Elhunyt Braskó Péter mesteredző

79 éves korában elhunyt Braskó Péter mesteredző, a magyar cselgáncssport kiemelkedő alakja, a Miskolci Vasutas Sport Club korábbi elnöke. Az ötdanos nagymestert a Magyar Judo Szövetség saját halottjának tekinti - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke, Tóth László.

Braskó Péter egyedüli edzőként kezdte iskolaépítő munkáját Miskolcon. Az MVSC keretein belül 1970-ben alakult meg a judoszakosztály, amely az eltelt időszakban a borsodi megyeszékhely egyik legsikeresebb egyéni sportágának bázisa lett. A miskolci cselgáncs fénykora az 1971-es évtől számítható. 1975-ben már ifjúsági Eb-n és rangos nemzetközi versenyeken indultak Braskó Péter tanítványai. A következő években az MVSC szinte ontotta a magyar judo-utánpótlás válogatottjait, akik számos érmet hoztak az európai és világversenyekről. Braskó Péter edzőként, szakosztályvezetőként, majd a rendszerváltás időszakától az egész egyesület elnökeként is dolgozott.

Az ötdanos nagymester legkiemelkedőbb tanítványai között volt Hajtós Bertalan Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes dzsúdós, Fürjész István Európa-bajnok és Illyés Miklós, sokszoros magyar bajnok, olimpikon, az MVSC mai elnöke is. A női cselgáncs fejlesztésében is fontos szerepet töltött be, és az egyesületénél végzett munkája mellett a magyar nemzeti válogatottat is segítette.

A magyar cselgáncssport történetében eddig összesen 17-en érdemelték ki a mesteredzői fokozatot. Braskó Péter 1987-ben, hetedikként kapta meg az elismerést. A sikeres miskolci évtizedek után Bogácson is foglalkozott hátrányos helyzetű fiatalok nevelésével.

A mesteredző életének 80. évében, Bogácson hunyt el.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke:

Braskó Péter a nagy sportágalapítók közé tartozott, akik sajnos egyre kevesebben vannak közöttünk. Az ő működése határozta meg, hogy Miskolc környékén a judo ilyen magas szintű lett. A hőskorban, amikor 1975-ben Miskolc rendezhette az első ifjúsági barátságversenyt és’78-ban az ifjúsági és junior Európa-bajnokságot, mindezt az ő jelenlétének és kijárásának lehetett köszönni.

Nemcsak a miskolci judoklubban dolgozott, hanem Moravetz Ferencnek is sokáig segítője volt a nemzeti utánpótlás-válogatottakban. Személyes élményeim is vannak vele kapcsolatban, többször is utaztunk közösen és nagyon sokat készültünk fel együtt. Rendkívüli tiszteletnek örvendett nemcsak az edzők, hanem a versenyzők körében is. Nála a válogatottban soha nem az számított, hogy ki a miskolci, hanem valóban a válogatott érdekét nézte. A tanítványai közül Hajtós Berci mellett mindenképpen meg kell megemlíteni Tóth Mihályt, aki a ’70-es évek meghatározó nehézsúlyú judósa volt. A folyamat Fürjész István Európa-bajnokkal folytatódott, aztán Illyés Miklóssal, aki olimpikon és világbajnoki ötödik lett, és a mostani miskolci sztárjudós, Gercsák Szabina is az ő alapjainak köszönheti, hogy a világon minden versenyt megnyert az utánpótlás kategóriában.

Az egyik legnehezebb feladatom mint sportági elnök, hogy búcsúzzak a régiektől. A judo akkora család lett az elmúlt évtizedekben, hogy szinte családi tragédiaként éljük meg, hogy ezek a mesterek nem lehetnek közöttünk. Ezért nagyon fontos, hogy ápoljuk az emléküket, hogy a mostani judós gyerekek is tudják, kinek a munkájával, kinek a vezetésével jutottak el oda, hogy Miskolcon nagyon szép judoélet van. A magyar judo szövetség saját halottjának tekinti Braskó Pétert, az MVSC-vel közösen fogjuk a temetését megszervezni.

A magyar judo nagyon szerencsés volt, hogy több olyan fanatikus, elszánt edző építhette föl a sportágat, mint ő, ezek a mesterek azért szenszejek, mert életművük alapján sikerült ilyen teljesítményt elérni. Egy régiónak határozta meg a judoéletét. Azok az edzésfajták, technikai edzések, amelyeket ő bevezetett a magyar judóban, újak voltak és ezért is érhettek el nagyon komoly sikereket. Az, hogy a válogatott mellett is dolgozott, mutatja a jelentőségét. Az a fajta elhivatottság, szigor és hitvallás, ahogy a mestereink hittek a magyar judo fejlesztésében, a judoszövetség és a mestereknek és edzőknek a mostani munkáját is meghatározza.

Hihetetlen, de két napja megjelent álmomban Péter bácsi. Kicsattanó erőben volt, és egy útra készültünk közösen. Ez nagyon bennem volt, amikor meghallottam a halálhírét. Ez az álom talán azért volt, hogy elbúcsúzott néhányunktól.

Fürjész István Európa-bajnok, egykori tanítványa:

Péter bácsi kisgyerekkorunktól nevelt és edzett bennünket, ami nemcsak a sportról szólt, hanem egyfajta pótapa-szerep is jutott az edzőnknek, aki következetes szigorral és emberséggel tett ennek a feladatnak is eleget. Százával nevelkedtek föl a miskolci gyerekek abban az MVSC dojóban, amelynek már a megépítésében is hallatlan munkája és energiája volt.

