Frank James Lampard sorsa valószínűleg már világra jövetele előtt eldőlt, ugyanis igazi futballista-családba született bele 1978. június 20-án. Édesapja, idősebb Frank Lampard a West Ham United legendás játékosa és későbbi edzője volt, 1965 és 1985 között 551 bajnoki mérkőzést játszott a Kalapácsosok mezében, valamint nyert két FA-kupát. Édesanyja testvére is WHU-labdarúgóhoz ment hozzá, így a Redknapp-famíliához rokoni szálak fűzik. Nagybátyja, Harry Redknapp a West Ham játékosa volt, majd 1994 és 2001 között a csapat menedzsere, jelenleg a Portsmouth csapatával az FA-kupa döntőjére készül. Unokatestvére, Jamie Redknapp a 1990-es években a Liverpoolban és a Tottenhamben is szerepelt, jelenleg televíziós szakkommentátorként tevékenykedik.

"Gyerekkoromban szerettem Harry bácsikámékat meglátogatni, mert a számomra legfontosabb dolgok tökéletes elegyét jelentette: a családét és a labdarúgásét" - írta önéletrajzi könyvében. "Számomra a legjobb az volt, hogy az unokatestvéremmel, Jamie-vel focizhattam. Öt évvel idősebb nálam, így gyerekként mindig felnéztem rá. Boldogan fociztunk a kertben órákig, anélkül, hogy zavartuk volna a felnőtteket. Labdatartást játszottunk, és én kergettem őt, hogy elvegyem tőle a lasztit, de remekül fedezte a labdát. Nem zavart, hogy nem tudom elvenni, egyszerűen szerettem játszani. Néha hozzáértem a labdához, de Jamie visszaszerezte azt. Igazi kis elszánt gazfickó voltam, mindig a nyomában jártam, sosem adtam fel" - emelte ki a játékára ma is jellemző vonást Lampard. Hozzátette: ha elfáradtak, akkor a célzást gyakorolták azáltal, hogy egy madáretetőt kellett eltalálni a labdával. Unokatestvére, Jamie ekkor még a pontosság terén is előtte járt.

Ekkor még nem volt tisztában azzal, hogy apja híres labdarúgó. "Valóban nem mindenki büszkélkedhet azzal, hogy az angol válogatott védőjével focizott gyerekként, de nekem ugyanolyan érzés volt apámmal játszani, mint bármelyik más, hasonló korú gyereknek."

A lelkesedése megvolt, apja bíztatta, így ötévesen már az első "tétmeccsére" készülhetett a Heath Park nevű vasárnapi csapatban. Híres apja ajánlására fogadták be a nagyobbak közé, ugyanakkor annyira izgatott és ideged volt az első meccsén, hogy rögtön öngólt szerzett. "Valaki odapasszolta hozzám a labdát, megfordultam, megláttam a kaput, és célba vettem. Ösztönös volt. Elkezdtem örülni, de megláttam a csapattársak reakcióját, és rájöttem, hogy valami rosszat tettem. Annyira megszégyenítő pillanat volt" - emlékezett vissza.

Az első hiba után nem ment el a kedve a labdarúgástól, és a Heath Parknál ragadt. Ez az együttes nagy csatákat vívott a John Terryvel fémjelzett Senrabbal. Mint mondta, ezeknek a meccseknek az is külön pikantériát adott, hogy a Senrabban a munkások gyerekei szerepeltek, míg a Heath Park az essexi elit csapata volt. Édesapja szinte minden meccsét megnézte, de tudta, hogy ez a kis Franket izgatottá teszi, ezért sokszor egy fa mögül figyelte a találkozókat. "Már hamar eldöntöttem, hogy focista akarok lenni. Apám is tudta ezt, és néha talán még jobban is vágyott erre" - mondta.

A vasárnapi csapatot kinőve egyértelmű volt, hogy melyik együttesnél folytatja. 1992-ben lett a West Ham ifjúsági játékosa, első meccsét 1993-ban játszotta a kelet-londoni bordó-kékeknél a fiatalok között.

