Az elmúlt években sem az Inter, sem a Milan szurkolói nem lehettek túlságosan büszkék csapatukra. A kék-feketék utolsó valódi nagy dobása még 2010-re tehető, amikor Jose Mourinho vezetésével triplázni tudtak (olasz kupa, olasz bajnoki cím, BL-győzelem), majd megnyerték a klubvilágbajnokságot és az olasz szuperkupát is.

A Milannál még régebbre kell visszamenni a nagy sikerhez: az utolsó BL-győzelem 2007-ben volt a klubnál. Az Internél 2013-ban kezdődtek a változások: a legendás klubelnök, Massimo Moratti akkor vált meg a részvényeinek nagy részétől, és a papírok 70 százalékát eladta az indonéz Erick Thohirnak, aki ezzel a klub új elnökévé vált. A Milannál négy évvel később jött el a tulajdonosváltás: Silvio Berlusconi cége, a Fininvest 2017-ben adta el a klub labdarúgócsapatában birtokolt teljes részesedését a kínai érdekeltségű Rossoneri Sport Investment Luxembourgnak. A kínaiak azonban a következő évben nem tudták kifizetni a 740 millió eurós vételárat, így a klub a legnagyobb hitelezőjüké, az amerikai Elliott pénzügyi alapé lett.

Vissza az elitbe

Mindkét klub új vezetősége azonnal nekiállt a rendcsinálásnak, a klubok pénzügyi rendbetételének. Az új tulajdonosok új vezetőket, új játékosokat és hosszú távú pénzügyi terveket hoztak - nem utolsósorban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyomására. Mivel mind az Inter, mind a Milan vezetősége úgy nyilatkozott, hogy a klubok versenyképessége elsőbbséget élvez: tehát a csapatok újra Európa elitjéhez tartozzanak, míg a klubok pénzügyileg szilárd alapokon álljanak.

Bár a két milánói együttes vezetői külön-külön jutottak el idáig, de a nem saját tulajdonban lévő, de közösen használt stadion miatt természetes volt, hogy a pénzügyi tervezés egy részét egyeztessék. A klubmenedzserek az elmúlt évben többször is asztalhoz ültek ez ügyben. Felvetődött, hogy az Inter maradna a San Siróban, és a Milan építene magának a városban új stadiont, de volt olyan verzió is a közelmúltban, amely ennek épp a fordítottját kínálta: a Milan felújítaná a meglévő létesítményt, míg az Inter a város egy másik részén új stadion felépítésbe kezdene.

A stadionprojekt az elmúlt hetekben vett új fordulatot. A két sztárklub vezérkara ugyanis úgy döntött: fenn kívánja tartani azt az európai labdarúgásban egyedülálló helyzetet, miszerint egy város két sztárklubja közösen használ egy létesítményt. Mivel a város nem hajlandó lemondani tulajdonjogáról, a klubok új stadion építésébe kezdenek, a legendás San Siro helyett.

120 dolgos munkás

Az eredeti San Siro 1926-ban készült el, és ajándék volt az AC Milannak az akkori elnöktől, Piero Pirellitől. Előtte egy Lombardia úti pályán rendezték meg a csapat találkozóit. Az építési munkálatokat 1925. augusztus 1-jén kezdték meg, és köszönhetően 120 dolgos munkásnak, az új stadion megépítése mindössze 13 és fél hónapot vett igénybe. Az építés költsége mai áron 3,5 milliárd forintot tett ki. A tervek két mérnök - Ulisse Stacchini és Alberto Cugini - munkáját dicsérik.

Fotó: acmilan.hu

Az “első” San Siro még egy tipikus angol rendszerű futball-létesítmény volt, az oldalakon négy lelátóval, amelyek összesen körülbelül 35 ezer ember befogadására voltak alkalmasak. A stadionavató mérkőzést a város két klubja, a Milan és az Inter játszotta 1926. szeptember 19-én, a végeredmény 6-3 lett a kék-feketék, vagyis az Inter javára. A történelmi első gólt azonban a Milan játékosa, Giuseppe “Pin” Santagostino szerezte.

Ezt követően az első tétmeccsre sem kellett sokat várni. A bajnokságban október 6-án rendezték meg a Milan-Sampierdarenese (1-2) mérkőzést, míg az olasz válogatott 1927. február 20-án 2-2-es döntetlen ért el itt a csehszlovák nemzeti tizenegy ellen. 1945-ig (egyes források szerint ’47-ig) kizárólag az AC Milannak adott otthont a létesítmény, az Inter ezen időszakban a Sempione Parkban az Arena Civicában játszotta hazai találkozóit.

1934-ben Olaszország rendezte a világbajnokságot, így természetesen a San Siróban is játszottak vb-mérkőzéseket, köztük az egyik elődöntőt is, ahol a Squadra Azzurra 1-0-ra felülmúlta Ausztriát, majd később megnyerte a vb-t is.

A szurkolók által szerényen csak szentélynek nevezett létesítmény az elmúlt 80 évben számtalan megújuláson esett át.

