"Az angolok történelmet írtak", "Anglia büszke lehet nőstény oroszlánjaira" - ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg az angol újságok egy nappal a döntő után.

A győzelem szinte teljes mértékben kiszorított minden más témát, beleértve a brit miniszterelnöki posztért való versengés hajráját is. Nemcsak London, de egész Anglia hajnalig szinte extázisban ünnepelt.

Az angol hölgyek valóban történelmi győzelmet arattak.

Első ízben sikerült elnyerniük az Európa-bajnoki címet, ráadásul hatvanhat évvel azután, hogy a férfiak az 1966-os vébén ugyancsak a németek ellen, ugyancsak a Wembley-ben, és ugyancsak hosszabbításban világbajnoki címet szereztek.

A szakértők találgatják, hogy mi volt valójában az angolok sikerének titka. Abban szinte mindenki egyetért, hogy

a győzelemben oroszlánrésze van a válogatott szövetségi kapitányának, a holland Sarina Wiegmannak.

Az 52 éves holland tréner, aki korábban maga is laddarúgó volt, 2021 óta az angol válogatott menedzsere, és elmondhatja magáról, hogy nem csupán saját hazáját, Hollandiát, de immár Angliát is sikerült Európa-bajnoki győzelemhez segítenie.

Az angol válogatott minden akadály nélkül menetelt a döntőig. Norvégia ellen nyolc gólig jutott, egyedül csak a spanyolok ellen volt szükség hosszabbításra.

Wiegman egyedülálló módon valamennyi mérkőzésen, beleértve a döntőt is, ugya azt a kezdőcsapatot küldte pályára, azon egyetlen egyszer sem változtatott. De a cserék is fontos funkciót töltöttek be. A hozzá közel állók szerint számára voltak egyrészt a kezdők, akik a mérkőzés elején jeleskedtek, és voltak a befejezők, akik a meccseket valóban befejezték.

Stratégiája, azaz az említett szereposztás, a döntőben a siker kulcsának bizonyult.

Aligha véletlen, hogy az angolok mindkét gólját becserélt játékos (Ella Toone és Chloe Kelly) szerezte.

Az angol válogatottnál egyfajta új kultúrát vezetett be. Ennek lényege a tökéletességre való törekvés, illetve a kompromisszumok elutasítása volt.

Tavaly októberben például Lettországban 10-0-ás győzelmet arattak úgy, hogy a hatalmas eső miatt a pálya gyakorlatilag játékra alkalmatlan volt. Ennek ellenére "felrótta" a csapatnak, hogy jobban és többet kellett volna megjátszani a labdát.

A döntő utáni sajtóértekezleten a többi között arról beszélt, hogy az Európa-bajnokság rendkívül sokat jelentett mind az angol, mind az európai nők, sőt az egész világ női számára.

A nyolcszoros Európa-bajnok németeknek a vereség után nincs okuk az elkeseredésre.

A kontinensviadal előtt a szakértők többsége azon a véleményen volt, hogy Németország legjobb női labdarúgói ezúttal is a csúcsra jutnak. A döntőig nyújtott teljesítményük igazolta is a várakozásokat, noha eleve nélkülözniük kellett a sérült - magyar származású - Marozsán Dzsenifert, egyik legjobbjuk, Klara Bühl pedig a selejtezők során a Covid-betegség miatt eset ki.

A legnagyobb veszteséget azonban az jelentette, hogy közvetlenül a kezdés előtt kiesett a csapatkapitányuk, egyben legjobb góllövőjük. Alexandra Popp a bemelegítés során sérült meg, és ezért nem léphetett pályára.

Általános vélekedés szerint a 13. női Európa-bajnokság új fejezetet jelenthet a labdarúgás történetében. Az 1921-ben betiltott és csak 1971-ben újra engedélyezett női futball népszerűsége immár áttörte a korábbi korlátokat. Sokak reménye szerint pedig segít annak a hátrányos megkülönböztetésnek a felszámolásában is, amelyben a női labdarúgók az elismertség, a megbecsülés és nem utolsósorban a különböző juttatások terén részesülnek.

Az angliai Európa-bajnokság minden korábbinál jobban bizonyította, hogy a női labdarúgók tehetségéhez, teljesítményéhez, odaadásához nem fér kétség.

Hasonló teljesítmény, hasonló fizetség - hangzik az egyik követelés.

Az elmúlt években a női labdarúgás terén élen járó Németországban számos kísérlet történt a megkülönböztetés felszámolására, azokat azonban többnyire az asztal alá söpörték. A londoni döntő után ez nehezebb lesz.