Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Jásdi István csopaki borász borospincéjében 2020. július 21-én. Az Európai Bizottság jóváhagyta a magyarországi Csopak, vagy Csopaki név alatt termelt borok felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Aggódnak a borászok is az aszály és az infláció miatt

Az Agrárminisztérium szerint az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak. Az InfoRádió által megkérdezett borász szerint a palackos borok és a szőlő ára is emelkedni fog.

Aszályos termésre számítanak a Pannon Bormíves Céhnél – kezdte Jásdi István borász, a borászközösség elnöke. Becsléseik szerint mintegy 30 százalékkal lesz kevesebb a szőlőtermés, a minőséget illetően azonban még bizakodóak. „Jól jött volna még egy eső, de tavaly is aggódtunk, ám végül egészen kitűnő minőség lett a 2021-es évjárat” – jegyezte meg.

A napsütésre nem lehet panasz, így vélhetően a cukorfok rendben lesz, értett egyet a szakember, a szőlőszemek tartalmával viszont gond lehet.

„A probléma az, hogy nem mustfokot és savat adunk el, hanem innivalót, és pontosan abból van kevés”

– ismételte meg Jásdi István, aki azért nem gondolná, hogy tragikus a helyzet. Mint mondta, a jól beállt szőlők, tehát amiket nem mostanában telepítettek, stabilan teremnek. Bár vannak szárazságtűrőbb fajták, magyarázata szerint inkább a termőterületek vízmegtartó képessége az, ami inkább számít. A Pannon Bormíves Céhnél egyébként a jövő hét közepétől tervezik a szüretet, kezdve az illatos fajtákkal.

Arra a kérdésre, hogy számítanak-e áremelkedésre, Jásdi István emlékeztetett, a borászok valamennyi költsége emelkedett – kezdve a dugó árán át a palackozásig, mindennek, amit euróba fizetnek, de nem elhanyagolhatók a növekvő bérigények, nem említve a dráguló üzemanyagokat – így aztán igen,

számítani kell néminemű drágulásra a palackozott borok esetében is.

A Pannon Bormíves Céh elnöke szerint vitathatatlan, hogy az energiaárak augusztus 1-jei változása is érinteni fogja őket, hiszen egy kisvállalkozásról van szó, ami viszonylag sok gépet működtet, ami mind-mind áramról megy. Hozzátette: bár évekkel korában építettek egy kisebb napelemparkot, ennek ellenére bizonyos, hogy többet fognak energiára költeni, mint a korábbi években.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×