Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.95
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Isztambul, 2018. szeptember 6.Heiko Maas német (b) és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter látogatást tesz az isztambuli német iskolában 2018. szeptember 6-án. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)
Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

A németek megágyaztak Erdogan berlini útjának

Heiko Maas német külügyminiszter Ankarában tárgyalt a török elnökkel, és feltűnően kerülte a jogtiprás kérdését, viszont felajánlotta a német kormány segítségét menekültügyben.

A német külügyminiszter kétnapos törökországi látogatásán tárgyalt az államfővel, a törvényhozás elnökével, valamint hivatali kollégájával, és Isztambulban felkereste az éppen 150 évvel ezelőtt alapított német iskolát. Heiko Maas látogatása jelentős mértékben hozzájárult a két állam között fagyossá vált légkör javításához.

A két ország közti kapcsolat javulását kiválóan jellemzi, hogy a német és a török külügyminiszter a tanácskozásokon egymást már csak keresztnevükön, Heikóként illetve Mevlütként szólították meg, igaz, erre bőven volt idejük, mert egy erős vihar hosszasan akadályozta annak a repülőgépnek a felszállását, amellyel együtt tették meg az utat Ankarából Isztambulba.

Heiko Maas a fővárosban kezdte látogatását, ahol tárgyalt Recep Tayyip Erdogan államfővel. Kilátásba helyezte a berlini kormány hatékony segítségét, ha újabb menekülthullám érkezne Törökországba, a szíriai felkelők utolsó fellegvárából, Idlibből, amely ellen a damaszkuszi kormány hadserege állítólag orosz és iráni támogatással nagyszabású offenzívára készül. Idlib a török határtól alig 30 kilométerre fekszik, és becslések szerint több millió ember szorult a térségbe.

A német külügyminiszter Ankarában találkozott jogvédőkkel is, miután az államfőnek és a külügyminiszternek is szóba hozta a két ország közti feszültséget kiváltó törökországi jogtiprást, amikor német állampolgárokat is bebörtönöztek.

Heiko Maas szemlátomást kerülte a nyilvánosság előtt Erdogan rendszerének bírálatát, így Isztambulban, a 150 évvel ezelőtt alapított német iskolában egyszerűen kitért a diákok arra vonatkozó kérdéseinek megválaszolása elől, hogy Törökországban valóban lábbal tiporják-e a demokráciát. A színfalak mögötti helyzetre azonban jól rávilágított Maas egy mondata, amely szerint nagyon sokat elérnénk azzal, ha a kapcsolatok Berlin és Ankara között olyan jók volnának, mint az isztambuli német iskolában.

A külügyminiszter látogatásával egyidőben Angela Merkel kancellár Berlinben egy tévéinterjúban a török fizetőeszköz, a líra árfolyamának tartós zuhanására és az ország aggasztó gazdasági helyzetére utalva hangsúlyozta, hogy Németországnak stratégiai érdeke Törökország kiegyensúlyozott gazdasági fejlődése.

Tény, hogy az Európai Unió és Ankara között kötött migrációs egyezmény igencsak fontos Berlin számára, mert az Európába irányuló illegális bevándorlóhullám feltartóztatása a célja. Heiko Maas törökországi útja után most komoly reményeket fűznek Erdogan elnök erre a hónapra tervezett berlini látogatásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×