"A szankciók csak megerősítik Iránt" – hangoztatta a perzsa állam legfőbb vallási vezetője. Ali Hamenei ajatollah véleménye röviden az, hogy az ország hadiipara vagy képes az önálló fejlődésre és az önellátásra, vagy Irán belerokkan a kereskedelmi korlátozásokba. Már az 1980-as években, az Irakkal vívott nyolcéves háború idején elkezdődött a robotok fejlesztése. Miközben a nyugati katonai szakértők azon vitáztak, hogy vajon erkölcsös-e az önálló döntéshozatalra képtelen drónokat fegyverként használni, az iráni vezetésnek nem voltak ilyen morális dilemmái.

Kezdetben csak fűnyírómotorral hajtott nagyobb méretű távirányítású repülőmodelleket építettek, amelyekre robbanóanyagot szereltek. Bár sok mindent képesek voltak maguk is előállítani, a drónok vezérléséhez szükséges elektronikai alkatrészeket kénytelenek voltak külföldről vásárolni. Ez a mai napig így van. Az Ukrajnában a legnagyobb károkat okozó Shahed-136-os jóformán minden lényeges alkatrésze vagy az USA-ból, vagy Európából származik – írja cikkében a Bloomberg. Legalábbis erre a következtetésre jutottak azok az ukrán szakértők, akik szétszedték a lezuhant, de fel nem robbant robotokat.

Az Iráni Iszlám Köztársaságot szinte már a megalakulása óta folyamatosan embargókkal sújtja a Nyugat, ezért különféle vállalatokból álló, szerteágazó csempészhálózatot hoztak létre a kulcsfontosságú drónalkatrészek beszerzése érdekében. Iráni és külföldi fedőcégek sora vásárolja, illetve utaztatja országokon át az alkatrészeket, amíg úgy nem gondolják, hogy a lánc már követhetetlenné vált. A legtöbb alkatrész vagy berendezés amúgy alapvetően polgári feladatokhoz készült, de fegyverekbe is beépíthető. Vámos legyen a talpán, aki megmondja például egy mikrokontrollerről, hogy azt a végfelhasználó mibe fogja beépíteni.

Olyan világhírű amerikai mikroelektronikai vállalatok is érintettek ebben, mint például a Texas Instruments. A cég vezetése persze azt hangoztatta a Bloombergnek, hogy ők betartják az összes szankciós rendelkezést, mi több a viszonteladóikat és a vásárolóikat is igyekeznek erre kötelezni. Az irániaknak mégis sikerül hozzájutniuk mindenhez, amire csak szükségük van a drónok gyártásában. Az egyre dinamikusabban fejlődő perzsa hadiiparnak azonban nemcsak műszerekre, alkatrészekre, hanem fejlett technológiákra és képzett szakemberekre is szüksége van. Az előbbit részben Kínából, részben Oroszországból kapják.

Jól képzett, tehetséges mérnökökből pedig annyira nincs hiány Iránban, hogy az összes – nagyjából két és fél milliónyi – álláskereső negyven százaléka műszaki végzetességű. A továbbképzésüket is a két legszorosabb szövetséges állam, Kína és Oroszország biztosítja. Egyre több iráni mérnök dolgozik kínai vagy orosz fejlesztőirodákban, kutatóintézetekben. Mivel mindannyian igyekeznek megtartani az állásukat, nincsenek igazán fenntartásaik, ha a nemzetközi jogszabályokat kell áthágniuk. Ha lebuknának és valahol külföldön bebörtönözik őket, az állam gondoskodik a családjukról.

Amit egykor a kényszer szült, az mára a világ fegyvergyártásának slágerágazata lett. Ebben Irán annyira az élre tört, hogy még az amúgy nettó fegyverexportőr Oroszország is Teheránhoz fordult, amikor gyorsan kellett reagálni az ukrán drónfejlesztésekre. Saját eszközök tervezése, gyártása túl hosszú időt vett volna igénybe, inkább vásároltak és persze nemcsak kész robotokat, hanem licencet is.

A Moszkvától ezer kilométerre lévő Jelabuga városában meg is indult az iráni tervezésű Shahed-136-os drónok gyártása. Az üzemek korábban a Ford és a 3M számára termeltek, de az ukrajnai háború kirobbanása után a nyugatiak kivonultak Oroszországból. A drónok viszont olyan mennyiségben kellenek a frontokon, hogy a hazai gyártás mellett az oroszok – 2025 végéig – még hatezer Shahed-136-ost gyártatnak Iránban, amiért majdnem 1,2 milliárd dollárt fizetnek.

