Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!
Az 1980-as esztendőben a nyugatnémet válogatott megnyerte Olaszországban az Európa-bajnoki címet, elsősorban a tornán a nemzetközi futballéletbe berobbanó Bernd Schuster és a döntőben két gólt is szerző Horst Hrubesch vezérletével. A Nationalelf (a döntőben: Schumacher – Kaltz, Stielike, Karlheinz Förster, Dietz – Schuster, Hansi Müller, Briegel, majd Cullmann – Karl-Heinz Rummenigge, Hrubesch, Klaus Allofs) hat évvel a hazai rendezésű világbajnokság után nyert ismét meg egy nagy tornát, teljes generációváltás után.
A tornára benevezett huszonkettes keret tagjai közül csak ketten, Rainer Bonhof és Bernhard Cullmann játszottak az 1974-es vébén. Talán kevés figyelmet kap ez a gárda, de nagyon erős csapat volt. Négy mérkőzést vívott Olaszországban, legyőzte évtizedbeli nagy mumusát, a holland csapatot (3-2 Klaus Allofs triplájával), a címvédő csehszlovák legénységet (1-0, Rummenigge góljával), majd a döntőben 2-1-re a torna meglepetéscsapatát alkotó belga „vörös ördögöket” (2-1, Hrubesch duplájával). Csak a görögöket nem győzte le, de akkor már biztos csoportelső volt. A France Football év végi Aranylabda-szavazásán öt német játékos került az első tízbe, „Kalle” Rummenigge az első, Schuster a második, Hrubesch hatodik, Müller nyolcadik, Kaltz tizedik lett.
Lehet, hogy merész átkötés, de mindezek ellenére szerintünk mégsem az Európa-bajnokság valamelyik kilencven perce volt az év mérkőzése, hanem a Bajnokcsapatok Európa-kupája madridi döntője, amelyet a Nottingham Forest 1-0-ra nyert meg a német válogatott északi csillagaira (Kaltz, Hrubesch, Magath, Memering), valamint az angol világsztárra, Kevin Keeganre és a remek horvát védőre, Ivan Buljanra építő Hamburger SV ellen.
Brian Clough lett José Villalonga, Luis Carniglia és Miguel Muñoz (mindhárom Real Madrid), Guttmann Béla (Benfica), Helenio Herrera (Internazionale), Nereo Rocco (AC Milan), Kovács István (Ajax), Dettmar Cramer (Bayern München) és Bob Paisley (Liverpool FC) után a tizedik edző, aki kétszer is elnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. (Ebből következően csak öt egyszeres győztes akadt a huszonötödik kiírás után, 1980 nyarán.)
Ám közülük senki sem vezetett a semmiből a csúcsra egy csapatot, csak Brian Clough.
A volt angol válogatott csatár már korábban is csodát tett egy klubbal. Edzői, az angol szóhasználat szerint menedzseri pályafutását a Hartlepools Unitednél kezdte (1965–1967), majd 1967 és 1973 között a Derby Countyt irányította. 1969 nyarának elején jutott fel a „kosokkal” a második ligából az elsőbe, ahol előbb negyedik, majd csak kilencedik lett. Ám az 1971–1972-est, óriási meglepetésre, megnyerte. Clough az 1972–1973-as idényt még a Derbynél töltötte, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában az elődöntőbe jutott a csapatával, de közben összeveszett a vezetőkkel, s ezért 1973 elején távozott. Nem ment jól aztán a sora sem a Brightonnál, sem a Leeds Unitednél (a kor egyik legerősebb angol klubjától tizennégy meccs után kirúgták…), ám 1975 elején megkapta a Nottingham Forestet.
Az angol klubok közül harmadikként a Bajnokcsapatok Európa-kupáját megnyerő, így a Manchester United (1968) és a Liverpool FC (1977, 1978) nyomába lépő Nottingham Forest nem tartozott az európai futball óriásai közé a hetvenes évek közepén. Sőt…
Érkezése után Clough teljesen új csapatot épített, Ian Bowyer kivételével minden posztra új játékost épített be vagy vásárolt meg a következő időszakban. Néhány olyan játékossal is erősített, akiket már a Derby County bajnokcsapatában is a szárnyaik alatt tudhattak segítőjével, Peter Taylorral
A Forest Clough második ott töltött teljes szezonjában jutott fel az élvonalba, majd a harmadikban Ligakupa-győztes és bajnok lett.