Japán gyökerekre, tiszta japán technikára, a kodokan judóra tanított, ami még abban az időben nem volt olyan könnyen elérhető Magyarországon. Emberként is nevelt bennünket, és nagy eredményeket is ért el. Sokunkat erős érzelmi szálak kötöttek hozzá azáltal, hogy a vasutasklubok együtt készültek a vasutas Európa-bajnokságokra, ezáltal nemcsak a miskolci judóra volt hatása a Mesternek - mert ez volt a másik beceneve közöttünk -, és nemcsak a miskolci judo jutott el Hajtós Bertalan nemzetközi sikeréig, ami azért egy máig is elismert olimpiai aranyérem, bár egy bírói tévedés ezüstre változtatta, hanem a ceglédi vagy a pécsi judo is, amely vasutas gyökerű, profitált Braskó Péter munkájából.

Illyés Miklós, a Miskolci Vasutas Sportegyesület elnöke, korábbi szövetségi szakágvezető, világbajnoki 5. helyezett:

A legnagyobb érdeme, életműve az volt, hogy megalapította Miskolcon a judo sportága. Ezzel sok olyan fiatalnak, többek között nekem is, megváltoztatta az életét jó irányba. Úttörő szerepe volt, ő volt az, aki a judót Miskolcon megismertette, és nagyon magas szintű szakmai munkát végzett.

Nagyon sok eredményes versenyzőt nevelt ki, tudta biztosítani a folyamatosságot, a visszavonulásáig folyamatosan fejlődő pályára állt a judo. Nagyon nehéz feladat volt az utána következő nemzedéknek, nekünk, hogy ezt szinten tartsuk és próbáljunk megfelelni az általa felállított mércének. Büszkén mondhatjuk azt, hogy eredményes a miskolci judo.

Következetes, agilis és keménykezű edző volt, maximalista volt és megkövetelte ugyanezt a tanítványoktól is. Vezetőként is magában hordozta azokat a tulajdonságokat, amelyek szükségesek a sikeres munkavégzéséhez.

Pusztai István, a Miskolci Vasutas Sportegyesület judoszakosztályának vezetője:

Az egész miskolci judo-élet az ő keze munkájának a gyümölcse. Nagyon-nagyon sok jó judós került ki a keze alól, nagyon sokat köszönhet neki a miskolci, illetve a magyar judósport is. Én 1986-tól voltam junior, illetve felnőtt korosztályban versenyzője, én is nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki, csakúgy, mint hasonszőrű sporttársaim, akik az ő keze alatt értek el akár hazai, akár nemzetközi eredményeket.

Nagyon-nagyon szigorú volt. Sokan emiatt nem bírták az edzéseket, mert ott nem lehetett bármit beszélni, kőkemény ember volt, a sport terén. De hát aki ezt vállalta, annak csinálni kellett, nem volt mese. A judo olyan sport, ahol munka nélkül nincs eredmény, és ő ezt látta, tapasztalta. Nem volt nála nagyon sok megalkuvás, ellenvetés.

Rengeteget utaztunk mind hazai, mind külföldi versenyekre. Ebben a szomorú helyzetben jutott az eszembe az, amikor Franciaországban voltunk a ’90-es évek közepén. Ott kapott egy enyhe szívinfarktust, ott is nagyon megijedtünk, de hál’ istennek rendbejött.

Fel kellett nőnünk a szintjére, mert ő megbízott engem is, hogy a szakosztály vezetésében vegyek részt. Megpróbáltunk megfelelni az edzői stábban is, és nem vallottunk szégyent. Ifjúsági, illetve junior Európa-bajnokságon is több érmet tudtunkaz asztalra tenni, de olyan eredményeket azért még nem tudtunk letenni, amit ő Hajtós Bercivel.

Szűcs Enikő edző, az MVSC Judo Szakosztályért Alapítvány képviselője:

Úgy emlékszem rá vissza, mint egy olyan emberre, aki amellett, hogy maximálisan a sportot tartotta szem előtt, és szerette volna velünk megismertetni, szinte minden tanítványára úgy figyelt, mintha saját gyermeke lett volna. Nyugodtan fordulhattunk hozzá bármilyen kéréssel, problémával, és még arra is odafigyelt, hogy kinek milyen a tanulmányi eredménye, jár-e rendesen edzésre. Ez nem volt túlságosan gyakori más edzőnél, ő viszont tényleg atyai szívvel volt mindenki iránt.

Azonkívül, hogy a tanítványa voltam, egy idő után a kollégája is lettem. 1980-ban kezdtem judózni, és 1988-90 környékén az is kiderült, hogy van érzékem a gyerekekkel való foglalkozásra, és akkor Péter bácsi volt az, aki megkért arra, hogy foglalkozzam az utánpótlás-neveléssel. Olyan jól működött az edzői kapcsolatunk, hogy arra is megkért, foglalkozzam az egyesület alapítványának a munkájával. Innentől kezdve tényleg nagyon szoros szakmai és napi kapcsolatban voltunk, és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Mind szakmailag, mind emberileg nagyra tartottam és nagyon sokat tanultam tőle.

KAPCSOLÓDÓ HANG