INFORÁDIÓ
2021. december 6. hétfő
Miklós

csaba lászló

gazdaság

koronavírus

Csaba László közgazdász beszél Thomas Piketty A tőke a 21. században című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában 2015. április 22-én.

Csaba László: a járvány után minden ugyanaz lesz, de semmi sem egészen ugyanaz

Új egyensúly fog kialakulni a gazdaságban, amely a kísérlet és tévedés révén jön létre. Megpróbáljuk ezt is, meg azt is, és amelyik működik, az marad életben – mondta Csaba László egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász szerint óriási a bizonytalanság, de lesz visszatérés, csak nem a régi kerékvágásba. Minden területen azok maradnak meg, akik újítani tudnak és az új megoldásokat alkalmazzák.

Csaba László az Arénában
 

Látszanak-e már a járvány legfontosabb gazdasági hatásai?

Az első és legfontosabb szerintem az, hogy nagyon óvatosan kell bánni a tervezéssel. Most erőteljesen kiderült, hogy ember tervez, Isten végez. Csak egy példát mondok: a magyar államháztartást 1 százalékos hiányra tervezték, és most a költségvetési tanács 10 százalékos hiányra számít a GDP arányában. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik forintot hitelből kell finanszírozni. Azért ez egy elképesztő szám. Ilyen visszaesés a magyar gazdaságban a háborús években volt. 1991 az egyetlen olyan év, amikor békeidőben ennél nagyobb, 11 százalék volt a visszaesés. Arra számítottunk, hogy ősszel már vissza lehet térni a normális életbe, aztán kiderült szeptember végére, hogy erről szó sincsen. Nagyon beszorult az előreláthatóság, a szokásosnál is nagyobb mértékű a bizonytalanság. Magáról a vírusról is egyre többet tudunk meg, és minél többet tudunk, annál nagyobb a bizonytalanság, hogy milyen lesz a járványnak a lefutása, milyen korlátozó intézkedéseket követel meg. Mindig van bizonytalanság, de most annál is nagyobb, mint szokott lenni.

Az sem tekinthető a közgazdász számára biztos pontnak, ha megvan a társadalmi immunitás, akkor onnan kezdve automatikus lesz a helyreállás?

Nem, mert két szélsőség lehet. Az egyik, amikor azt hisszük, hogy minden ugyanúgy lesz, mint régen, a másik, hogy semmi nem lesz úgy, mint ahogy régen volt. Nem tudjuk, hogy ez a bizonyos immunitás meddig véd, a betegségnek mindenféle szövődményei lehetnek. Ez megnehezíti, hogy az ember előtte tervezzen, és értelmes gazdaságpolitikai döntéseket hozzon. Hogy csak egy példát mondjak, Magyarországon az államadósság aránya a nemzeti termékhez képest 82 százalékról lement 2019-re 67 százalékra, és most visszament arra a pontra, ahonnan indultunk. Ez azt jelenti, hogy még egy évet lehet költekezni, és utána ennek a politikának, ami az idén folyt, hogy ha van egy nehézség, akkor kimegyünk a piacra, fölveszünk pénzt és abból betömjük a lyukakat, vége lesz. Hamarabb, mint bárki gondolná, különösen, hogy a kormány gondolná ezt.

Egy nemzeti gazdaságpolitikának hol kell és hol lehet egy ilyen helyzetben beavatkoznia?

Amikor baj van, akkor ösztönösen reagál mindenki, a háztartások is, a cégek is, de a gazdaságpolitika egésze is. Azt szoktuk mondani, ha ilyen nagy a visszaesés, akkor az államnak kell költekeznie, ez elvileg igaz, de azért nem egészen mindegy, hogy mire költ az állam. Ha az állam ebben a helyzetben, mondjuk, sportlétesítményeket finanszíroz, akkor elég közel van ahhoz a példához, amit a válságellenes politika atyja, az angol közgazdász, John Maynard Keynes úgy fogalmazott meg a ’30-as válság idején, hogy az is egy megoldás, ha az embereket kiküldik a temetőbe, hogy ássanak sírokat délelőtt, délután meg betemetik, és akkor kapnak egy kis pénzt, amiből tudnak élelmet vásárolni a családjuknak, mert akkor egész nap dolgoztak és nem csinálnak forradalmat, meg éhen sem halnak. De azért ebből nem lesz a nemzet felvirágzása. Hasznos lenne olyan dolgokra költeni, ami a jövőt megalapozza, nem betonba kellene mindent beépíteni, hanem inkább az oktatásba, képzésbe, új foglalkoztatási lehetőségek teremtésébe, de úgy tűnik, hogy mi is úgy vagyunk vele, mint az egyszeri ember, hogy a saját kárunkon tanuljuk meg.