A következő idényben a Liverpool mögött második lett az angol élvonalban, valamint újra megnyerte a Ligakupát, s megkoronázta az idényét a Bajnokcsapatok Európa-kupája elhódításával.
A Forest első BEK-győzelmét, noha 1976 nyara óta csak angol klub nyerte meg a legtekintélyesebb európai klubkupát, az elemzők egy része szerencsésnek minősítette. Pedig – noha az igaz, hogy a Malmö FF nem számított minden idők legerősebb ellenfelének a döntőben, s az AEK Athén és a Grasshoppers is viszonylag könnyebben emészhető falatnak tűnt, a Forest az első fordulóban kiejtette az előző két kiírás győztesét, a Liverpoolt, az elődöntőben pedig a német 1. FC Kölnt.
Az 1979–1980-as idényben aztán főleg nem panaszkodhattak Nottinghamben Fortunára: a svéd Östert, a román Argeș Pitești-et, a keletnémet BFC Dynamót és a holland Ajaxot kellett legyőzni a döntőig vezető úton. Ám ott erősebb ellenfél várt a csapatra, mint egy éve a Malmö volt: a Hamburger SV.
Nem csak a nemzetközi sajtó, de maga Clough is a HSV-t tartotta esélyesebbnek. A Forest nem szerepelt jól az angol bajnokságban, a menedzser többször is kifakadt, hogy azt már tudja, hogy a játékosait nagyon érdekli a fizetés, az autó, a ház, az ügynök, vagy az, hogy sokat szerepeljenek a lapokban. De most már azt is szeretné látni, hogyan állnak a futballhoz, mert ha rosszul, az előzőek nem lesznek.
Tekintettel arra, hogy legdrágább és legjobb csatára, a Malmö elleni BEK-döntő egyetlen góljának szerzője, Trevor Francis Achilles-ín-sérülése miatt nem játszhatott, Clough a középpályás sor megerősítésére fókuszált, s arra, hogy védői megfogják Kevin Keegant. S nagyon bízott abban, hogy sikeresek lesznek a kontratámadásaik.
Elképzelése bevált, Robertson belőtt egy helyzetet a 20. percben, aztán a nem teljesen egészségesen is a védést vállaló Peter Shilton lehúzta a redőnyt.
A kapusról azt írta Németh Gyula, a Népsport tudósítója, egykori első osztályú kapus, a döntő után: „Nagy a valószínűsége annak, hogy Brian Clough azért is választotta ezt a kétségtelenül tudatos védekezési formát, mert bizonyosra vette: a sűrű védőfal mögötti kaput átlövésekkel nem lehet bevenni, mert Shilton a portás, akit Boskov Európa, Clough pedig a világ legjobb kapusának nevezett. Nagy szavak ezek, mégis közel állnak az igazsághoz. Clough remek vásárt csinált, amikor három évvel ezelőtt megszerezte Shiltont. A 30 éves, jó testi felépítésű, igen ruganyos kapus sokat tett a Nottingham dicsőségéért. Valósággal betölti a háló előterét és nemcsak a gólvonalon biztos, hanem a légteret is uralja. Robinzonádjaival újabb bravúrhoz segítette csapatát. Nem csoda, hogy a mérkőzés végén az ő nyakában csüngtek a legtöbben. Más kapussal a Nottingham Forest aligha úszta volna meg ezt a mérkőzést gól nélkül!”
A Nottingham Forest másodszor is a BEK-győztese lett. Brian Clough, aki általában nem kényeztette el nyilatkozataival az övéit, most ország-világ előtt kijelentette: „Az előzetes esélyek ellenünk szóltak, de ez volt a valaha volt legjobb kilencven percünk. Egyszerűen csodálatosan futballozott a csapat.”
A Forest néhány hónap alatt Európa topklubjai közé került. Játékosai felkeltették más klubok figyelmét is, Tony Woodcock hamarosan – Kevin Keegen útját járva – a német Bundesligába, Trevor Francis előbb a Manchester Citybe, majd Olaszországba került. Peter Shilton, Viv Anderson törzstagok lettek az angol válogatottban. Mindez Brian Clough érájában. Az edző „beszólt” mindenkinek, összeveszett a legnagyobb hatalmassággal is, ha úgy érezte, hogy neki van igaza, megsértődött azon, hogy nem ajánlották fel neki az angol válogatott szövetségi kapitányi posztját, de ez mind eltörpült amellett, hogy kiváló csapatot épített.
