-vakcina programért volt felelős. Versenyben van még a magát eddig kevéssé exponáló Tom Tugendhat parlamenti külügyi bizottsági elnök és Liz Truss új külügyminiszer. Truss népszerű a tory párt tagjai körében, és valószínűleg a vezetőválasztás utolsó fordulójába is bejuthat, de egy képviselő „katasztrófának” nevezte.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×