Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.15
bux:
148789.8
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Drágul a jégkrém is, több tényező van a háttérben

Az alapanyagárak folyamatos emelkedése miatt idén szezon közben is drágulnak majd a jégkrémek - mondta a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára. Intődy Gábor hozzátette: emiatt arra számítanak, hogy a vásárlók egyre inkább az olcsóbb termékeket keresik, a gyártók pedig visszavesznek a termékfejlesztésből.

A hazai gyártókat nemcsak az alapanyag és energia áremelkedések sújtják, hanem a chipsadó is, amelyet még a cukormentes termékeik után is meg kell fizetniük. Egyebek közt erről volt szó Magyar Édességgyártók Szövetségének kerekasztal-beszélgetésén, amelyről a vg.hu számolt be.

Elhangzott, hogy a problémák már tavaly ősszel jelentkeztek. Növekedtek az alapanyagárak, a tengeri szállítás 215 százalékkal, míg a közúti fuvarozás harmadával került többe, ugyanakkor hosszabbodtak a szállítási idők.

Aztán idén tavasszal folytatódott az alapanyagárak emelkedése, a csomagolópapírok és a tejpor is duplájára emelkedett, de van olyan termék, a szentjánoskenyér-liszt, amely már hatszor többe kerül, mint egy évvel ezelőtt. Mindezt tetézte az energiaárak jelentős emelkedése, amit tovább súlyosbított, hogy július elsejétől a gyártóknak külön adót is kell fizetniük. Bár ezt a "chipsadót" csak azokra a termékekre vetették ki, amelyek hozzáadott cukrot tartalmaznak, de a jégkrémek esetében még a cukormentes készítmények után is meg kell fizetni.

Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádiónak elmondta: a jégkrémpiac stabilan 40-42 milliárd forintos. A drágulás nem azonnal jelenik meg az árakban, de a tendenciák jelentkezni fognak, vagyis többe kerülnek majd a jégkrémek.

A gyártók és a kereskedők között korábban éves szerződések voltak jellemzőek, ma már szinte csak eseti megbízásokat kötnek, és arra lehet számítani, hogy szezonon belül is változnak az árak, mivel a változó körülményekre reagálva folyamatosan változtatni kell - tette hozzá,

A főtitkár szerint arra lehet számítani, hogy a drágább, ötletesebb termékek helyett a hagyományos ízeket, saját márkás fagyikat, nagyobb kiszereléseket keresik majd az emberek, emiatt pedig

a gyártók lejjebb adnak a termékfejlesztési terveikből, a jól bevált felé mozdulnak el.

Intődy Gábor arról is beszélt, hogy itthon a csokoládé a legkedveltebb, nemzetközileg pedig a vanília.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Szita, Martonyi, Torgyán, Csurka – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×