Afrikát illetően a vidék–város migráció a legjelentősebb, ami százmilliókat érint és a legfőbb strukturális kihívások ennek kapcsán jelentkeznek – hívta föl a figyelmet Marsai Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában. A városok peremén, a nyomornegyedekben százezrek várnak arra, hogy be tudnak-e kerülni a városba és lesz-e munkájuk, vagy még rosszabb körülmények között kell élniük. Mint folytatta, jól elkülöníthetők a kontinensen belüli folyamatok, miután megvannak azok a gazdasági központok, amelyek leginkább vonzzák az embereket.

A belső elvándorlás szempontjából az Egyenlítő kettészeli a kontinenst: akik attól délre élnek, azok elsősorban a dél-afrikai régiót, azon belül is a fejlett Dél-afrikai Köztársaságot veszik irányba, míg az északabbra élők főként Nyugat-Afrikát választják. Utóbbi régióban a viszonylag jó gazdasággal működő Nigéria, Elefántcsontpart és Szenegál az, ami felszívhatja – szezonálisan, de akár végérvényesen – a külföldi munkavállalókat. Harmadik célpontként említette a szakember az észak-afrikai arab államokat, ahol most is 10 milliónál is több külföldi munkavállaló vagy legalábbis potenciális munkavállaló lehet (nehéz különbséget tenni a gazdasági okból érkezők és a menekültek között). Csak Egyiptomban 7 és 9 millió közöttire becsülik a számukat, de miután sokan illegálisan, tehát papírok nélkül érkeznek, arról senkinek nincs fogalma, pontosan mennyien lehetnek.

A külső migrációt illetően a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) viszont már elég jó statisztikái vannak. Az adatokból az látszik, hogy aki átlépi az országhatárt, azok közül nagyjából 55 százalék, aki Afrikában marad, és 45 százalék, aki elhagyja a kontinenst. Ez az arány egyébként egyre inkább utóbbi javára emelkedik. Ezen belül is, az észak-afrikai régióban útnak indulók mind elhagyják a kontinenst, míg a szubszaharaiak zöme, 70 százalék csak kontinensen belül mozog. A kontinenst elhagyók legnagyobb számban (60 százalék) Európába érkeznek, amit Ázsia követ, elsősorban az Arab-öböl térsége, ahol Katar, az Emírségek és Szaúd-Arábia az, amely nagy munkaerő-mennyiséget szív fel. Ezután jönnek az egyéb „játékosok”, mint mondjuk Észak-Amerika – ismertette Marsai Viktor.

Menekültek és menedékkérők

Marsai Viktor szerint a belső migrációnál a menekültek és menedékkérők kapcsán kicsit más a helyzet, mint azoknál, akik valamilyen piaci keresletre érkeznek egy másik országba. Előbbiek esetében ugyanis megjelennek a nagy nemzetközi szervezetek, hiszen egy tízezres, százezres és milliós menekülthullámot egy-egy ország nyilván nem képes kezelni. Tehát itt az ENSZ Világélelmezési Programja, különféle nagy EU-s tagállami, valamint amerikai segélyszervezetek, illetve helyi és nemzetközi NGO-k kell hogy segítsenek, mert különben ezek az emberek nem maradnak életben vagy tovább vándorolnak. Illetve óriási feszültséget okozhatnak, hiszen élelmet fognak keresni, és adott esetben fel fogják élni az adott területet – magyarázta a szakértő.

A jelenlegi élelmezési válság kapcsán pont az a nagy kérdés, hogy

mit lehet kezdeni a már úton levőkkel?

Lesz-e elég pénze arra a segélyszervezeteknek vagy a helyi kormányoknak, hogy megvegyék az esetenként akár kétszer annyiba kerülő élelmet, miközben a rászorulók száma megduplázódott?

