Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
313.11
bux:
146898.77
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Vitézy László plágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot - béke és háború

Plágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot Vitézy László rendező, mert ugyanazt a címet adta új filmjének, mint ő harminc évvel ezelőtt saját alkotásának. Vitézy Lászlót azért sérti a címegyezőség, mert szerinte egy szimbolikus filmről van szó. Fel is szólította Hajdu Szabolcsot, hogy változtasson, de Hajdu szerint a két alkotás jól megfér egymás mellett - írja az M1 aktuális csatorna Híradójára hivatkozva a hirado.hu.

Vitézy László Békeidő című filmjét 1979-ben mutatták be, és arról szól, hogy egy termelőszövetkezet elnöke nem engedte elnéptelenedni faluját, ezért pedig még a párttal is szembeszállt. Sokan a Kádár-korszak emblematikus alkotásának tartják, annak idején megnyerte a 29. mannheimi filmfesztivál nagydíját is.

Hajdu Szabolcs azonos című új filmje, amely április 23-án a koronavírus-járvány miatt egy online platformon debütál, emberi viszonyokon keresztül járja körbe a dominancia és a kiszolgáltatottság kérdését.

"Elloptátok a címemet!" - így reagált a címegyezőségre Vitézy László közösségi oldalán.

Azt írta: a Békediő mint cím sokak számára szimbolikus és foglalt. Címplágiumról beszél, amit tiszteletlenségnek, műveletlenségnek és ostobaságnak tart – írja a hirado.hu.

Hajdu Szabolcs az M1 Híradónak azt mondta: Vitézy László posztjából értesült a problémáról. A filmet nem ismerte, most nézte meg. Azonban úgy érzi, nem lopás az, hogy ő is ezt a címet adta filmjének, mert a békeidő tág fogalomként értelmezhető, és külföldön is léteznek ilyen címen nagyjátékfilmek. Szerinte a két hazai alkotás megfér egymás mellett.

Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Felemás a hangulat Európa tőzsdéin, a tegnapi bejelentést követően nagyot ralizik a Volkswagen árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×