Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Porosenko hamarosan újra találkozik Putyinnal

Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön közölte, hogy három héten belül ismét találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.

Porosenko ezt kérdésre válaszolva mondta Kijevben, elnöki minőségében tartott első nagyszabású, többórás sajtóértekezletén.

Kifejtette, hogy a találkozó valamelyik európai országban lesz, nem kétoldalú, hanem többoldalú formában. Nem zárta ki viszont, hogy ennek keretében sor kerülhet köztük négyszemközti konzultációra is. Hozzátette, erről előzetesen már megszületett a megállapodás.

Az ukrán elnök kijelentette, hogy a rögtön a december 7-re tervezett kelet-ukrajnai helyhatósági választások után kész Donyeckbe látogatni. Mint mondta, a városnak akkor lesz legitim vezetője, aki az ott lakók érdekeit képviseli. "Addig nincs kivel ott találkoznom" - jegyezte meg. Kiemelte, hogy a Donyeck és Luhanszk megye egyes területeinek különleges jogállásáról hozott kerettörvény legfontosabb eleme éppen az előre hozott helyhatósági választások megtartása, amelyeket az ukrán törvények szerint és nemzetközi megfigyelők jelenlétében kell megrendezni.

Hangsúlyozta, hogy semmilyen választást, amelyet a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "népköztársaságának" vezetése ír ki, nem fogad el törvényesnek sem Ukrajna, sem a nemzetközi közösség, de reményei szerint még Oroszország sem. A "Donyecki Népköztársaság" legfelső tanácsa előző nap jelentette be, hogy november 2-án elnöki és parlamenti választásokat tartanak az önhatalmúlag kikiáltott "köztársaságban".

Az államfő ígéretet tett arra, hogy az október 26-ra kiírt országos parlamenti választások után javaslatot terjeszt az új összetételű törvényhozás elé az ország decentralizációjára.

Kijelentette, hogy "erősen hisz" a kelet-ukrajnai konfliktus békés rendezésének lehetőségében. Hozzátette, hogy Oroszország Ukrajna délkeleti részével kapcsolatos tervei változnak, "átalakuláson mennek át". Rámutatott arra, hogy az orosz hadsereg beavatkozását az ukrajnai konfliktusba a közvélemény-kutatások szerint Oroszország lakóinak mindössze öt százaléka helyeselte. Hangsúlyozta, hogy a Donyec-medencében élők több mint 80 százaléka sem akar mást, mint "békét bármi áron". Leszögezte, hogy továbbra is ellenzi a hadiállapot bevezetését a harcok sújtotta övezetben.

Porosenko ismételten üdvözölte, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók elfogadásával az Európai Unió tagországai egységesen kiálltak Ukrajna mellett. "Ez bizonyítja, hogy az uniónak fontosabbak az értékek, mint saját gazdasága" - tette hozzá.

Egy héttel ezelőtti washingtoni látogatásával összefüggésben leszögezte, hogy Ukrajnának nincs szüksége amerikai támadó fegyverekre. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna helyreállította hadserege harci képességét - mint fogalmazott -, a fegyveres erőknek vannak harckocsijai, nagy kaliberű golyószórói, rakétarendszerei. Szavai szerint Ukrajnának modern rádiólokációs eszközökre, radarokra és pilóta nélküli repülőgépekre van szüksége, s azok megvásárlásához Ukrajna már megkapta az engedélyt nyugati partnereitől.

A sajtótájékoztatón minden ukrán közös érdekének nevezte, hogy Ukrajna 2020-ban tagfelvételi kérelmet nyújthasson be az EU-nak. Ennek eléréséhez azonban reformokat kell végrehajtani az ország gazdasági és szociális szférájában - hangsúlyozta. Az általa ismertetett stratégiai terv szerint 2020-ra Ukrajnában az egy főre eső GDP-nek el kell érnie a mostani négyszeresét, 16 ezer dollárt, a külföldi befektetéseknek pedig a 40 milliárd dollárt.

Porosenko elnök a sajtótájékoztatón ukránul, oroszul és angolul válaszolt attól függően, melyik nyelven kapta a kérdést.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×