Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!

Paolo Maldini már az első percben betalált Jerzy Dudek kapujába, ő lett a BL-döntők történetének legidősebb gólszerzője. Rafael Benítez együttese, illetve klubja a története során másodszor nyert tizenegyespárbajban az első számú klubkupa-sorozatban. Huszonegy évvel a római, az AS Roma elleni döntő után. A Milan 2003-ban szétlövésben nyert, most ugyanígy kikapott. Serginho és Sevcsenko Manchesterben gólt lőtt, ezúttal mindketten hibáztak.

A szereposztás parádés volt. Először találkozott egymással a „királykategória” végjátékában két olyan klub, amelyből az egyik már viselhette az úgynevezett „Tisztelet jelvényt”, a másik játszhatott érte. Ezt az elismerést az UEFA 2000 nyara óta öt egyesületnek adományozza: a legalább öt elsőséget szerzőknek (Real Madrid, Milan), illetve a sorozatban háromszor győzteseknek (Bayern München, Ajax). A Liverpool Isztambulban nyerte meg ötödször a kupát, így jogosult lett a jelvény viselésére.

A Vörösök sikersorozata Bill Shankly menedzseri korszaka alatt kezdődött a hatvanas években, majd a hetvenes-nyolcvanas években, az utód, Bob Paisley érájában teljesedett ki. A Liverpool FC a minden szempontból választóvizet jelentő, 1985-ös Heysel-dráma előtt négyszer nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (1977, 1978, 1981, 1984), s kétszer az UEFA-kupát (1973, 1976). Az Európai Szuperkupa győztese is lett (1977). A hetvenes-nyolcvanas években a hazai frontot is uralta a Pool, 18 bajnoki címéből tizenegyet 1972 és 1990 között nyert meg. A brüsszeli tragédiát követő nemzetközi eltiltást, illetve az 1989-es Hillsborough-katasztrófa jelentette újabb traumát egy évtizeden keresztül nem tudta feldolgozni sem a klub, sem a szurkolótábora. A következő nagy sikert csak a 2001-es esztendő hozta, amelyben öt trófeát (Ligakupa, angol FA-kupa, UEFA-kupa, angol Szuperkupa, európai Szuperkupa) is nyert a gárda. De nem a legtekintélyesebb trófeát.

Rafa Benítez 2004-ben érkezése után új korszak kezdődött. Változott a keret, az aranylabdás Michael Owen a Real Madrid „galaktikusa” lett, mellette pedig olyan korábbi kulcsemberek távoztak, mint Markus Babbel, Stéphane Henchoz és Danny Murphy. Rafa érkezésével felerősödött a spanyol vonal, Xabi Alonso, Luis García, Josemi, Antonio Núñez, majd januárban Fernando Morientes is az Anfield Roadra szerződött. Csakúgy, mint a francia Djibril Cissé, az argentin Mauricio Pellegrino (Benítez korábbi játékosa a Valenciában).

Túlzás lenne állítani, hogy az újjáformált Pool minden fronton tündökölt – a bajnokságban csak ötödik lett, az FA-kupában az első mérkőzésén kiesett a Burnley ellen –, de a Ligakupában döntőbe jutott, ott csak hosszabbításban veszített a Chelsea ellen.

A legnagyobb sikert a BL-szereplés hozta – s ez elsősorban Steven Gerrardon múlott. „A Bajnokok Ligája isztambuli döntője különleges emlék. De az volt már az Olympiakosz elleni meccs is. Meg az FA-kupa-döntő 2001-ben. S hogy a válogatott mérkőzései közül is említsek egyet: fantasztikus volt a müncheni 5-1-es győzelmünk a németek ellen” – emlegette nagyjából egy évvel a nagy diadal után. Mindenki értette, miért jelölte meg a görögökkel az Anfield Roadon játszott mérkőzést is. A csoportkör utolsó játéknapján a „vörösök” kiesésre állt a görögök ellen. Ugyan Rivaldo szabadrúgásgólja után két tartalék, Florent Sinama-Pongolle és Neil Mellor révén fordítottak, de még a 86. percben is csak 2-1-re vezettek, s ezzel az egymás elleni eredmények összevetésekor az Olympiakosz állt jobban. Aztán eljött a nagy pillanat: az addigra már sárgalapos, s ezzel a következő mérkőzésről magát kizáró Steven Gerrard távolról gyönyörű gólt lőtt.

Ezzel maradt versenyben a Pool, amely aztán az egyenes kieséses szakaszban előbb a Bayer Leverkusent (a hatból három gólt szerző Luís García vezérletével 3-1, 3-1), aztán a Juventust (2-1, 0-0), majd az elődöntőben a tavasz legjobb angol csapatát, José Mourinho Chelsea-jét (0-0, 1-0, megint csak Luís García góljával, igaz, nagyon vitatott találat volt) is elbúcsúztatta.