Kezdődik az albérlet

1935-ben a város tulajdonába került a stadion (napjainkban is a városi önkormányzat a tulajdonos, a két csapat bérleti díjat fizet), és döntés született a bővítésről. A futball ez idő tájt egyre inkább tömegjelenséggé vált mind a világon, mind Olaszországban. Az emberek tízezrével tódultak a stadionokba, és a San Sirónak alkalmazkodnia kellett ehhez. A bővítés terveit egy építész, Rocca és egy mérnök, Calzolari dolgozták ki. A lelátókat átalakították, hogy teljesen körülöleljék a játékteret. 1939-re befejeződtek a munkálatok. Az “új stadion” felavatása 1939. május 13-ra esett, az olasz és az angol válogatott csapott össze (2-2) csaknem 60 ezer néző előtt.

1954-ben újabb átépítés történt, így 1955-re 85 ezerre alakult a stadion kapacitása. Korábbi tervek alapján az építkezések majdani 150 ezres kapacitást vetítettek előre, de még 1952-ben Milánó önkormányzata úgy döntött, hogy biztonsági okokból 100 ezer embernél többet nem engedhetnek be a lelátókra. Az évek múltával a stadion tovább modernizálódott. 1957-ben kiépítették a világítási rendszert az esti mérkőzésekhez (először Olaszországban), 1967-ben pedig az első elektronikus eredményjelzőt is felszerelték. 1979-ben korszerűsítették a világítást, és a népszerű második gyűrűt is rekonstruálták.

1980. március 3-án új nevet kapott a létesítmény: a felejthetetlen Inter-legenda, Giuseppe Meazza tiszteletére (de a Milanban is megfordult), aki az azt megelőző évben hunyt el. A Milan szurkolók azonban napjainkban is szívesebben hívják San Sirónak a stadiont.

1990-ben Olaszország ismét világbajnokságot rendezhetett, a városi tanács úgy döntött, hogy az idő rövidsége és a költségek miatt a San Sirót renoválják egy új létesítmény helyett. Ekkor alakult ki a stadion mai arca. Megépítették a harmadik gyűrűt, emiatt veszi az épületet körül az a 11 jellegzetesen barázdált vasbeton oszlop, mely közül négy (az akkor új) rácsos tetőszerkezetet is tartja. Az oszlopok azonban nemcsak a stabilitást biztosítják, hanem feljáróként is funkcionálnak a lelátókra, valamint lifteket és egyéb létesítményeket tartalmaznak. Az átalakítás végeztével a San Siro 85 700 ülőhellyel rendelkezett. 1990. június 8-án a világbajnokság nyitómérkőzését Argentína és Kamerun között már ebben a modern létesítményben tartották. Azóta is ebben a látja vendégül szurkolók ezreit a két milánói csapat.

Az elmúlt két évtizedben csak kisebb alakítások történtek. Például 2008 nyarán, követve az UEFA előírásait, a kapacitás 80 018 főre csökkent.

Nem lesz felújítás

A Gazzetta dello Sport a múlt héten arról számolt be, hogy az Inter és a Milan úgy döntött: új, közös stadion építésébe kezd. Eszerint elvetették a felek a San Siro újabb szerkezetátalakítását, mivel szakértőik szerint a felújítási munkálatok sokkal hosszabb időt vennének igénybe, mint egy új létesítmény felhúzása. Nem beszélve arról, hogy egy új stadion építése esetén a klubok továbbra is zavartalanul játszhatnák a hazai mérkőzéseiket a San Siróban. Fontos megjegyezni, hogy a San Siro felújítása magába foglalná a harmadik gyűrű lebontását, így jelentősen csökkenne újra a befogadóképesség.

A két klubnak legkésőbb április végéig kell benyújtania az új stadiontervet az önkormányzatnak. A Corriere della Sera szerint a Milan és az Inter új stadionja várhatóan 60-65 ezer férőhelyes lesz és a 2022/2023-as szezonban adják át. A beruházás ideje kb. 30 hónap, költsége 650 millió euró körül alakulhat, ezt az összeget a két együttes fele-fele arányban állja.

A tervek szerint az új létesítmény önkormányzati tulajdonban lévő területre épülne, mindössze néhány száz méterre a San Sirótól. A területet a két klub 99 évre koncesszió keretében kapná meg. A Milan és az Inter képviselői (Ivan Gazidis és Alessandro Antonello) nemrég az Egyesült Államokban jártak, és egyeztettek a Goldman Sachs pénzügyi intézettel, továbbá megtekintettek néhány ultramodern stadiont: az atlantai Mercedes Benz Arénát és a New York-i MetLife Stadiont. Előbbinek van a legnagyobb behúzható tetőszerkezete a világon.

Az “új San Siro” tervei még nem ismeretesek, de az első "lapinformációk" szerint a pályát és ezzel együtt a stadion lelátójának alsó részét a földbe süllyesztenék, hogy az aréna építészeti szempontból jól illeszkedjen a város képébe. A Gazzetta megjegyzi: pénzügyi szempontból nagy fontossággal bírhat a stadion névhasználati jogának eladása, amely a kluboknak évente legalább 25 millió eurós bevételt jelenthet. Ettől függetlenül természetesen a szurkolók továbbra is nevezhetik San Sirónak.

A két olasz klub számára a követendő példa az Emirates Stadium, amely éves szinten 112 millió eurós bevételt hoz az Arsenalnak. Ez persze nem meglepő, hiszen Ivan Gazidis, a Milan vezérigazgatója korábban hosszú évekig sikeres munkát végzett a Premier League-ben szereplő Arsenalnál.