Arra is van példa, hogy például Amerikában emberek kapnak havi rendszeres jövedelmet, hogy tudjanak ennivalót venni maguknak. Ennek van értelme?

Ennek mindenképpen volt értelme, mert az Egyesült Államokban egészen elképesztő mértékű gazdasági visszaesés bontakozott ki a választási kampány közepén. A szolgáltatás meghalt, a vendéglőktől kezdve a bankokig, a szórakozóhelyekig, az iskolákig és az iskolákat kiszolgáló intézményekig nagyon sokan kerültek lehetetlen helyzetbe. Valamit kellett csinálni, és az volt messze a legegyszerűbb megoldás, hogy közvetlenül az embereknek adnak pénzt, amivel túlélik a helyzetet. Ezért van ez a bizonyos heti 600 dolláros csekk, amit minden család megkap, amely bizonyos jövedelmi szint alatt van, hogy mégse haljon éhen. Ez egy extrém intézkedés, aminek azt gondolom, hogy volt értelme. Sok tekintetben pont a fordítottját csinálta Trump elnök, mint a mi kormányunk, hogy tudniillik odaadta a pénzt azoknak, akik nem dolgoznak ahelyett, hogy arról beszélne, hogy egy normális társadalomban az a jó, ha mindenki a munkájából él. Ezzel én is egyetértek elvileg, de konkrétan hogy három hónap legyen az álláskeresési támogatás, ez valószínűleg túlzó megoldás. Az, hogy megszüntették a bértámogatásokat szeptemberben, az egy túlzó intézkedés. Ha nincs munka, azért a megélhetést kell biztosítani, és messze egyszerűbb dolog megőrizni a meglévő munkahelyet, mint hagyni, hogy mindenkit elcsapjanak, és aztán egy év múlva új embereket találni és azokat betanítani. Emiatt én azt gondolom, hogy most kivételesen az amerikai gazdaságpolitika – amit lehet bírálni és kell is mindenféle okok miatt – egy lépéssel előttünk járt.

Megmutatta-e ez a válság azt, hogy egy ország mennyit és milyen szerkezetben költsön a saját egészségügyére?

Erre is az igaz, hogy a saját kárán tanul mindenki. Kiderült az, hogy az egészségügy nemcsak arról szól, hogy mennyi az orvos, hanem az arról is, hogy az egész hogy van megszervezve. Egyébként működtethető rendszerek nem működnek, nem ér el idejében a recept, nem ér oda az autó, nem veszik föl a beteget a kórházba, ahol egyébként van ágy, minden van, csak éppen kisegítő személyzet nincsen, még úgy sem, hogy most már az orvostanhallgatókat beállították. Egyfelől helyes, ha elismerjük az egészségügyi dolgozók hősies küzdelmét, másfelől meg azért csak kiderült az, hogy az egészségügy egy rendszer, amit jó esetben egybe kell szervezni, és ebben nem vagyunk nagyon jók. Ezzel én most nem mondok nagyon újat, mert az egészségügyi közgazdászok erről sokat írtak.

De egy összehangolt rendszerben azt meg lehetne akadályozni, hogy szakembervándorlás történjen gazdagabb, nagyobb fizetőképességű államok felé?