A Migrációkutató Intézet igazgatója arra is kitért, hogy hogy a fentiekből anomáliák is származnak: Kenyában a világ egyik legnagyobb menekülttábora található, ami gyakorlatilag már egy város, sok esetben olyan, főként szomáli családokkal, ahol a gyerekek már ott születtek. Bár nagyon alacsony az életszínvonal, mégis, stabilan van valamennyi oktatás és orvosi ellátás a nemzetközi jelenlét miatt, illetve a kis családok rendre megkapják a napi három kiló rizst és a deci sütőolajat. Emiatt viszont a környező területeken élő kenyai szomálik – akik ugyanazt a nyelvet beszélik, hiszen szomáli etnikum van a határ mindkét oldalán – is bementek a menekülttáborba, mondván, ők is Szomáliából érkeztek. Marsai Viktor elmondása szerint erre akkor derült fény, amikor a kenyai kormány elkezdte visszavinni Szomáliába a szomáli menekülteket, arra hivatkozva, hogy az ország bizonyos részei már biztonságosak. Ekkor aztán nagyon sokan jelezték, hogy amúgy nem csak hogy Kenyában születtek, de eleve kenyai állampolgárok, csak a stabilabb ellátás miatt vannak a menekülttáborban. A szakember egyetértett azzal, hogy

ez teljesen logikus, és mindenki így tett volna, hogy a gyereke ne haljon éhen.

Ami az élelmiszer-áremelkedést illeti, Marsai Viktor kifejtette: a fő kérdés mindig az, hogy egy adott keresetből az ember mekkora százalékot költ élelmiszerre. Mielőtt a „tökéletes vihar” összeállt („perfect storm” angol kifejezés egy kritikus vagy katasztrofális helyzetet jelent, amelyet több tényező egybeesése hozott létre), a vidéki területen élő afrikaiak esetében, akik alapvetően fenntartották magukat – tehát nem a teljesen deprivált csoportokról van szó – ez 30-40, esetenként 50 százalék körül mozgott, vagyis keresetük akár fele is az étkezésre ment el. Mára ezek a számok 60-70, de akár 100 százalékra is felkúszhattak – emelte ki.

„Kína sem töri össze magát ebben a játékban”

Marsai Viktor arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy nagy kérdés, hogy a globális szerepvállalás az globális felelősségvállalással jár-e együtt.

Kína esetében például az látható, hogy miközben óriási gazdasági szereplővé nőtte ki magát az afrikai kontinensen (is), a humanitárius segélyezés területén nagyon óvatosan mozog, és finoman szólva sem használta ki minden erőforrását. A szakember megjegyezte: háború kapcsán rasszista váddal illették a Nyugatot, mondván, amíg a szír vagy eritreai menedékkérőket helyben próbálja tartani, addig az ukránoknak nagy erőkkel segítenek. Arról viszont nem árt megfeledkezni, hogy

az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a tíz legnagyobb donorja mind nyugati állam, és Kína mellett nem látni Indiát, Brazíliát, Indonéziát, de az Öböl-államokat sem.

Tehát miközben könnyen lehet nyugatellenességgel dobálózni, amit szeretnek is meglovagolni különféle szereplők, addig nem nagyon látni, hogy a felelősségvállalásból mások is kivennék a részüket. „És hát Kína sem töri össze magát ebben a játékban” – fogalmazott.

A Migrációkutató Intézet igazgatója mások mellett arra is kitért, az EU és az ENSZ szakemberei sok országban jelen vannak, de bizonyos vidéki területekre egyszerűen nem tudnak eljutni. Sok helyen a természeti katasztrófák együtt járnak az ember által okozott katasztrófákkal, például a szomáliai Al-Shabaab által ellenőrzött területeken, ahol 2-3 millió ember él. Borzasztó dilemma, hogy végignézzük-e, ahogy emberek halnak éhen, vagy esetleg az élelmiszeradományok dzsihadista szervezetek kezére jutnak, amiből azt pénzre fordítva majd bombát vehetnek, amivel iskolákat és szállodákat robbanthatnak föl.