Azon kevés labdarúgó közé tartozik, akik magániskolában tanultak. Nem is végzett rossz eredménnyel, szeretett is iskolába járni, de aztán eljött az az időszak, amikor választani kellett a továbbtanulás és a futball között - Lampard pedig nem meglepő módon utóbbit választotta.

A West Hamnél 1995-ben írta alá első profi szerződését. Franket hamar bedobták a mélyvízbe: 1996 januárjában, mindössze 17 évesen debütált a Premier League-ban a Coventry ellen. Előtte három hónapot a harmadosztályú Swansea City-nél töltött kölcsönben, kilenc bajnokin szerepelt, és megszerezte élete első gólját felnőtt tétmeccsen is. Bár csak egy röpke időszakot jelentett a karrierje során, állítólag a mai napig követi a csapat eredményeit. Ekkor még nem számítottak rá rendszeresen a nagyok között a WHU-nál, viszont ő volt az ifjúsági csapat kapitánya, amely 1996-ban döntőt játszott a nagy presztízsű ifjúsági FA-kupában (a Micheal Owen és Jamie Carragher fémjelezte Liverpool verte a Lampard mellett Rio Ferdinandot is soraiban tudó WHU-t).

1997 tavaszán eltört a jobb lába, így hosszú időre kidőlt, de ősszel visszatért, és megszerezte első gólját az angol ligában a Barnsley ellen. A kelet-londoniaknál 19 évesen alapemberré vált, így már fiatalon évente negyven tétmérkőzést játszott. 1997 őszén debütált az angol U21-es válogatottban is. Legsikeresebb szezonja a WHU-nál az 1998-1999-es volt - minden egyes bajnoki mérkőzésen pályára lépett, a gárda pedig ötödik helyen zárt a Premiershipben. (Többek között Joe Cole és Michael Carrick is csapattársa volt az Upton Parkban.) Klubjával elért egyetlen sikerét is 1999 nyarán könyvelhette el - megnyerték az Intertotó-kupát, így bekapcsolódhattak az UEFA-kupa küzdelmeibe.

Azonban míg apja és Harry Redknapp ideális partner volt a gyerekkori focizgatások alkalmával, később inkább nehezítették karrierjét. Nem könnyű feldolgozni azt a tényt, hogy a nagybácsi a menedzser, az édesapa pedig másodedzőként ül a kispadon, a közönség ugyanis az esetleges gyengébb teljesítménykor rögtön kivételezéssel vádolhatja az edzői stábot, ez pedig nem irigylésre méltó szituáció egy ifjú futballista számára.

Az egyik legkellemetlenebb élmény egy szurkolói ankéton érte, ahol a menedzser és több idősebb játékos társaságában ült a színpadon. Egyszer felállt egy drukker, és nekiszegezte a kérdést Harry Redknappnek: "Frank Lampard nem elég jó, hogy a West Hamben szerepeljen. Csak azért játszik, mert az edző unokaöccse?" Az eset azért is háborította fel különösen, mert még mindig fiatal volt, de a szurkolók nem voltak hajlandóak időt adni neki a bizonyításra.

A 2005-ös Év Játékosa díj átadásakor így emlékezett vissza a korai évekre: "Köszönettel tartozom Harry Redknappnek. Õ is, én is, kaptunk eleget. Emlékszem, akadtak nehéz pillanatok. A partvonal mellett futva hallhattam: gyere és ülj a padra a nagybátyád és az apád mellé, ahhoz kevés vagy, hogy futballozz! Szeretném, ha azok a régi bekiabálók most itt lehetnének, mert ez a díj az én válaszom. Biztos vagyok abban, Harry is hallotta a sértéseket, s ő mégis bízott bennem, s kitartott mellettem."

Az angol nagyválogatottban 1999 októberében mutatkozott be Belgium ellen, még Glenn Hoddle irányítása alatt, de az Eb-re nem nevezte őt a tréner, így az U21-es válogatottak kontinenstornáját vett részt - a Háromoroszlánosok csapatkapitányaként. Az utánpótlás-válogatottban összesen kilenc gólt ért el.

