Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.3
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A győztes Medveczky Erika, Csipes Tamara, Kozák Danuta és Kárász Anna (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres döntője után a II. minszki Európa Játékokon a Zaszlavl regatta pályán 2019. június 27-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ezt az őrjítő mezőnyt hozta össze az olimpiai válogató női kajak egyesben 500 méteren

Négy olimpiai és kilenc felnőtt világbajnok lesz ott a szegedi hajókban péntektől.

Péntektől olimpiai válogatót rendeznek kajak-kenuban Szegeden.

"Elsősorban az Eb-n induló csapatról dönt a válogató, azt követően az összetett eredmény dönt az olimpiai csapatról is" - tisztázta Hüttner Csaba szövetségi kapitány az InfoRádióban.

Négy magyar kenus (Balla Virág, Takács Kincső, Adolf Balázs, Fejes Dániel) helye már biztos Japánban - igaz, a női kenu egyesre még kerestetik a tokiói résztvevő, és a férfiaknál is lehet egy-két tartalékos a koronavírus-helyzet miatt -, így a mostani esemény elsősorban a kajakozóknak fontos, a mezőnyben pedig számos olimpiai és világbajnok is megküzd egymással.

"Úgy megyünk el a végső nevezésig, hogy legyenek B-terveink is, de igaz, hogy kajakban ez lesz az első válogató, bár ott Béke Kornél és Varga Ádám már biztos Eb-résztvevők párosban; ez persze nem azt jelenti, hogy már olimpiai résztvevők is" - ecsetelte.

Az ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta 20 hónap után az első versenyét teljesíti,

500 méteren egyesben, majd párosban Bodonyi Dórával vág neki a távnak.

"Az a legfőbb hátránya annak, hogy ennyi jó versenyzőnk van, hogy mindenki az utolsó pillanatig az egyesre koncentrál leginkább, mert az egyes a fő irányvonal a négyesbe kerüléshez is. Ezért a párosfelkészülés minden versenyző esetében minimálisan háttérbe szorul, de mivel alapesetben két párost is tudunk indítani a tokiói olimpián, erre is fókuszálnak. De azt gondolom, hogy a nevezések alapján ez a páros, illetve Csipes Tamaráé és Medveczky Erikáé kiemelkedik a mezőnyből" - fejtegette.

Hüttner Csaba jelezte, hogy az egyesben győztes kajakozók szinte biztosan ott lehetnek majd Tokióban, de érdekes lesz a párosok csatája is.

"Elvileg semmi nem fix, összetett eredményeket nézünk, de az egyesben győztesek majdnem biztos, hogy az olimpiai csapat tagjai lesznek" - fogalmazott Hüttner Csaba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×