Infostart.hu
eur:
386.37
usd:
329.74
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

Megint egyre több a tbc-s Angliában

Harminc éve nem volt annyi tbc-s Angliában, mint most; a szigetországban immár 9040 tüdőbeteget tartanak nyilván. Ráadásul kétszeresére nőtt azoknak a száma, akiket a tuberkulózis antibiotikumokra nem reagáló kórokozója betegített meg.

A tbc újbóli terjedésének okát a brit szakértők főként a bevándorlásban látják, Afrikából és Ázsiából érkezők hurcolják be az itt már szinte megszűnt betegséget. A legtöbb esetet Londonban és a nagy iparvárosokban regisztrálták, különösen terjed a tbc a hajléktalanok és a kábítószerhasználók között.

A betegség Angliában évente mintegy 350 halálos áldozatot követel. Korai felismerése nem könnyű, mert sokáig nincsenek komoly szimptómái, a köhécselést könnyű meghűlésnek betudni. Pedig az előrehaladott tbc már nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható.

Ugyancsak gondot okoz, hogy terjedőben van a tuberkulózist okozó baktérium antibiotikumoknak ellenálló változata. Ez azért alakulhat ki, mert a páciensek idő előtt abbahagyják a felírt gyógyszerek szedését, az orvosok éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy a betegek mindenképpen csinálják végig a kúrát.

Ezzel az aggasztó hírrel egy időben hozták nyilvánosságra Londonban annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet húszezer amerikai valamint tizenkétezer angol nyugdíjason végeztek el, és amely szerint az angolok öreg korban sokkal egészségesebbek, mint az amerikaiak, mégis hamarabb halnak meg. A brit idősek közt - Amerikával összehasonlítva - fele annyi a cukorbetegségben szenvedők száma, és egyharmad a rákosoké.

Az óceán túlsó partján mégis valamivel hosszabb életre számíthatnak a hatvanöt éven felüliek. Miért? Azért, mert jóllehet az angolok egészségesebb életmódot folytatnak, az amerikaiak jobb orvosi ellátásban részesülnek. Az Egyesült Államok kétszer annyit költ drága orvosságokra és gyógymódokra, mint Anglia.

Az eltérés nem nagy, a nőknél mindkét országban 85 év a várható legmagasabb átlag életkor, a férfiaknál 82 év, az amerikaiak e tekintetben csak hónapokkal vezetnek. De az Egyesült Államokban inkább számíthat a megbetegedett nyugdíjas arra, hogy még élhet egy ideig, mert magasabb szintű az orvosi ellátás. Az amerikai költségvetés a GDP 16 százalékát, a brit kormány a GDP 8,7 százalékát költi ez egészségügyre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×