Ötmillió fontot kínált érte a Tottenham akkori menedzsere, George Graham, de még nem érezte kész futballistának magát, ezért nem hagyta el az Upton Parkot ekkor még. 2001 nyarán aztán felbomlott az idilli West Ham-felállás. Lamps jóbarátja és a csapat egyik alapembere, Rio Ferdinand a Leeds Unitedbe igazolt, és Harry Redknapp, valamint Frank apja is távozott a kispadról. Az ifjú Lampard úgy érezte, neki sincs maradása, egyrészt belefáradt abba, hogy ő a szurkolók állandó céltáblája, másrészt karrierje fejlődése érdekében nagyobb csapatot akart keresni. Az Aston Villa kitartóan csábította, Lamps azonban nem hagyta el Londont, és elfogadta a Chelsea ajánlatát. Az ekkor nem túl rózsás anyagi helyzetben lévő klub 11 millió fontot költött rá, egyúttal ő volt az első angol, akit Claudio Ranieri menedzser leigazolt. "Reményeim szerint kipróbálhatom magam európai éljátékosok ellen, és harcban lehetünk különböző trófeákért" - nyilatkozta bemutatkozó tájékoztatóján, és vágya pár év múltán valóra vált.Lampard az első években nem alkotott igazán maradandót, bár állandó tagja volt a Ranieri-csapatnak. Első meccsét 2001 augusztusában a Newcastle ellen játszotta, míg kék mezben az első találatát a Levszki Szófia elleni UEFA-kupa meccsen érte el. Ismét magas szurkolói elvásásokkal szembesült, tetemes vételára miatt. Helyzetét nehezítette, hogy az egykori csapatkapitány, a Chelsea-t tizenegy évig szolgáló Dennis Wise távozásakor érkezett, így joggal várták el tőle, hogy hasonló teljesítményt nyújtson, és közönségkedvenc legyen. Stabil pont volt a középpályán, a gólokkal sem maradt adós, ám játéka nem volt olyan érett, mint napjainkban. A csapat akkoriban nem szárnyalt úgy, mint mostanság - Lamps első két szezonjában egy elbukott FA-kupa-döntő, a bajnokságban egy hatodik, majd negyedik hely volt a mérleg.

Az igazi áttörést számára épp a 2003/2004-es szezon jelentette. Roman Abramovicsnak köszönhetően új sztárok érkeztek a Stamford Bridge-re, így az angol ligában második lett a Chelsea, a BL-ben pedig az elődöntőig jutott, nem kis mértékben Lampard remek játékának köszönhetően. Igazi vezéregyéniséggé vált, jó hatással volt rá, hogy neves játékosokkal bővült a klub kerete. A kupaporondon többek között betalált a Monaco, az Arsenal és kétszer a Lazio kapujába, a bajnokságban tíz gólt lőtt, köztük a Manchester United elleni győztes találatot is. Az évad végén a Hivatásos Labdarúgók Szövetségének szavazásán az Arsenal ásza, Thierry Henry mögött a második helyet szerezte meg.

A 2004-es Eb volt az első nemzetközi tornája, miután a 2002-es vb-t sérülése miatt volt kénytelen kihagyni. Portugáliában az angol csapat egyik legjobbjaként tündökölt - minden mérkőzésen játszott, és a franciák, a horvátok és a portugálok ellen is betalált. A remekül sikerült torna után a világbajnoki selejtezőkön is alapembernek számított.

Bár Ranierit tiszteli a mai napig, maga is elismeri, hogy José Mourinho keze alatt vált a világ egyik legjobbjává. Claude Makelele érkeztével több területe maradt támadni, és a bajnoki diadalból oroszlánrészt vállalva 13 góljával házi gólkirály lett (az összes kiírást figyelembe véve 19 gólt lőtt). A 2004-2005-ös idényben végig magas szinten futballozott, teljesítményét nem jellemezték hullámvölgyek. A BL-ben nem csak fontos, hanem látványos találatokat ért el, elég csak a Bayern ellen félfordulásból szerzett bombájára gondolni. Az idény végén az Angol Sportújságírók Szövetségének szavazásán lett az év játékosa; Zola után ő a klub második kitüntetettje. Természetesen bekerült a szezon válogatottjába is, valamit a Barclays, a Premiership főszponzora szerint is ő lett az év legjobbja.