Illetve nem pénzt adnak, hanem fegyvereket, például Szu-35-ös vadászbombázókat, vagy rendkívül fejlett légvédelmi rendszereket. Ez a csereügylet Iránnak is nagyon kedvező, mert így olyan hadieszközökhöz – és ezekkel technológiákhoz – is hozzájuthat, amit Moszkva amúgy vonakodna átadni. Márpedig Irán egyre jobban fegyverkezik, mivel a perzsa állam regionális nagyhatalommá akar válni. Az iszlám forradalom kitörésekor is azt hangoztatták, hogy tovább kell vinni a mozgalmat a többi iszlám országba, amíg valamennyien, Iránhoz hasonló, síita vallási vezetésű állammá nem válnak.

Az első ebben a sorban Szíria volt, ahol évtizedekkel ezelőtt meg is jelentek az iráni forradalmi gárda tagjai. Ők nemcsak katonai kiképzést és fegyvereket adtak, hanem mérnököket is vittek magukkal. A 2000-es évek elején már tucatnyian dolgoztak Aleppóban, ahol a szír kollégáikkal közösen fejlesztettek felderítő és csapásmérő drónokat. Még két MiG-21-es szovjet vadászgépet és egy Cessna sportrepülőt is átalakítottak távvezérlésű robottá. Ezeket aztán – a többivel együtt – be is vetették a szíriai polgárháborúban. De jutott a dróngyárak termeléséből a libanoni Hezbollahnak is. Az ugyancsak teheráni támogatást élvező, szélsőséges iszlamista szervezet számos ilyen robottal próbált csapást mérni izraeli célpontokra.

Az olcsón és egyszerűen gyártható drónok egyre kapósabbak a Közel-Keleten, Afrikában és Dél-Amerikában, Irán pedig készségesen átadja a gyártás jogát. A vásárló kormányok vagy szervezetek így munkahelyeket tudnak teremteni, amivel saját belpolitikai pozícióikat erősíthetik. Irán azonban ügyel arra, hogy a vevők ne váljanak túl önállóvá, vagyis Teherán a dróntechnológia átadásával terjeszti befolyását ezekben a térségekben. Így lesz egyre nagyobb az iráni befolyás Etiópiában vagy éppen Algériában.

Marokkó nemrég azért tiltakozott, mert Algéria iráni drónokkal látja el a Nyugat-Szahara elszakadásáért harcoló Poliszárió szervezetet. Venezuela pedig úgy hírlik, hamarosan szintet lép, mivel a 2007 óta iráni segédlettel készülő felderítő robotjai mellé már csapásmérő drónokat is akar gyártani. Olyan öngyilkos robotokat akar a caracasi vezetés használni a Guyanával fennálló konfliktusában, mint amilyenekkel a jemeni lázadók támadják a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajózást. Bolívia ugyancsak szemet vetett az iráni megfigyelő robotokra, ami komoly aggodalommal tölti el szomszédját, Argentínát.

A sort még lehetne folytatni, de már ebből is látszik, hogy az iráni robotok gyorsan teret hódítanak a világ válságövezeteiben, Teherán pedig egyre több országban növelheti a befolyását. A szinte filléres drónokat tömegével lehet bevetni, amivel még a legfejlettebb légvédelem is túlterhelhető. A legutóbb Ukrajnára zúdított 42 orosz öngyilkos robotból 38-at ugyan lelőtt az ukrán légelhárítás, viszont a megmaradt négy 14 ezer otthon áramellátását tette tönkre.

A drónok még azzal is nagy károkat tudnak okozni, ha lelövik őket. Az április 14-i Izrael elleni támadás idején, a Vörös-tengeren cirkáló brit és amerikai hadihajók millió dolláros rakétákkal kellett, hogy leszedjék a zsidó állam felé tartó iráni drónokat.

A teheráni vezetés arra törekszik, hogy a világpolitika komoly tényezője lehessen és ehhez úgy tűnik, megtalálta a legjobb eszközöket. Szakértők szerint a Nyugatnak legalább 5-10 évébe telhet, amíg hatékony intézkedéseket tud kidolgozni az Irán számára fontos alkatrészek kereskedelmének drasztikus korlátozására. Mert teljesen megszüntetni képtelenség, hiszen Irán évtizedek alatt szövevényes csempészhálózatokat épített ki. Don Pearce, a washingtoni kereskedelmi minisztérium egykori osztályvezetője szerint legalább annyira meg kellene drágítani a csempészetet, hogy Iránnak ne érje meg kijátszani a tiltó rendelkezéseket.