Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!

A 2011-es esztendőben a Barcelona és a Manchester United vívta a Bajnokok Ligája döntőjét, akárcsak két esztendővel korábban. Ezúttal is a katalánok nyertek (3-1), Lionel Messit választották a finálé legjobb játékosának, rajta kívül Pedro és David Villa, valamint Wayne Rooney szerzett gólt a Wembley-ben játszott találkozón. A mérkőzést Kassai Viktor vezette, segítői Erős Gábor, Ring György, Fábián Mihály, Bognár Tamás, Vad II István és Kispál Róbert voltak. (Csak a fura rekordokat kedvelők kedvéért: soha máskor nem akadt ennyi magyar szereplője a „királykategória” döntőjének.)

Az idény vitathatatlanul legjobb két csapata vívta a mérkőzést, óriási érdeklődés mellett. Kisebb fény jutott a második számú európai kupasorozat, az Európa-liga döntőjének, pedig az sem volt kevésbé különleges: soha máskor nem vívta két portugál együttes az UEFA kupasorozatainak egyikében a finálét.

Az UEFA-kupa és az Európa-liga végjátékainak történetében rendeztek már tiszta angol (1972), tiszta német (1980), tiszta olasz (1990, 1991, 1995, 1998) és tiszta spanyol (2007) döntőt is, azaz a legeredményesebbnek tartott és a szerzett trófeák alapján legsikeresebb négy ország mindegyikével előfordult már, hogy két csapata is bejusson a végjátékba. De két portugál?

2010–2011-ben így történt. Akkoriban már létezett a szabály, a Bajnokok Ligája csoportköréből nyolc csapat átkerült az Európa-liga mezőnyébe, a tavaszi folytatás előtt. Ebben az idényben az egyik finalista eredetileg a BL-ben indult, a másik az Európa-ligában kezdett. Megjegyzendő, hogy a kevesebb nemzetközi sikerrel rendelkező FC Braga rajtolt a BL-ben (s lett harmadik a csoportjában a Sahtar Donyeck és az Arsenal mögött), s a tekintélyes FC Porto játszott ősszel az Európa-liga csoportkörében. (A kék-fehérek nyolc esztendő után először hiányoztak a Bajnokok Ligája mezőnyéből.)

Kuriózum, hogy mindkét gárda már 2010 nyarán megkezdte a nemzetközi idényt, a Braga a Celticet és a Sevillát, a Porto az RC Genket ejtette ki a maga sorozatában. A döntőig vezető úton a portóiak tizenhat, a Braga játékosai tizennyolc mérkőzést játszottak a nemzetközi porondon.

A Braga szereplése az idény nagy meglepetését jelentette. Távolról sem nagy képességű sztárjátékosokra építhetett, az egykori Porto-csillag, Domingos (Domingos Paciência) irányításával. Olyan csapatokat búcsúztatott aztán tavasszal, mint a Liverpool FC, a Dinamo Kijev és nem utolsósorban a Benfica, hiszen három portugál jutott a legjobb négy közé. Elképesztő: huszonkilenc játékos szerepelt a színeiben bajnoki mérkőzésen az idényben, közülük pedig huszonkettő (!) volt külföldi. Nem mellékesen tizenhat a brazil! A Porto elleni döntőben nyolc brazil futballista játszott a Bragában… Tény, hogy igazából nagy csillag nem volt közöttük, a leghíresebbnek a kameruni cserejátékos, a 2000-ben olimpiai bajnok Zé Meyong számított. Legalábbis a külföldiek közül, mert a kevés portugál egyike, Hugo Viana két világ- és egy Európa-bajnokságon is szerepelt.