2005. november 26-án beállította David James korábbi rekordját a legtöbb, sorozatban lejátszott Premiership mérkőzés tekintetében. "Voltak olyan pillanatok néhány meccsen, mikor egy kicsit fáradtnak éreztem magam, a lábam elnehezült. De mostanra már teljesen megtanultam beosztani az erőmet" - mondta a terhelésről. Az okok között említette, hogy helyesen táplálkozik, sokat pihen, és bár néha még eljár sörözni a barátokkal, kizárólag azokon a heteken, amikor nincs meccs. James még a Liverpool kapusaként 159 meccsig jutott, Lampard viszont 164-nél állt meg, és akkor is betegség döntötte le a lábáról. A figyelemre méltó sorozat 2001 októberében indult, és 2005 decemberében ért véget.

A bajnokságban kettesével szórta a gólokat, így nem volt meglepő, hogy 2005 őszén José Mourinho egyenesen a világ legjobb játékosának nevezte. Az Aranylabda szavazáson a szakírók, majd a FIFA Év Játékosa-gálán a szakemberek azonban másként látták, és Ronaldinhót koronázták meg, míg Lampard a második lett. A Chelsea szurkolóinak voksolásán Lamps győzött, így megvédte 2004-es első helyét.

2006 tavaszán kissé visszaesett a teljesítménye, érezni lehetett, hogy valami hiányzik a karmester játékából - ez leginkább a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntőn ütközött ki, ahol ismét alulmaradt Ronaldinhóval szemben. A Premiershipben is szorosabban őrizték ellenfelei, így el-elmaradoztak a védjegyévé vált távoli bombák. Ettől függetlenül 20 gólt termelt a szezon során, ebből 16-ot a Premier League-ben, amely rekordot jelent a középpályások között.

A németországi vb-n is maradt a felejthető forma: Lampard nem játszott vezéregyéniséghez méltóan, és ez az angol csapat eredményein is meglátszott. Később maga is beismerte, hogy tudása alatt teljesített. A vb öt meccsén 24 lövése volt, de egy gólt sem tudott szerezni, ráadásul a portugálok elleni büntetőpárbajban nem tudott túljárni Ricardo eszén. A lövésnek külön fejezetet szentelt önéletrajzi könyvében. Mint írja, szinte belebetegedett, hogy kihagyta a fontos büntetőt, sokáig maga alatt volt, egyedül az tudta felvidítani, hogy kislánya ekkor mondta ki először az apa szót. Ekkor döbbent rá, hogy egy kihagyott tizenegyes nem a világ végét jelenti.

2006 nyarán érkezett Michael Ballack, és az együttes áttért egy új taktikára, ám ezt nehezen szokta meg az angol középpályás, és a német labdarúgóval sem találta meg az összhangot. Lampard formahanyatlását Mourinho sem hagyta szó nélkül, és sajátos véleményt fogalmazott meg ekkor: "Számomra Lampard bűnös. Bűnös, mert az elmúlt tíz évben nem volt hozzá hasonló játékos, és emiatt kötnek bele az emberek. Bűnös, mert annyi gólt lőtt, annyi mérkőzést játszott, és mindegyiken tudása legjavát adta, mind a Chelsea-nek mind Angliának."

A nehéz kezdet után végül belelendült, és 21 góllal zárta a szezont, ami a legtöbb egy idényben eddigi pályafutása során. Terry sérülése után csapatkapitányként Lampard emelhette magasba a Ligakupa-serleget 2007 februárjában. A Manchester United elleni FA-kupa döntőben ő adta a gólpasszt Drogbának, majd kijelentette: örökre a Kékeknél akar maradni.

