eur:
393.87
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Twitter/UEFA

Megvannak a következő BL-döntők városai és az új klubsorozat neve

Kihirdették a Bajnokok Ligája-döntő 2021-es, 2022-es, illetve 2023-as helyszíneit, és az UEFA bejelentette, mi lesz a 2021/22-es szezontól induló harmadik kontinentális klubsorozat elnevezése.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Szentpétervárt, Münchent és a londoni Wembley Stadiont jelölte ki a Bajnokok Ligája-döntő helyszínének 2021-re, 2022-re, illetve 2023-ra.

Az UEFA a végrehajtó bizottság keddi, ljubljanai ülését követően jelentette be a rendező arénákat. Korábban évente jelölte ki a BL-finálék helyszíneit.

A szentpétervári stadion a Zenit, a müncheni a Bayern, míg a londoni az angol válogatott otthona. Mindhárom létesítmény rendezője lesz a 2020-as Európa-bajnokságnak, amelyre 12 ország egy-egy városában - köztük Budapesten - kerül sor.

Az Európa-liga és az Európai Szuperkupa esetében csak a 2021-es helyszínt jelölte ki az UEFA: előbbi döntőjének a sevillai Ramon Sanchez Pizjuan Stadion, utóbbi mérkőzésnek Észak-Írország belfasti nemzeti stadionja ad otthont.

Jövőre Isztambulban lesz a BL fináléja.

Megvan az új sorozat neve

A 2021/22-es szezontól induló harmadik kontinentális klubsorozat elnevezése Európa Konferencia-liga lesz. Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke elmondta, hogy az új versenyben - akárcsak a Bajnokok Ligájában - 32 csapat indulhat majd, ezzel párhuzamosan az Európa-liga mezőnyét is leszűkítik a mostani 48-as létszámról 32-esre.

Az Európa Konferencia-ligában és az El-ben is csütörtökönként 18.45-kor és 21 órakor kezdődnek majd a mérkőzések, 2021-től a kedden és szerdán sorra kerülő BL-találkozókra is ezek a kezdési időpontok lesznek érvényesek.

További részleteket egyelőre nem árultak el az új sorozatról.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×