„Csütörtökön délelőtt 11 óra tájban a régi lóversenytéren, a víztoronynál kis társaság méregeti a nagy területen elszórt kis zászlókat. A zászlók a Népstadion helyét jelzik, a kis csoport a hivatalos érdeklődőket. Itt van Ries István dr, Sebes Gusztáv, Mező Ferenc dr, Szoboszlay Ferenc, Ilovay Sándor. No és két építész: Hajós Alfréd ás Nádas Ödön. Tervrajzokkal felszerelve, ők magyarázzák, hogy mi merre és hogyan lesz. Hogy 60 000 nézőt fogad be majd ez a korszerű nagy pálya, lesz uszoda, két edzőpálya, a lelátó alatt tornacsarnok” – így számolt be a Népsport 1947 őszén az új nagy aréna első „helyszíni szemléjéről”.
Noha egy új nagy aréna építése már a harmincas években is napirendere került – akkoriban a magyar válogatott visszaesett az európai rangsorban a hazai mérkőzéseinek átlagnézőszáma alapján a korábbi harmadik helyéről, s ennek nem az érdeklődés hiánya, hanem a két legnagyobb pálya viszonylag szerény befogadóképessége volt az oka –, de a világháború elsodorta a terveket.
1945 után a stadion építése bekerült a hároméves tervbe, az Országgyűlés megszavazta a költségeket, mégis kellett egy – szerencsére csak „majdnem” – tragédia a munkálatok tényleges megkezdéséhez. Miután 1947 májusában, az éppen a magyar válogatott fél évszázados történetét ünneplő, osztrákok elleni válogatott mérkőzésen,
a túlterheltség miatt leszakadt az Üllői úti stadion falelátója, mindenki számára még inkább egyértelműbbé vált: elodázhatatlan egy nagy stadion felépítése.
A szándékra csak ráerősített a magyar válogatott egyre jobb eredménysora, s nem utolsósorban aztán az 1948-as londoni olimpia a várakozáson felül is jó szereplése.
1948 júniusában Hidas Ferenc, a kor ismert kommunista sportpolitikusa a Fővárosi Közgyűlésben elmondott beszédében egyet odavágott a múltnak („Megállapítható tehát, hogy az elmúlt rendszer súlyos bűnei közé tartozik az is, hogy ma még nincs megfelelő, korszerű stadionunk. Az 1947. májusi szerencsétlenség egyúttal súlyos vád volt a Horthy-féle rendszer sportvezetői ellen, akik a milliók megszámlálhatatlan sokaságát költötték el a leventesport céljaira, ugyanakkor azonban nem gondoskodtak arról, hogy a magyar sportnak megfelelő hajléka legyen, ahol nemzetközi mérkőzéseket lehet rendezni."), de kijelentette azt is:
„Egész Európában talán egyedül nálunk nincs korszerű stadion.”
Bő öt évvel később már volt. Óriási lelkesedés övezte felépítését, a kor sztársportolói, köztük a futballisták is dolgoztak – alkalmasint leginkább a fotósok örömére – az építkezésen.
1953. augusztus 20-án rendezték az avatóünnepséget, ennek fénypontja a Bp. Honvéd–Szpartak Moszkva mérkőzés volt délután fél öttől. Előtte reggel kilenctől 2100 sportoló részvételével tartottak díszfelvonulást, Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sportbizottság, a sportfőhatóság első embere mondott megnyitó beszédet, majd óriási zárókép tartotta izgalomban a 78 ezer nézőt.
A magyar zászlót a stadionban Csermák József, az olimpiai bajnok kalapácsvető vonta fel, majd összesen tízezer fiatal részvételével tartottak különböző tornabemutatókat. Délután magyar–norvég atlétikai viadalt rendeztek, annak egyik leginkább várt számát, az 5000 métere síkfutást „eltolták” a futballmérkőzés szünetére. A Honvéd és a Szpartak találkozója (3:2) után még női kézilabdameccset és tornabemutatót is terveztek. Záróattrakcióként a már erős szürkületben 12 ezer galambot egyszerre röptettek az égnek.
Így indult. Az azóta eltelt hatvanhat évben
a magyar válogatott kilencvenkilenc győzelmet aratott,
mégpedig olyan emlékezetes sikereket aratva, mint az angolok elleni 7:1 (1954), mindössze két héten belül a svájciak elleni 8:0 és a nyugatnémetek elleni 4:3 (1959), a szovjetek elleni 2:0 (1968, ezen nem vehette át Albert Flórián az aranylabdát), a keletnémetek elleni 4-1 az utánpótlás Eb döntőjében (1974), az argentinok elleni 2-0 (1976), a szovjetek elleni vb-selejtező 2-1-e (1977), a bolíviaiak elleni 6-0 (1977), az osztrákok elleni 3-1 (1984), a brazilok elleni 3-0 (1986), vagy az olaszok elleni 3-1 (2007).
A magyar világklasszisok mellett olyan külföldi sztárok léptek a gyepére, mint Alfredo Di Stéfano, George Best, Bobby Charlton, Eusébio, Luis Suárez, Gigi Riva, Uwe Seeler, Franz Beckenbauer, Sepp Maier, Gerd Müller, Johan Cruyff, Johan Neeskens, s díszvendégként Pelé vagy aztán, már Puskás Ferencről való elnevezése után, Ronaldinho, Lionel Messi, Zinedine Zidane, David Beckham, Michael Owen, Raúl, Ronaldo és Cristiano Ronaldo.
Ma este új fejezet kezdődik a legnagyobb magyar aréna történetében. Reményeink szerint hasonlóan emlékezetes történetekkel.