Ennek ellenére 2009-ig érvényes szerződését nem hosszabbították meg azóta sem. Bár maga a labdarúgó mondta, hogy a szezon közben csak a játékra akar összpontosítani, sorra vetődnek fel a lehetséges kérők nevei, leginkább a Juventus és a Barcelona érdeklődéséről pletykálnak. A Kékek vezetőinek a moszkvai BL-döntő után mindenképpen le kell ülniük tárgyalni Lamparddal.

4

A 2007-2008-as szezont remekül kezdte, három gólt lőtt az első négy fordulóban. Bár korábban - a vb-negyeddöntő után is - hagyott ki büntetőket, ebben az idényben a tizenegyeseket is magabiztosan értékesítette. A karácsonyi időszakban megsérült (éppen Ballack váltotta az Aston Villa ellen), másfél hónap után tért vissza, és nehezen lendült ismét játékba. A német középpályás ekkor villogott, és Avram Grantnak meg kellett találni azt, ami José Mourinhónak sem sikerült: a megoldást a két klasszis egyszerre való szerepeltetésének. Idővel aztán egyre jobban összeszoktak Ballackkal, az Olympiakosz és a Fenerbahce elleni BL-meccseken éppen Lamps átadásait értékesítette a német.

A Huddersfield elleni FA-kupa meccsen fontos mérföldkőhöz ért: ő volt a nyolcadik játékos, aki a Chelsea mezében elérte a száz gólos határt. Gólörömként a levegő rajzolt egy 100-ast, míg a meze alatti pólón ez volt olvasható: "a 100 még nem a vége, ez nektek szól, köszönöm".

A klub rangsorában immár hetedik 370 meccsen szerzett 109 góljával. Saját bevallása szerint a Barcelona elleni emelése volt a legszebb, kedvence mégis az a két találat, amellyel a bajnoki címet döntötte el a Bolton ellen 2005 áprilisában.

A nem mindennapi határ átlépése mellett is mozgalmas tavasza volt: egykori csapata, a West Ham ellen gólt lőtt, majd kiállították, míg a Derby elleni bajnoki mesternégyest szerzett. Ennek is köszönhetően várhatóan ismét ő lesz a Kékek házi gólkirálya.

Április közepén kórházba került édesanyja, Pat, tüdőgyulladás miatt. A hírt a Wigan elleni bajnoki előtt egy órával tudta meg, és a kórházba sietett a stadionból. Szinte minden idejét anyja kórházi ágyánál töltötte, mint korábban kijelentette: nagyon közel állt hozzá édesanyja, igazi anyás gyerek volt. A Liverpool elleni elődöntő első meccsén vállalta a szereplést, de gondolatai máshol jártak, a Vörösök gólja előtt óriásit hibázott.

A meccs utáni napon elhunyt édesanyja, Lampard pedig a gyász miatt kihagyta a Manchester United elleni rangadót (amelyen csapattársai az első gól után egy Pat Lampard felirartú mezt tartottak fel), de a BL-elődöntő visszavágója előtt, hihetetlen tartásról tanúbizonyságot téve, játékra jelentkezett. Lamps akart, harcolt, küzdött, de nem ment neki igazán a játék. Aztán a hosszabbításban büntetőt kapott a Chelsea, és a labda mögé Lampard állt oda. A tragédia ellenére erősnek érezte magát, hitt magában, és nem is hibázott: úgy bombázott a hálóba, hogy Reinának esélye sem volt a védésre. A gól után megcsókolta a gyász miatt hordott karszalagját, és az ég felé mutatott.

Pat Lampard május 2-i temetésén a Chelsea összes játékosa és vezetője lerótta kegyeletét. A koporsót Lamps vitte, és egy üzenetet tett bele: "Kedvesem, te vagy a mindenem. Az édesanyám és a legjobb barátom. Minden, amit tettem, és amit tenni fogok, azt szolgálja, hogy büszke legyél rám. Remélem, már az vagy. Minden egyes nap minden percében rád gondolok."