A magyar férfi vízilabda-válogatott három rendkívül sikeres olimpiai ciklusát mutatja be A nemzet aranyai című film. A "Kemény legények" történetére visszaemlékezve Märcz Tamás elmondta: a sikerszériának volt előzménye, hiszen már az előző olimpiai ciklusban is lehetett látni, hogy más típusú munka kezdődött. Sokkal innovatívabb és a nemzetközi szinthez közelebb álló munka zajlott Magyarországon, akkor még Horkai György irányításával.

"Szépen lépdelt a háttérben egy olyan generáció, amelyikből jó néhányan már akkor fölfelé játszottak fiatalként. Gondolok itt Kásás Tamásra, Fodor Rajmundra, és én magam is már 1995-ben be tudtam köszönni a válogatottba. Aztán jött egyfajta robbanás, és

hosszú idő után sikerült Európa-bajnokságot nyerni 1997-ben.

Ez már jel volt arra, hogy van valami ebben a generációban, amely megfelelően keveredett az előző időszak nagyszerű játékosaival, akik akkor még mindig nagyon fiatalok voltak – Kósz Zoltán, Benedek Tibor, Varga Zsolt. Ez a társaság olyan »elegyet« alkotott, amely nemcsak a vízben, hanem az uszodán kívül is megfelelően dolgozott, megfelelően élt és viselkedett, és egyre inkább kész volt és éhes volt, és nem volt benne talán nagyon félelem sem a megmérettetésektől. Ennek volt a végkifejlete a 2000-es olimpiai bajnoki döntő. Igaz, oda már úgy érkezett a magyar csapat, hogy az egyik esélyes volt."

Arra a kérdésre, hogy érezte-e, hogy micsoda sikerszéria kezdődik, Märcz Tamás elmondta: amikor megnyerték az 1997-es Eb-t, azt érezte, hogy "úristen, ez sikerülhet, tud ez működni". Ez volt szerinte az egyik legnagyobb gát, de amikor már a folyamatban voltak és jöttek a győzelmek, akkor az erő egyre duzzadt a csapatban.

"Az persze mindig nagyon távolinak tűnik, hogy mi lesz egy vagy akár nyolc év múlva. A csapat is sokat frissült 1997-től 2008-ig, az első olimpiai győzelemhez képest 2008-ban már csak hat olyan játékos volt, aki mindegyiknél ott tudott lenni, de ez az egész amúgy is nagyon távolinak tűnik az elején. Nagyon sok apró tényezőn múlik, hogy ez összejöhet, és épp az olimpián, ami mindig a négy év kiemelt fontosságú és nehézségű sorozata.

Így visszatekintve talán túl egyszerűnek és természetesnek is tűnik, hogy ez a csapat, ez a 21 játékos miért ne nyerte volna meg azt a három olimpiai bajnoki címet

és az előtte-utána való tornákat. De amikor ott van a feladat, akkor ez borzasztó nehéznek tűnik és nem ennyire evidens."

Mint az olimpiai bajnok felidézte, olyan kivételes helyzetben volt a karrierje alatt, hogy kivételes edzőkkel dolgozhatott – akár Kemény Dénessel, akár Horkai Györggyel vagy a mellette dolgozó asszisztenssel, Gerendás Györggyel, aki a klubedzője is volt, illetve olaszországi évei alatt is mind a hat klubnál kivételesen jó edzői voltak. Mindannyiuktól tudott tanulni, mindig nyitva tartotta a szemét, hogy ellesse a számára kedves edzői habitust, technikát, és hogy a neki nem tetszőket kizárja a jövőbeli edzői karrierjéből, ha lehet.

"Nekem is volt a fejemben egy kép arról, hogy miért és miként akarok egy picit egyedi lenni.

Nem is tudunk egyformák lenni, mindenki kicsit a saját arculatára is formálja a saját csapatát, belerakja a saját személyes jellegét, kisugárzását. Örülök, hogy ilyen jó edzőim voltak. Meghatározó volt számomra az, hogy láttam, miként tud egy csapat győzni, miként tud akár nehézségekben is benne lenni vagy azokból kitáncolni, azokat megélni, illetve hogy hogyan lehet egy csapatot működtetni, vagy hogy hogyan nem. Ezeket a tapasztalatokat igyekeztem elraktározni és később felhasználni."

