Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
306.04
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
storm over the lake Balaton-Hungary
Nyitókép: Remedios/Getty Images

„Nem az a megoldás, hogy a csillagos egekig emeljük a béreket”

A délkelet-ázsiai országokból érkezők jelenthetik hosszú távon a megoldást a vendéglátás munkaerőhiányában – véli a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hoffmann Erik szerint idén is szakácsból, pincérből van a legnagyobb hiány, de a konyhai kisegítők alacsony létszáma is egyre nagyobb gondot jelent.

Hoffmann Erik egyetértett azzal, hogy a pandémia okozta világhatások, a háború, a magas euró- és üzemanyag árfolyamok miatt sokan nyaralnak majd itthon, és választják a Balatont a nyári szezonban. És az sem vitás, hogy mindeközben a másik oldalon – fél évtizede már bizonyosan – a hazai turizmus erősen küzd a munkaerőhiánnyal, és így van ez most – tette hozzá.

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke megjegyezte, némi bizakodásra adhat okot, hogy eddig is mindig sikerült valahogyan kezelniük a helyzetet, bár szerinte ez már sokáig nem tartható. „És nem az a megoldás, hogy mindig csak abban reménykedünk, hogy a nap végén valaki beesik az utcáról, és a csillagos egekig emeljük a béreket” – emelte ki.

Mint mondta, miután a nálunk meglévő szakképzett munkaerő nyugatabbra vándorolt,

a hazai vendéglátásnak is tekintenie kellene valamerre, hogy kik számára lehet vonzó és érdekes.

Nem gondolná ugyanis, hogy másol ne lenne legalább olyan szintű képzés, mint Magyarországon, és ne lehetne máshonnan pótolni a munkaerőt. Kiemelte: igenis, vannak olyan délkelet-ázsiai országok, ahonnan adott esetben lehetne jól szakképzett munkaerőt hozni, gondolva itt például a Fülöp-szigetekre vagy éppen Srí Lankára, hiszen számos helyen bizonyítottak az ottani a munkavállalók. „Valószínűleg rájuk lenne szükségünk” – magyarázta.

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke érdeklődésünkre megerősítette, nem példátlan – nem csak a Balatonnál, az ország más részein is –, hogy egy fölkészültebb szakács bére a nettó 800 ezer forintot is elérhet. Szerinte ha van az vendégkör, aki képes összeadni az ilyen fizetéseket, akkor ki is kell fizetni ennyit, bár nyilván nem ezek a jellemző bérek.

Hoffmann Erik szerint sem vitás, ha szakképzetlen munkaerővel töltik a fel a létszámot, az nyomot hagyhat a minőségen, ezért át kell gondolni az üzemeltetési struktúrákat.

A vendéglátásban azonban nem kell mindenhez szakképzett munkaerő, de nem is lesz

– jegyezte meg. Mint mondta, csak néhány magasan képzett szakácsra és felszolgálóra van szükség, akik egy jól irányított csapattal simán tudják hozni azt a színvonalat, amit egy vendég elvárhat. Ha úgy tetszik, betanított munkában el lehet végeztetni nagyon sok feladatot – mondta.

Jelenleg szakácsból és felszolgálóból mutatkozik a legnagyobb hiány a Balaton körül, de hosszú távon a konyhai előkészítés, mosogatás területén is gondok lesznek, miután senki sem akar beállni fekete mosogatónak odaégett edényeket sikálni. „Sokszor nyugdíjas nénik, akik ezeket a munkákat egyes vendéglátó helyeken elvégzik, de ha ők már nem lesznek képesek dolgozni, vagy az unoka már eleget keres, ezen a fronton is bajban leszünk” – hívta fel a figyelmet a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke.

Azzal kapcsolatban, hogy bizonyos vélemények alapján a balatoni vendéglátás a szálláshelyek rendkívül magas árain csúszhat el az idén, jelezte, hogy az elszálló energiaárak mellett nincs más választásuk a szálláshelyeknek. Gyakorló szállodásként a saját példáját említette: korábban 22 forintért vett 1 kWh villamos energiát, míg a jelenlegi ajánlatok 108 forintról szólnak, vagyis egy eddig 3 milliós számla innentől kezdve 12 millió, havonta. Amit áremelés nélkül nem lehet megúszni – ismételte meg Hoffmann Erik, aki szerint az izgalmas kérdés, hogy a másik oldalon képes-e ezt a piac megfizetni. Bár eddig konjunktúra volt jellemző, és szélesedett az a réteg, amely meg tudta magának engedni azt, hogy szállodába menjen, étterembe járjon. A szövetség elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy szűkülni fog a jövőben ez a réteg, de szerinte ez még mindig elég lesz ahhoz, hogy ismét az egyik legjobb szezont zárják a Balatonon (is).

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×