Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a napokban a lengyel sajtónak nyilatkozva szögezte le, hogy az általa vezetett brüsszeli testület szerint Lengyelország továbbra sem teljesítette még azokat a kötelezettségeket, amelyek végrehajtását bizottsági részről előfeltételnek tekintik az összesen 45,14 milliárd eurónyi rendkívüli EU-támogatási alap lengyelországi folyósításának megkezdéséhez.

Idén június elsején általános feltűnést keltett, hogy az Európai Bizottság véglegesnek minősítette és befogadta a lengyel helyreállítási programtervet, amelynek elkészítése, benyújtása és pozitív bizottsági és EU-tanácsi elbírálása megkerülhetetlen előfeltétele annak, hogy valamely tagállam hozzáférhessen a koronavírus okozta gazdasági károkra válaszul életre hívott rendkívüli közösségi pénzügyi kerethez.

A tavaly folyó áron 800 milliárd euróra taksált „helyreállítási és ellenállási képességet erősítő alap” kisebb részt könnyített feltételű, hosszúlejáratú közösségi hitelt tesz az érintett ország számára elérhetővé, nagyobb részt térítésmentes – viszont csak közösen elfogadott programokra fordítható – támogatásból áll. Lengyelország esetében a legutóbbi korrekciók után az előbbi lehetséges nagysága 11,5 milliárd euró, az utóbbié 23,9 milliárd euró.

Júniusig úgy tűnt, hogy az EU-huszonhetek köréből már csak a lengyel és a magyar nemzeti reformprogramok brüsszeli elfogadása húzódik,

mindkét esetben bizonyos jogállamisági, igazságszolgáltatási, szabályozási körülmény EU-intézményi vitatottsága miatt. Lengyelország kapcsán az igazságszolgáltatási és bírósági rendszer 2015 óta folyamatban lévő reformja keltett több intézkedésében is aggályokat uniós oldalon. A kapcsolódó viták és egyeztetések, különösen az – uniós megítélés szerint a bíróságok függetlenségét közvetlenül érintő – úgynevezett legfelső bírósági fegyelmi tanács léte, működési rendje, tagjai kiválasztásának és jóváhagyásának módja körül összpontosultak.

Olyannyira, hogy a bizottság az ügyet az EU luxembourgi bírósága elé vitte, kezdeményezve egyúttal, hogy a taláros testület végső döntéséig lengyel részről függesszék fel a fegyelmi tanács működését. Az Európai Bíróság helyt adott a bizottsági felvetéseknek, és miután Varsó megtagadta a felfüggesztésre vonatkozó luxembourgi határozatot, napi egymillió eurós bírságot is kiszabtak Lengyelországra.

A patthelyzet sokáig tartósnak tűnt. A lengyel kormány visszautasította a luxembourgi ítélet végrehajtását, így formálisan a pénzbüntetés befizetését is megtagadta. (Ami egyébként uniós oldalról könnyen megkerülhető azzal, hogy ez esetben a közösségi költségvetésből Lengyelországnak járó részt csökkentik a büntetés mértékével.)

Az orosz-ukrán háború közbeszól

Az orosz-ukrán viszony romlása azonban már a háború kirobbanása előtt új helyzetet teremtett. Az orosz nyomástól és esetleges terjeszkedéstől hagyományosan erősen tartó lengyel politika prioritást váltott,

hirtelen fontosabb lett az európai uniós és NATO-támogatás megőrzése, és ennek jegyében Varsóban készséget mutattak a vitatott bírósági reformintézkedés felülvizsgálatára is.

Hogy ne a kormány presztízsén essen csorba, formálisan Andrzej Duda államfő beterjesztése alapján tárgyalta a Szejm (a lengyel parlament) azt a törvényjavaslatot, ami formálisan megszüntette a vitatott fegyelmi tanácsot. (Lengyel ellenzéki vélemények szerint igazából csak „átnevezte”, miután helyébe más néven egy másik testületet hozott létre.)

Lengyelországban mindezt a lengyel kompromisszumkészség ékes példájaként prezentálták, és hasonló értelmezésre európai bizottsági oldalon is mutatkozott nyitottság. A kép teljességéhez tartozik, hogy nem a teljes biztosi testület egészénél, lévén éppen a jogállamisági kérdésekkel foglalkozó biztosok – Vera Jourová és Didier Reynders – mindvégig a korábbi bizottsági álláspont lazítása ellen voltak. Ráadásul ez utóbbiak maguk mögött tudhatták és tudhatják ma is az Európai Parlament középpárti többségének az egyetértését is.

A bizottsági többség által végül elfogadott „lengyel nyitást” több szempont motiválta. Az ukrajnai háború értelemszerűen a legfontosabb volt ezek között, különös tekintettel arra, hogy Lengyelország ukrán menekültek milliónak fogadására mutatott készséget, tetemes gazdasági-pénzügyi, illetve társadalmi terheket véve ezzel magára.