Ezt le lehetne lassítani, mert az esetek igen jelentős részében nem feltétlenül anyagi okok miatt mennek el, hanem mert nem találják meg a számításukat szakmailag itthon. És sajnos azt kell mondani, ez nemcsak az orvosokat jellemzi, a közgazdász, a mérnök az esetek jelentős részében azért megy el, mert nem tudja a pályáját befutni. A BioNTech alelnöke, a magyar orvosprofesszor asszony mondta azt, ha itthon maradt volna, akkor egy közepes körzeti orvos lenne valahol vidéken. Nyilván mindnyájunknak jólesik, ha jobban megfizetnek, én ezt nem becsülöm le, de ő nem ezért ment el, ő azért érzi magát jól Mainzban, szemben valamelyik magyar vidéki egyetemmel, mert kifuthatja a maga pályáját. E tekintetben van egy nagy elszívó erő, és ezen talán lehetne változtatni. Ehhez nem kellene olyan nagyon sok pénz, de kellene támogatás. Pálinkás József az Akadémia elnökeként elindította 2012-ben a Lendület programot, ami arról szólt volna, hogy kis költségvetéssel kevés embert hazahozni, olyanokat, akik Nyugaton már valamit elértek, itthon is részei tudnak maradni a nemzetközi tudományos folyamatnak. Szomorúan mondom, nem kárörvendően, ha volt program az Akadémián, ami megbukott, akkor ez volt az. Nem tudjuk itthon tartani az embereket. Egyik a másik után megy vissza Amerikába, Svédországba, bárhova, ahol ki tudja magát futni. Van egy anyagi probléma, ami különösen az orvosok esetében égető, de van egy szakmai probléma és egy szélesebb körű, társadalmi probléma, hogy elfogadják-e azokat az embereket, akik kitalálnak új dolgokat, akik másként csinálnak, akik vállalkoznak. Vállalkozás az is, hogy valaki másként szervezi meg a betegellátást. Nem akarok messzire menni, a Budai Egészség Központot mindenki ismeri, az ugyanaz, csak másként van megszervezve és van ennek értelme, de ez a kivétel.

Látszik-e már most, hogy mindenféle gazdasági ág újjá fog épülni, ha egyszer ez elkezdődik? Mert van, aki azt mondja, hogy kétszer is fogunk Tenerifére utazni, mert mindent be akarunk pótolni, más meg azt mondja, hogy nem fogunk messzire menni, mert nem vagyunk biztosak abban, hogy haza tudunk majd jönni.

Lesz egy visszaállás, mert elkerülhetetlen. Ha valaki megszerette a spanyol tengerpartot, akkor oda akar menni, és nem fogjuk tudni őt visszatartani hétökrös szekérrel sem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy minden ugyanúgy vissza fog állni, ahogy régen volt, hogy jönnek majd az alsó osztálybeli angol fiatalok, és Budapest belvárosát szétverve fogják ünnepelni azt, hogy egyikük talán házasságot köt. A mi oldalunkról is jobban meg fogják az emberek gondolni, hogy mennyit és hogyan költenek ilyen célokra. Lesz egy jelentős visszapattanás olyan értelemben, hogy azért ezek a szokások, hogy elmegyünk külföldre nyaralni, ha egyszer beépültek egy középosztályosodott társadalom értékrendjébe, akkor erről nem mond le, mert megszokta. Ezért biztos, hogy vissza fogunk térni ezekhez az ügyekhez. Ugyanígy azt gondolom, hogy Kína marad a világ műhelye, és nem fogják a kínai munkások helyett a német vagy a magyar munkások előállítani ugyanazokat a termékeket, amit a kínaiak meg a bangladesiek egytized áron állítanak elő. De az könnyen előfordulhat, hogy a biztonsági szempontok az utazásnál sokkal nagyobb súllyal esnek majd a latba, ugyanígy a termelésnél nemcsak az fog számítani, hogy a bangladesi munkásnőnek mennyivel olcsóbb a bére, hanem hogy van-e belátható távolságban beszállító, és ezért új egyensúly fog kialakulni, ami a kísérlet és tévedés révén jön létre, tehát megpróbáljuk ezt is, meg amazt is, és amelyik működik, az marad életben.

Ez egy többoldalas cikk. Lapozzon!

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018