Könyvpercek magazin
Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton.
A Könyvpercek támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

Adás: kedd, csütörtök, szombat, 7.45 után
Kő András csaknem 70 éve áll a hallgatói-olvasói figyelem reflektorában. Előbb a Magyar Rádió riportereként, majd a 70-es évek eleje óta az írott sajtóban közli az érdeklődőkkel történeteit. A számvetés időszakába érve nem életrajzot írt, helyette azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek révén nemcsak az a történelmi kor tárul fel, amelyről tudósított, hanem a saját egyéni története, pályafutása is. Az "Egy betűvető betakarítása" című kötetéről Rozgonyi Ádám beszélgetett Kő Andrással. Kő András írót, újságírót hallották "Egy betűvető betakarítása" című kötetéről.
Választásaink fontosságáról, a látszat és a valóság ellentmondásairól szól Vályi-Nagy Erika első, "Törtarany" című regénye. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Míves famunkák Erdélyben – Ácsmunkák, asztalosmunkák a XV-XVI. századból címmel írt könyvet Mihály Ferenc és Szász Erzsébet. A kötetben a fellelt míves famunkák helyéről, koráról, valamint legfontosabb jellemzőiről is érdekes információk találhatók. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Megjelent Fazekas István Jókai-díjas drámaíró új kötete "Gyógyítók" címmel a Napkút Kiadó gondozásában. Az ismert író legújabb művének alapötletét Béres József, a legendás feltaláló életéből, sorsának drámai helyzeteiből merítette, melyben az emberi élet legalapvetőbb, egyben legdrámaibb kérdéseit feszegeti: az élet és halál végtelen körforgásának értelmét. A szerzővel Rozgonyi Ádám készített interjút.
A második világháború után súlyos vádak érték a zsidó vezetőket külföldön és Magyarországon is. A történészek máig vitatkoznak a szerepükről. De valójában mit tudtak ők Auschwitzról a deportálások előtt? A többi között erre keresi a választ Veszprémy László Bernát "Tanácstalanság" című kötete. A holokausztkutatóval Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Budai Lotti nagy sikerű történelmi regényei után az érzékek és érzékszervek világába kalauzolja az olvasót. Az "Öt érzék-sorozat", a 18. században játszódó első kötete a parfümökön és a parfümkészítésen keresztül mutatja be egy lány sorsát, aki egy férfiak uralta korban és szakmában bontakoztatja ki tehetségét. "A parfümkészítő - Illatok" című kötet szerzőjével, Budai Lottival, Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága gondozásában jelent meg a "Forrásvidékek. Visszaemlékezések a 20. századra" című kötet, amelyből a hagyományos paraszti kultúra értékrendje is megismerhetővé válik. Rozgonyi Ádám kérdezte Csikós Gábort, a kiadvány szerkesztőjét.
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa, Vasuki Shastry "Ázsia tündöklése? és bukása?" című könyve. A szerző a modern Ázsia sajátos világán vezeti keresztül az olvasót, feltárva, hogy mely társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatok képezhetik az ázsiai csoda beteljesülésének akadályát. A kötetről Rozgonyi Ádám kérdezte Horváth Levententét, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatóját.
"A villamos - A remíztől a hurokvágányig" címmel jelent meg kötete a Pagony Kiadónál Kovács Tamás Györgynek, a szöveghez Szinvai Dániel készített illusztrációt. A könyv izgalmas leírásai és részletes rajzai végigkalauzolják a kötött pálya rajongóit a villamosok vonalán. Arról, hogy mi volt még a kötet megírásának a célja, Rozgonyi Ádám kérdezte Kovács Tamás Györgyöt.
Reprint kiadványban jelentette meg újra Kandra Kabos "Magyar Mythologia" című művét a Tinta Könyvkiadó. A kötetről Rozgonyi Ádám beszélgetett Kiss Gábor kiadóvezetővel.
1938-ban a Szent István-év keretében szervezték meg a Szent Jobb országjárását. Ez nemcsak egy vallási ünnep volt, hanem a keresztény konzervatív Magyarország programját hirdető tömegrendezvény. A Magyar Nemzeti Múzeum kötete archív fotókkal eleveníti fel ennek a különleges eseménynek a történetét. A "Szent Jobb országjárása 1938–1942" című kötetről Rozgonyi Ádám beszélgetett Mészáros Balázzsal, a Magyar Nemzeti Múzeum szerkesztőségi csoportvezetőjével.
„Éld az életet” címmel jelent meg verseskötete Csáti Gézának. A könyről Rozgonyi Ádám készített összeállítást.
A Cédrus Művészeti Alapítvány jelentette meg az Útravallók - Szerkesztők versantológiája című kötetet, amely a Napút című folyóirat egykori és jelenlegi szerkesztőinek verseit közli az olvasókkal. A kiadványról Rozgonyi Ádám kérdezte Csáji László Koppány írót, költőt, a lap egyik szerkesztőjét.
Petőfi Sándor csaknem nyolcvan versét gyűjtötte egy kötetbe Lackfi János, akinek vendégszövegeit is tartalmazza a rajzokkal illusztrált, "Így él Petőfi!" című kiadvány. A József Attila-díjas költővel Rozgonyi Ádám készített interjút.
Magyar nyelven is megjelent a Rozsnyói Bányászati Múzeum gyűjteményei című kiadvány, amelyet szlovák nyelven 2021-ben adott ki az intézmény. Rozgonyi Ádám összeállítása.
Az Essentia Artis kiállítás és programsorozat részeként kerekasztal-beszélgetést tartottak a Pesti Vigadóban Hamvas Béla íróról, filozófusról. Az esemény egyik résztvevője volt Weiner Sennyey Tibor író, akinek már megjelent a "Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve" című kötetének harmadik kiadása. A szerzővel Rozgonyi Ádám beszélgetett.
Mit gondoltak Európáról az Európai Unió alapítói? Mi zajlik jelenleg a kontinensen? Erről szól az MCC Press és az Osiris közös kiadásában megjelenő Europica Varietas (VERIÉTÁSZ) című könyvsorozat, amelynek első három kiadványa már magyarul is elérhető az olvasóközönség számára. Osztovits András egyetemi tanárral, a sorozat szerkesztőjével Rozgonyi Ádám készített interjút. Osztovits Andrást, az Europica Varietas (VERIÉTÁSZ) című könyvsorozat szerkesztőjét hallották.
"Legyél a tesóm!" címmel jelent meg Nógrádi Gábor új kötete a Móra Kiadó "Már tudok olvasni!" sorozatában, Berthóthy Ágnes rajzaival. A könyv szerzője szerint azoknak a szülőknek, akiknek lehetőségük van rá, érdemes legalább két gyermeket vállalniuk. Nógrádi Gáborral Rozgonyi Ádám beszélgetett.
A Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában jelent meg A hosszúélet-ipar 1.0 című könyv, amelynek fókuszában a hosszú életet elősegítő tevékenységek gazdasági és gazdaságfejlesztési lehetőségei állnak.
A Petőfi bicentenárium alkalmából jelent meg a Tilos Az Á Könyvek gondozásában a "Költővel nem járnék" című novelláskötet. Az antológia tizenöt kortárs magyar szerző művét tartalmazza. Rozgonyi Ádám kérdezte Grancsa Gergely szerkesztőt.