Az FC Porto helyzete egészen más volt. A „Sárkányok” (Dragões) csapata egyike Portugália három leghíresebb klubjának, amely a ligarendszerű bajnokság 1934-es bevezetése óta egymás között „osztja el” a bajnoki aranyakat. Nyolcvanöt év alatt mindössze kétszer fordult elő, hogy nem a Benfica (27), az FC Porto (28) vagy a Sporting (18) végzett az élen, 1946-ban (Belenenses) és 2001-ben (Boavista). Még a nyolcvanöt második helyből is csak kilenc jutott a nagy trión kívülre. Mindazonáltal egészen az 1987-es BEK-győzelemig a Porto nem tudott a nemzetközi sikeresség tekintetében vetélkedni a két fővárosi csapattal – azóta ellenben mindkettőn túltesz

Az elmúlt harminchárom évben a Porto hét nemzetközi trófeát nyert meg, kétszer lett BEK/BL-, kétszer UEFA-kupa/Európa Liga- és kétszer Európai Szuperkupa-, egyszer pedig Világkupa-győztes. Az első nagy sikert a nyolcvanas évek generációja élte meg, majd következett a José Mourinho-korszak, 2001 és 2004 között. Egy csendesebb bő fél évtized után a fiatal André Villas-Boas érkezése hozta meg az új sikereket. Az edző egyik nagymamája angol, így aztán gyerekként is sok időt töltött az Egyesült Királyságban, jól beszélte már iskolás korában is a nyelvet. Ráadásul ugyanabban a házban lakott a kilencvenes évek első felében, mint a Porto akkori edzője, Bobby Robson – a „Mister” révén került nagyon fiatalon a klubhoz. De az már rajta múlott, hogy futballistamúlt nélkül villámgyorsan haladt előre, 19 évesen már A-licences edző volt, aztán Mourinhónak segített az FC Portónál, sőt követte a „Különlegest” a Chelsea-hez és az Interhez is. 2009-ben, 32 évesen lett élvonalbeli edző az Académicánál, majd a következő nyáron megkapta az FC Portót.

André Villas-Boas szenzációs idényt produkált: veretlenül nyerte meg a bajnoki címet, elhódította a Portugál Kupát, a Portugál Szuperkupát és első lett az Európa-ligában. Még az sem okozott gondot, hogy a gárda a szezon előtt eladta két kulcsemberét, Bruno Alvest és Raul Meirelest.

Apropó, eladások! A portugál klubok, nemcsak a Porto, hanem a többi is, egyetlen módon tudják tartani a lépést a lényegesen gazdagabb angol, spanyol, német, olasz vagy francia klubokkal: ha olcsón vásárolnak játékosokat, és drágán adják el őket. 2007 óta mindössze egyszer (2016–2017) fordult elő, hogy az FC Porto több pénzt költött vásárlásra, mint amennyit keresett a futballisták eladásából. A legutóbbi tizenegy idényben a kék-fehérek összesen 548,07 millió eurót költött játékosvásárlásra, s 859,854 millió eurót keresett futballistái eladásán.

Mindezt úgy, hogy tartós hullámvölgye nem akadt a gárdának, csak a Real Madrid és az FC Barcelona szerepelt többször a Portónál a Bajnokok Ligája főtábláján.

A sikerek egyik legfontosabb eleme (az 1982 óta regnáló, immár 82 éves klubelnökön, Jorge Nuno de Lima Pinto da Costán kívül) az 52 éves Antero José Gomes Henrique munkája volt. 1990-ben került a klubhoz, ahol előbb sajtófőnök lett, majd egészen az elnökhelyettesi székig emelkedett. 2016-ban távozott, tavaly nyáron a Paris Saint-Germainnél dolgozott.

Ő mondta a klub filozófiájáról: „A legfontosabb a feltérképezés, a játékosnevelés és aztán az értékesítés. Egyik lépés sem hagyható ki ahhoz, hogy a rendszer működni tudjon.”

Egyébként nagyjából 250 játékosmegfigyelő dolgozik azért, hogy olyan játékosok kerüljenek majd a jövőben is a „Sárkányokhoz”, mint hajdanán Ânderson, Lisandro Lopez, Pepe, Lucho González, Radamel Falcao, James Rodriguez, Hulk, Jackson Martínez, Alex Sandro, vagy a portugál születésűek közül José Bosingwa és André Silva volt – csak az utóbbi másfél évtizedet tekintve.