eur:
395.41
usd:
372.21
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor
Védőfelszerelést viselő orvosok a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. december 8-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gyakoribb lehet az újrafertőződés, mint eddig hittük

Négy hónapon belül is lehetséges újrafertőződni, ahogyan azt egy negyvenes éveiben járó férfi esete is mutatja: az orvosok arra figyelmeztetnek, többekkel következhet be ez, mint ezt eddig gondoltuk.

Négy hónap és negatív tesztek sorozata választotta el egy férfi két koronavírusos megbetegedését - ez az eset is figyelmeztet az újrafertőződés jelenségének létezésére. Igaz ugyanakkor, hogy az orvosok arra is felhívják a figyelmet, hogy a második megbetegedés jó eséllyel enyhébb tünetekkel jár az elsőnél. Korábbi kutatások is megerősítik, hogy lehetséges rövid időn belül kétszer is elkapni az új koronavírust, bár azok négy hónapnál hosszabb védettségről számoltak be. A kutatók, akik a fenti férfi esetét a BMJ Case Reportsban ismertették, felhívták a figyelmet arra is, hogy nehéz megállapítani, az eredeti megbetegedésből származó vírusleadásról van-e szó továbbra is, írja a Sky News.

Kutatni kell az antitestek szerepét

"A súlyos megbetegedésből felépülők esetében a robusztus antitest-szintnek köszönhetően a védelem hosszabb lehet, az esetleges második megbetegedés pedig, ha az bekövetkezne, kevésbé lehet súlyos. További megfigyelések szükségesek ahhoz, hogy feltételezésünket bebizonyíthassuk" - mondják a kutatók.

"Az antitestek jelenlétének vagy hiányának szerepe, valamint azok jelentősége az újrafertőződés kockázatának csökkentésében még nem egyértelmű. Valószínű, hogy az antitestszint csökkenése vagy annak hiánya hajlamosíthat az újrafertőződésre"

- tették hozzá.

Rizikócsoport tagja volt a beteg

A kutatók által ismertetett esetben szereplő negyvenes férfi kettes típusú diabéteszben, pajzsmirigy-alulműködésben és túlsúlyban is érintett volt: ezek mind rizikófaktort jelentenek koronavírus szempontjából. Első megbetegedésekor kórházba került nehézlégzés és sípoló tüdő miatt, légzőszervi elégtelenség lépett fel nála, így amellett, hogy lélegeztetőgépre került, vérhígítóval és egyéb gyógyszerekkel kezelték. Két hónapnyi kórházi tartózkodása alatt komplikációk is felléptek nála, melyek miatt rehabilitációra szorult.

Az első, április megbetegedés után augusztusban ismét pozitív lett a tesztje, ekkor azonban egyetlen napot töltött csak kórházban, de két hét múlva újra egy heti kezelésre szorult. Saját bevallása szerint nem találkozott sok emberrel és családtagjai közül senkinél sem tapasztaltak tüneteket.

Több eset is lehetséges

A kutatók szerint valószínűleg újrafertőződésről van szó esetében, melynek súlyosságát az első betegségből megmaradt immunvédelem tompította. Danny Altmann, az Imperial College London immunológusa szerint bár csak száz újrafertőződéses eset ismert, valószínűleg ennél jóval több következett be már világszerte - legalábbis más orvosokkal folytatott beszélgetései erre engednek következtetni. A professzor arra is figyelmeztetett, hogy

brazil egészségügyi dolgozóknál a második fertőzés volt súlyosabb,

sőt, volt aki abba bele is halt, így nem egyértelmű, hogy egy második megbetegedés enyhébb lesz az elsőnél. Azt nehéz megállapítani, hogy erről vajon a brazil variáns megjelenése tehet-e.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×