Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Twitter/Lesia Vasylenko

Több rakéta is becsapódott Lvivben, halálos áldozatok is vannak

Hétfő reggel az orosz csapatok jelentős rakétatámadást is indítottak a nyugat-ukrajnai megyeszékhely ellen.

Az UNIAN ukrán hírügynökség Makszim Kozickij regionális kormányzóra és Andrij Szadovij polgármesterre hivatkozva azt írta, hogy Lviv megyében kelet-európai idő szerint 7.44-kor szólaltak meg a légiszirénák (ekkor egyébként megszólaltak a szirénák Kárpátalján is - jegyezte meg a kiszo.net).

Egyszerre öt rakéta csapódott be a város polgármestere szerint, és ennyiről írt Mikhajlo Podoljak, a béketárgyalásokon résztvevő ukrán küldöttség vezetője, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója is.

A mentők és a tűzoltók már a helyszínre vonultak, a tüzeket a BBC meg nem erősített hírei szerint még oltani kell. A robbanások helyszínéről sűrű fekete és szürke füst szállt fel, és egy rakétát is láttak a becsapódás előtt.

A brit közszolgálati híroldal Kozickijre hivatkozva azt írta, hogy hatan meghaltak és nyolcan megsebesültek a városban, a rakéták katonai létesítményekbe és egy autógumiszervizbe csapódtak be a nyugat-ukrajnai városban. A halottak között van egy gyermek is a hírek szerint.

Frissítés, 12.15: Makszim Kozickij közölte, hogy hétre nőtt a támadás halálos áldozatainak száma. Négy rakéta csapódott be a városban, három raktárakat talált el, egy pedig egy garázst, ahol autókat szervizeltek. (BBC)

Leszja Vaszilenko parlamenti képviselő a fenti nyitóképen szereplő fényképet tette közzé, azt írva mellé, hogy a vasútállomás és a tárolóegységek voltak a rakéták célpontjai. A helyi vasúttársaság azt közölte Telegram oldalán, hogy "több rakéta vasúti létesítmények közelében csapódott be", de nem követelt áldozatokat és nem okozott fennakadást a vasúti forgalomban.

James Levinson, a Fox News riportere a Twitter-oldalán később videókat, fotókat közölt a helyszínekről. Azt írta, a vasúti célpontot talán elvétették a támadók, mert a vonatok továbbra is közlekednek. A gumigyár vagy szerelőműhely helyszínéről is bejelentkezett.

"Ami ma történt, nagyon nyugtalanító és riasztó, mert ez egy nagyon erős rakétacsapás [a] polgári infrastruktúra ellen" - mondta a BBC Radio 4 Today című műsorában Jurij Sak, az ukrán védelmi miniszter egyik tanácsadója, aki jelenleg Nyugat-Ukrajnában tartózkodik.

"A ma történtek ismét azt bizonyítják, hogy miközben az orosz erők jelentős összevonása folytatódik Kelet-Ukrajnában, az ország egésze továbbra is veszélyben van - tette hozzá, további fegyverszállítmányokat kérve a nyugati országoktól.

Az ukrán hatóságok Dnyipropetrovszk déli régiójában is több robbanásról számoltak be hétfőn, közölve, hogy a rakéták egy része vasútállomáshoz és más vasúti létesítményekhez közeli területeket talált el.

Az ukrán elnök vasárnap bírálta, hogy késnek az országába irányuló fegyverszállítmányok. Volodimir Zelenszkij esti videóbeszédében kifejtette: "minden késedelem a fegyverek terén, minden politikai késedelem engedélyt ad Oroszországnak, hogy elvegye az ukránok életét. Oroszország így értelmezi ezt. A valóságban nem így kellene lennie" - mondta.

Katonai szakértők úgy vélik, hogy Ukrajnának az ország keleti részén lényegesen több nehézfegyverzetre lesz szüksége ahhoz, hogy ellenálljon a támadásoknak.

Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy az orosz hadsereg a közeljövőben offenzívára készül a kelet-ukrajnai Donyec-medence ipari térségében. "Ahogy az orosz csapatok Mariupolt pusztítják, úgy akarnak más városokat és közösségeket is kiirtani a donyecki és luhanszki területeken" - mondta. A hetek óta ostrom alatt álló Mariupol kikötővárosban vélhetően több ezer lakos vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

Németh Nándor az úszóváltó Eb-aranyáról: ha Kristóf úszik, akkor igazából nem baj, hogy borul a sorrend

A 4x100 méteres gyorsváltó Eb-aranya után a négyesfogat már nagyobb motivációt jelent Németh Nándornak, mint eddigi fő száma, a 100 m gyors. Az egyéniben vb-bronzérmes úszó az InfoRádiónak azt is elárulta, hogy csak a délutáni döntő előtt gyakorolta a repülőrajtot a váltóra, amikor kiderült, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf is tagja lesz a négyesnek.

Megrázó képek Nepálból, így segítenek a magyarok

Helyi és amerikai partnerekkel napok óta Nepál katasztrófa sújtotta térségében dolgozik a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös nepáli földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Válságok idején: így lassult le a magyar városok életminőség-növekedése

Válságok idején: így lassult le a magyar városok életminőség-növekedése

Magyarország fejlődése erőteljesen lelassult a 2020-as évektől kezdve, az egymást követő válságok hatására. Ez a makrogazdasági mutatókon túl az egyéni életminőségen is óhatatlanul nyomot hagyott. Ez a cikk a HÉTFA Járásszékhely Monitor eredményeit felhasználva vizsgálja a hazai járásközpontok életminőségének változásait 2012 és 2022 között, külön figyelmet fordítva az életminőséget befolyásoló egyes tényezők, illetve az egyes térségek eltérő fejlődési pályáira. Továbbá bemutatja azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek javítani egyes települések és térségek életminőségét a társadalmi és gazdasági válságok viharában is. A cikk vitaindítóként készült a 2026. októberi Országos Urbanisztikai Konferenciára, és amellett érvel, hogy a polikrízisek és strukturális kihívások ellenére lehetséges az életminőség javítása a magyar településeken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×