Az AC Milant akkor már három és fél éve Carlo Ancelotti dirigálta. A csapat 2003-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját, ma már tudjuk, hogy az évtized közepén három egymást követő páratlan évben is finalista lett, 2003-ban és 2007-ben is győzött. A piros-feketék kerete is változott, de a Juventus elleni, manchesteri BL-döntő szereplői közül Roque Júnior kivételével mindenki rendelkezésre állt. Ráadásul erősödött a keret a holland Jaap Stammal, az argentin Hernán Crespóval és egyre inkább beérett a fiatal brazil világbajnok, Kaká is.

A Milan biztosabban jutott el a BL-ben a tavaszi folytatásba, mint a Liverpool. A Barcelona, a Sahtar és a Celtic előtt nagyon magabiztosan nyerte meg a csoportját, majd az egyenes kieséses szakaszban kettős győzelmet aratott a Manchester United ellen (1-0, 1-0, mindkét gólt Crespo szerezte), aztán ugyancsak kettős győzelemmel, kapott gól nélkül búcsúztatta a városi rivális Intert is. Az első mérkőzés 2-0-ja után a másodikon is vezettek 1-0-ra a piros-feketék, amikor egy Inter-szurkoló rakétája vállon találta Didát. A játékvezető lefújta a meccset, az UEFA pedig 3-0-val a Milannak adta a mérkőzést. Ancelotti csapata az elődöntőben kényszerült a legnagyobb csatára. pedig a hazai 2-0 után megnyugtató előnnyel ment Eindhovenbe, a PSV-hez. Ám a hollandok nagyon jól játszottak, Pak Dzsi Szung és Philip Cocu góljaival a 65. percig ledolgozták a hátrányukat. Úgy festett, hosszabbítás következik, ám akkor Ambrosini a brazil Gomes kapujába küldte a labdát. A PSV a San Siróban és a Philips-stadionban is kapott gólt az utolsó percben. Utána Cocu szerzett még egy gólt, de ez már nem sokat számított.

A döntő, a bajnokokok tornájának ötvenedik fináléja szenzációsan alakult. A Milan parádésan kezdett, a már a hetedik BEK/BL-döntőjében szereplő Paolo Maldini az 53. másodpercben lőtt villámgyors gólja – a finálé valaha volt leggyorsabb találata – után Hernán Crespo még az első félidőben szerzett két további gólt. Az olaszok a félidőben 3-0-ra vezettek.

Rafa Benítez a második félidő elejére már túl volt két cserén, s jól cserélt. A BL-történelem egyik legfantasztikusabb hat percében előbb Steven Gerrard szépített, majd a második félidőre beálló, a Liverpool mezében utolsó mérkőzését játszó Vladimir Šmicer faragott a hátrányból, végül Xabi Alonso kiegyenlített. Dida ugyan kivédte a spanyol középpályás tizenegyesét (Gennaro Gattuso szabálytalankodott Gerrarddal szemben, ezért kapott büntetőt a Liverpool), de az ismétlésnél már esélytelen volt.

Egy óra alatt hat gól esett, majd a következő egy órában (a rendes játékidőben, majd a hosszabbítás harminc percében) nem esett egy sem. Főleg azért nem, mert a lengyel Jerzy Dudek földöntúli bravúrral hárította a regnáló aranylabdás, Andrij Sevcsenko labdáját.

Döntöttek a tizenegyesek, ahogy a Liverpool (1984) és az AC Milan (2003) addigi utolsó megnyert BEK/BL-döntőjében. Az olaszok amilyen jól lőttek két évvel korábban, most olyan rosszul. Serginho és Andrea Pirlo is hibázott. Aztán Tomasson és Kaká gólja után Sevcsenko is rontott, így Steven Gerrardnak, a „vörösök” ötödik lövőjének már nem is kellett rúgnia.

A háromnegyed órai játék után háromgólos hátrányban lévő Liverpoolé lett a trófea.

Néhány évvel később „Carra”, azaz Jamie Carragher elmesélt egy szinte hihetetlen kulisszatitkot: „Amikor Rafa elkezdett dolgozni velünk, megpróbáltuk lemásolni a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Milanját. Franco Baresi és Paolo Maldini kolosszális volt. A isztambuli döntő után elkértem, s azóta is őrzöm Maldini mezét. Bekereteztettem, s kitettem a lakásom falára.”

Mit jelentett a játékosoknak a siker? Steven Gerrard mondta: „Csodálatos élmény volt, amikor megkaptam a Liverpool csapatkapitányi karszalagját, de az isztambuli döntő, a Bajnokok Ligája megnyerése mindennél szebb emlék.”