Infostart.hu
eur:
386.2
usd:
331.9
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Magyar Levente: az ET-nek újfajta gondolkodásra van szüksége

Kevés eredménnyel zárult az Európa Tanács pénteken véget ért kétnapos konferenciája - nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára.

Az államtitkár utalt arra, hogy fontos dolgokról, köztük az európai parlamenti választásról, Európa jövőjéről, értékeinek megőrzéséről nem igazán esett szó.

Magyar Levente elmondta, hogy a konferenciára az Európa Tanács (ET) megalakításának 70. évfordulója alkalmából került sor, és a témák között szerepelt a hét évtizednyi tapasztalat összegzése. Emlékeztetett arra, hogy az ET jóval idősebb szervezet az Európai Uniónál, fő feladata, hogy a kontinens országait bizonyos értékek mentén összetartsa. Ennek a célnak azonban az utóbbi években nem tudott megfelelni - mondta az államtitkár. Példakén említette, hogy Ukrajnában lábbal tiporják a kisebbségi jogokat, és az ET semmit nem ért el ennek megakadályozására.

Az értekezleten magyar részről elhangzott, hogy a szervezetnek a jövőben újfajta gondolkodás mentén kellene megvédeni mindenfajta emberi és kisebbségi jogot, ami a magyaroknak különösen fontos.

A konferencia legfontosabb kérdését, Oroszország ET-tagságát illetően Magyar Levente közölte, hogy ennek megvitatásába Magyarország aktívan nem folyt bele, szavai szerint "a nagyok ezt lebokszolták egymással" olyan kimenetellel, ami a magyar érdeket is szolgálja. Jelenleg úgy tűnik, Oroszország a szervezet tagja marad.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Oroszországot a Krím megszállása miatt de facto felfüggesztették a szervezetben, erre válaszul Oroszország elkezdte visszafogni befizetéseit, ami pénzügyi gondokat okozott a szervezet gazdálkodásában.

A magyar álláspont szerint a nézeteltéréseket párbeszéddel kell megoldani, nem pedig ultimátumokkal és felfüggesztéssel. Most úgy tűnik, rendeződik a helyzet, de ha mégsem, az beláthatatlan következményekkel járhat, mivel Oroszországot elidegenítheti a földrésztől - jelentette ki Magyar Levente.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×