Szövetségi kapitányi hat évéről elmondta: minden csapat és minden év is más, és mindig jön valamilyen nem nem várt tényező, amire nem lehet felkészülni, bizonyos szintig improvizálni kell. Amire pedig fel lehet készülni, arra fel kell. Voltak olyan játékosi tapasztalatai egyes helyzetekről, amelyeket át tudott ültetni a munkájába, ugyanakkor rámutatott: amikor szövetségi kapitányként dolgozott, már egész más vízilabda volt, mint akkor, amikor még játszott.

"Mindig panaszkodnak, hogy a vízilabda kevés csapat sportja, legalábbis kevesen játsszák jól. Ez a mi időnkben még így lehetett, de most már azt mondhatjuk, hogy nagyon nehéz megtippelni egy világesemény előtt, hogy ki áll fel a dobogó tetejére. A kapitányságom végén például, ha jól emlékszem, a hét utolsó tornának, köztük vb, Eb, olimpia, hét különböző győztese lett. Ez is mutatja a vízilabda nehézségi szintjét, de jó irányt is mutat, mert jó, ha sok nemzet sportja a vízilabda és nem egyértelmű valamelyiknek a dominanciája."

Märcz Tamás jó kilenc hónapja nem dolgozik szövetségi kapitányként, már a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sporttudományos módszertani igazgatója.

Nem mondhatja, hogy a vízilabdától való elválás ne lett volna rossz, vagy az azt követő jó néhány hónap, amikor keresgélte az útját és egy új életet kezdett kitalálni. Sokat gondolkodott, mibe vágjon bele. Legszívesebben maradt volna a vízilabdánál, azonnal voltak is lehetőségei és ajánlatai, de egyik sem csigázta fel annyira, hogy maradjon. Adódott viszont egy teljesen új kihívás a Nemzeti Sportügynökségtől.

"Olyan feladatot végzek itt, amely a teljes magyar sportot teheti átláthatóbbá, racionalizáltabbá. Az összes olimpiai és nem olimpiai sportág szakmai feladatát felügyeljük.

Csapataimmal sporttudományos munkát is végzünk, továbbá nemcsak a nemzeti edzők, hanem a legjobb sportolók finanszírozásáért is felelünk.

A 14 éves kortól a felnőtt korig igyekszünk hidat építeni, hogy az edzőknek és a sportolóknak is csak a sportra kelljen koncentrálni és a legjobb körülmények vegyék őket körül. Nagyon sok sportágra van most rálátásom. Nekem is újdonság ennyire kinyitni a fókuszt és nemcsak a vízilabdát látni, hanem azt is, hogy miként működik a többi csapatsportág és az egyéni sportágak."

Mint mondta, a különböző szövetségekkel is igyekszenek partneri viszonyt kialakítani, nemcsak a finanszírozásban, hanem a szakmai munkában is, hogy minél könnyebb és átláthatóbb, minél innovatív legyen a munka, és minél zökkenőmentesebb legyen mindenki számára a sportfinanszírozás.

A legfontosabb, hogy sok érem szülessen és sok jó teljesítmény, hogy a magyar sport erősödjön és eredményes legyen – foglalta össze a végső céljukat.

A Nemzeti Sportügynökség a Honvédelmi Minisztériumban működő sportállamtitkárság háttérintézménye, amely azon dolgozik, hogy a finanszírozást egységesítse, egy kézbe terelje, és az ne legyen széttagolt a Magyar Edzők Társasága, a HM és a más helyek között.

"Látjuk, hogyan zajlik egy fiatal sportoló finanszírozása a felnőtté válásáig, látjuk, hogyan lehet ezt optimalizálni. Egyelőre a meglévő programokat stabilizáljuk – volt olyan, hogy az edzők nem is vették észre, hogy a program átkerült hozzánk, olyan zökkenőmentesen sikerült a folyamat. Új programokkal is készülünk, illetve a meglévő utánpótlásprogram felélesztésével is készül a Nemzeti Sportügynökség, együttműködve az államtitkárságával. Azoknak a kihatása inkább Los Angelesig vagy azon túl mutat, hosszú távú folyamatok."

Hangsúlyozta még, hogy nem egyoldalú feladatmegoldás van, hanem erős kommunikációt igyekszenek kialakítani a Nemzeti Sportügynökség és a szövetségek között; feltérképezni, hogy a szövetségek hol érzékelnek hiányosságokat, és ahol vannak ilyenek, azon javítani akarnak.