Szakértők szerint azonban további, immár inkább „mögöttes” szempont lehetett egyes brüsszeli politikai körökben az is, hogy az orosz-ukrán háború megítélése és következményeinek kezelése kapcsán már amúgy erősen terhelt lengyel-magyar összetartást még tovább lehet esetleg gyengíteni azzal, ha

Lengyelország végül hozzáférést kap a neki szánt pénzügyi kerethez, amivel mintegy magára marad az e tekintetben változatlanul alkudozásra szoruló magyar kormány.

A bizottsági többség, élén Von der Leyen elnökaszonnyal, mindenesetre átvitte, hogy ha „feltételesen” is, de a lengyel uniós pénzek kapcsán történjen bizonyos előrelépés, aminek első fokozata a lengyel helyreállítási forrásokra vonatkozó lengyel nemzeti reformprogram formális befogadása volt. Tekintettel azonban az erőteljes európai parlamenti rosszallásra, bizottsági részről azt is hangsúlyozták, hogy e döntés önmagában még nem jelenti a pénzcsapok automatikus megnyitását, lévén a tényleges majdani kifizetésekhez egy sor „határkő” (milestone) teljesülését is előírták.

Ilyen például a korábbi fegyelmi tanács által elmozdított bírók visszahelyezése funkcióikba, vagy például a vonatkozó tavalyi európai bírósági ítélet végre nem hajtásáért kiszabott napi egymillió eurós büntetés maradéktalan befizetése.

A bizottság elnöke a napokban a lengyel Dziennik Gazeta Prawna nevű lapnak nyilatkozva fogalmazott úgy, hogy

brüsszeli megítélés szerint e sarokkövek közül több fontos tétel még teljesítésére vár. Márpedig ezek nélkül a közösségi finanszírozás megkezdése is kérdésessé válhat.

A jelenségre a nemzetközi sajtó hamar felfigyelt, többen újabb patthelyzet kialakulását jövendölik. A brit Financial Times például idézte Duda elnök kabinetfőnökét, Paweł Szrot-ot, aki a lapnak nyilatkozva kifejtette: a lengyel elnök nem lát okot újabb beavatkozásra, a továbbiakban „a felek kompromisszumkészségén” kell hogy múljon az előrelépés.

Tartós patthelzet sem kizárt

Megfigyelők megjegyzik, hogy őszre mindez akár tartós zsákutcába szoríthatja az ügy menetét, lévén egyik fél sem igazán engedhet. Az Európai Bizottságnak mindenképpen „éberséget” és határozott fellépést kell mutatnia a jelentős balközép-párti befolyással működő Európai Parlament felé, amely ellenkező esetben akár még bizalmatlansági eljárást is kezdeményezhet a brüsszeli testület ellen. Ezzel nehezen volna összeegyeztethető pusztán „bemondásra”, elegendő intézkedés híján álló lengyel hozzáállás dacára a pénzek kifizetését megkezdeni – mutatnak rá szakértők.

Másfelől viszont hasonlóképpen „lezárt ügyként” kezeli és kommunikálja a lengyel kormány a fegyelmi tanács és a helyreállítási alap ügyét, amiben lengyel részről úgymond már nincs teendő, a bizottsági oldalon van a labda. Ha mindehhez képest mégis újabb intézkedésekre kerülne sor, az komolyan erodálhatja a kormány amúgy is csak csekély, és sok tekintetben erőteljesen euroszkeptikus parlamenti többségét.

Mindkét oldalon akadnak viszont megegyezés felé terelő tényezők is. A lengyel kormány helyzetét mindjobban nehezítik az ukrán háború következményei, a menekültek áradata, az energiaárak növekedése és ennek nyomán az unió egyik legmagasabb (15,5 százalékos) inflációja, aminek hatása mára már jól érződik a lengyel közvélemény változó hangulatán is. A Financial Times ennek kapcsán megjegyezte, hogy

egyes regionális felmérésekben hosszú idő óta először a kormányzó Jog és Igazságosság pártja második helyre szorult az ellenzéki Polgári Platform mögött.

És jövőre választás lesz Lengyelországban.

Másfelől viszont a folyamatos orosz háborús nyomás az EU-oldalt sem teszi érdekeltté abban, hogy e nehéz helyzetben elidegenítse magától Lengyelországot, amikor az uniós egység megőrzése első számú követelménynek minősül.

Hogy végül ki fog engedni, illetve (és/vagy) milyen köztes kompromisszum mentén sikerül majd közös nevezőt találni, az e percben még nem látszik, de szakértők szerint a kérdés könnyen az őszi „európai uniós politikai szezon” egyik kulcstémája lehet.