Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Sejk Vazed Haszina, lemondott bangladesi miniszterelnök.
Nyitókép: Wikipédia

Körözik Banglades korábbi miniszterelnökét

Emberiesség elleni bűncselekmények vádjával elfogatóparancsot adott ki csütörtökön egy dakkai bíróság a volt bangladesi miniszterelnök, Sejk Vazed Haszina és 45 társa ellen a júliusi és augusztusi tömegtüntetések idején a hatóságok részéről elkövetett súlyos atrocitások miatt - közölte az ügyészség.

A dakkai törvényszék a vádhatóság tájékoztatása szerint az általa benyújtott két beadványra válaszul adta ki a letartóztatási parancsokat. A korábban éppen Haszina által létrehozott különleges háborús bűnökkel foglalkozó bíróság - a volt kormányfő ellen fordulva - három vizsgálatot indított augusztusban a lemondásával egyidőben Indiába menekülő politikus ellen a zavargások során történt visszaélések miatt.

Bangladesben júliusban törtek ki tömeges tiltakozások egy kvótaszabályozás miatt, amely a kormányzati állások 30 százalékát a háborús veteránok rokonai számára tartotta volna fenn. A hónap végéig, több mint három héten át tartó erőszakos tömegtüntetések idején mintegy négyszázan vesztették életüket, ezrek sérültek meg, és mintegy 11 ezer embert letartóztattak. A kormányellenes tüntetések egy időre szüneteltek, miután a kvóták nagy részét a legfelsőbb bíróság eltörölte, de újrakezdődtek, és Haszina lemondásáig folytak.

Mohamed Sahabuddin államfő Haszina távozása után egy nappal feloszlatta a parlamentet, majd bejelentette, hogy választásokat fognak kiírni; majd augusztus 8-án a tüntetők követelésének megfelelően a 84 éves Muhammad Junusz Nobel-békedíjas közgazdászt bízta meg az átmeneti kormány vezetésével.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×