Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Balogh Mátyás is bemutatkozott, olimpiai bajnok következik ellenfeleként

Nem sikerült jól a rangsorolóverseny a magyar olimpiai küldöttség második szereplőjének, az íjász Balogh Mátyásnak. A Malév SE 21 éves ötkarikás újonca a 64-es mezőny hatvanegyedik helyén végzett 632 kőrös teljesítménnyel.

Ez azt jelenti, hogy a keddi első fordulóban a világ egyik legjobbjával, a rangsoroló negyedik helyezettjével, a Rio de Janeiróban csapatban aranyérmes, dél-koreai Kim Vu Dzsinnel lő majd.

Balogh a hat sorozatában sorrendben 55, 51, 56, 49, 54, 54, majd 49, 54, 51, 56, 51 és 52 kört ért el, így jött ki a 632 körös teljesítmény.

„Ahhoz képest, hogy az első olimpiám, jó ez az eredmény. Nagyon szokatlan volt számomra ez a nagy médiaérdeklődés, a sok kamera. Ráadásul ez volt az eddigi legmelegebb nap Tokióban, amióta itt vagyok, és nagyon megszenvedtem, plusz a forgó szél is nagyon zavaró volt, még a sorozatok közben is folyton változott az iránya" – nyilatkozta a távirati irodának Balogh Mátyás. Elmondása szerint technikailag jól teljesített, ám a lövések közötti ritmust nem találta, ezért többször is előfordult, hogy ő lőtte az utolsó nyilat az összes versenyző közül.

(Fotó: Facebook / Magyar Íjász Szövetség)

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×