Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Győzni jött az Espanyol, fiatalok is lehetőséghez jutnak

Pablo Machin vezetőedző olyan fiataloknak is lehetőséget ad csütörtökön a Ferencváros vendégeként, akik eddig kevesebbet játszottak, ennek ellenére csapata, az Espanyol győzni szeretne a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában.

"Az igazi célt teljesítettük, így természetesen fontosabb, hogy vasárnap az Osasuna elleni bajnoki mérkőzésen győzzünk. De a presztízs és a pénzdíj miatt itt is nyerni szeretnénk. Jó lenne minél hamarabb megszerezni az első helyet a csoportban, mert akkor utána csak a bajnokságra koncentrálhatnánk, ráadásul könnyebb ellenfelet kaphatunk a tavaszi folytatásra" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón az október 7-én kinevezett tréner, aki szerint az is fontos, hogy megnézhet olyan játékosokat, akik kevesebb lehetőséget kaptak. Így például a fiatal tehetséget, Pol Lozanót, aki már két hete, a Ludogorec ellen is szerephez jutott.

A szakember hangsúlyozta, sok esetben nem is pihentetésről van szó, ugyanis rengeteg sérülés sújtja csapatát. Példaként említette, hogy Matias Vargas nem is tarthatott az együttessel, de a védő Fernando Calero játéka sem biztos, hiába utazott a csapattal Budapestre.

"A továbbjutás nem jelenti, hogy ne akarnánk nyerni és első helyen végezni a csoportban" - jelentette ki Machin, aki szerint a rotálás azért is hasznos, mert így frissen tudja tartani a játékosokat. A spanyol bajnokságban a 19., kieső helyen álló gárda trénere azt sem zárta ki, hogy kapusposzton Diego Lopez helyett kipróbálja Andrés Prietót.

Sergi Darder arról beszélt, minden meccsen javulni és nyerni szeretnének, így ezúttal is ezzel a céllal érkeztek.

"Három-négynaponta játszunk, de mindig csak a következő találkozó a fontos. Még csak novembert írunk, úgyhogy nem beszélhetünk kimerültségről sem, így nem elégszünk meg a továbbjutással, első helyen akarunk továbblépni" - jelentette ki a 25 éves középpályás, aki úgy vélte, önbizalomszerzés céljából is fontos lenne sikerrel távozni a magyar fővárosból.

Darder a gyengébb bajnoki szereplésről úgy vélekedett, a La Ligában sem játszanak rosszul, csak ott nem jönnek az eredmények.

A Ferencváros-Espanyol találkozó 18.55-kor kezdődik a Groupama Arénában, ahol a magyar bajnoknak legalább döntetlent kell elérnie ahhoz, hogy biztosan versenyben maradjon a továbbjutásért. Ugyanakkor győzelemmel meg is előzheti a jelenleg előtte második helyen álló bolgár Ludogorecet, azaz akár továbbjutást érő pozícióból is várhatja a két hét múlva esedékes zárókört.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×