Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.15
bux:
150273.79
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Mars körüli pályára állt egy indiai űrszonda

Sikeresen Mars körüli pályára állt szerdán egy indiai űrszonda.

A sikeres kísérlettel India betört a Mars-kutató országok és ügynökségek nem túl népes, három tagot számláló elitklubjába, és egyben az első olyan országgá vált, amelynek első próbálkozásra sikerült végrehajtania egy marsi űrmissziót.

A bangalori repülésirányító központ kutatói - Narendra Modi indiai miniszterelnök társaságában - önfeledt ünneplésbe kezdtek szerda reggel, amikor kiderült, hogy a MOM (Mars Orbiter Mission) szonda a vörös bolygó körüli pályára állt. A repülésirányító központban tökéletesnek nevezték a műveletet.

Az indiai űrkutatókat dicséri az űrszonda olcsósága is: a saját technológiával készült űreszköz összerakására mindössze 74 millió dollárt költöttek, szemben például a két napja Mars körüli pályára állított amerikai Maven űrszondával, amely nagyobb ugyan, de majdnem tízszer ennyibe, 670 millió dollárba került.

Az űrszonda a vörös bolygó körül fog keringeni hat hónapon át. Az öt napelemmel ellátott MOM műszerei adatokat fognak gyűjteni, amelyek révén többet tudhatunk meg a marsi időjárási viszonyokról, s talán arról is, hogy mi lett a jelentős mennyiségű vízzel, amely egykoron, több milliárd évvel ezelőtt feltehetően létezett a bolygón. A Marsnak korábban sűrűbb volt a légköre, amely alkalmas volt arra, hogy víz legyen a felszínén. Egy jelentős éghajlati változás következtében azonban légköre nagy része a világűrbe szökött.

A Marsot jelenleg a NASA két marsjárója és három orbitális pályán keringő műholdja, valamint az Európai Űrhivatal szputnyikja kutatja. Ehhez a flottához csatlakozott a MOM.

Az eddigi marsi űrmissziók több mint a fele - 41-ből 23 - kudarcot vallott. Tizenöt évvel ezelőtt Japán is próbálkozott, de sikertelenül. Az Egyesült Államok először 1964-ben, a néhai Szovjetunió 1971-ben, az Európai Űrkutatási Ügynökség pedig 11 évvel ezelőtt hajtott végre sikeres marsi űrmissziót.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

"A gazdagokat nem az zavarja, hogy be kell fizetniük évente 10-20 millió forint vagyonadót"

A választások után látványosan javult Magyarország külső megítélése: estek a kötvényhozamok, erősödött a befektetői érdeklődés, és több magyar részvénynél is gyors átárazódás indult. Varga-Szilágyi Péter, a WOOD & Co. magyar irodájának managing partnere szerint a politikai és intézményi fordulat indokolta a kockázati prémium csökkenését, de a piac sok bizalmat megelőlegezett a gazdaságpolitikának – most eljött a teljesítés ideje. A közép-európai piacokról, a vagyonos ügyfelek befektetési stratégiájáról és az AI hatásairól beszélgettünk, miközben arra is fény derült, mi zavarja igazán a vagyonadó kapcsán a dúsgazdag magyarokat. Ezeket a témákat alaposan kitárgyaljuk a WOOD & Co. és a Portfolio szeptemberi konferenciáján is – érdemes regisztrálni a szakmai rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×