Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond az új paksi naperőmű átadásán 2019. március 5-én. Az ország  legnagyobb, 9 milliárdos költséggel készült naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre. A 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőmű mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

A tőzsdei bevezetés kapujában az MVM

Befektetésre ajánlott kategóriába sorolta a Standard and Poor’s és a Fitch Ratings az MVM csoportot. A minősítésről tartott sajtótájékoztatón Mager Andrea miniszter azt mondta, az MVM a tőzsdeképesség kapujában áll.

Az MVM a harmadik magyar hátterű, illetve az első a teljes egészében állami tulajdonú vállalatok közül, amelyet a nemzetközi tőkepiacok által is elfogadott nagy nemzetközi intézetek minősítettek – mondta Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a hitelminősítői döntésről rendezett sajtótájékoztatón.

"Az MVM 2010 óta tartó munkája nemcsak azt bizonyítja, hogy az állam is lehet jó gazda, hanem azt is, hogy stratégiai vízióval, tudatos építkezéssel, valamint elkötelezett menedzsmenttel és munkavállalókkal egy állami vállalat is képes felküzdeni magát a legnagyobbak, az úgynevezett blue chipek közé."

A miniszter jelezte, a regionális szinten is egyre meghatározóbb MVM Magyarország negyedik, Közép-Európa 13. legnagyobb vállalata 6,1 millió ügyféllel és több mint 100 tagvállalattal. A cég az elmúlt években 750 milliárd forint hozzáadott értékkel járult hozzá a magyar gazdaság fejlesztéséhez. 2010 óta megháromszorozta árbevételét, majdnem megnégyszerezte mérlegfőösszegét, megduplázta munkavállalói számát, és jelenleg 18 országban van jelen.

"Most pedig itt áll a tőzsdeképesség kapujában. Ennek a tőzsdére lépésnek komoly felkészülési időszaka van és a részvényparketten való megjelenés komoly feltételeket támaszt a cégekkel szemben. Ám tudniuk kell, hogy a tőzsdeképesség nem az MVM privatizációját jelenti, ez egy téves feltételezés. Az MVM-csoport további bel- és külföldi növekedést tervez, amelynek egyik mérföldköve a tőzsdepiaci érettség."

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy a cég terveihez, a további növekedéshez szükséges tőkebevonás szempontjából fontos a nemzetközi minősítés megszerzése. Ez ugyanis az egyik feltétele a források diverzifikálásának, vagyis a nemzetközi kötvény- és tőkepiaci megjelenésnek, illetve a lehető legkedvezőbb kamatozású hitelek elérésének.

"Az MVM-csoport tisztán piaci alapokon finanszírozza magát, körülbelül 1200 milliárd forintnyi hitellel és egyéb, hitellel egyenértékes instrumentumokkal rendelkezik, tehát nem a költségvetésből finanszíroz, hanem a költségvetésbe befizető módon jár el."

Az MVM a közeljövőben forint és euró alapú kötvénykibocsátásokat tervez – tette hozzá Kóbor György, aki jelezte, a cég a tervek szerint decemberre készíti el a tőzsdeképességi jelentését. Az elnök-vezérigazgató a cég papírjainak tőzsdei bevezetéséről az InfoRádió kérdésére válaszolva jelezte, nincs céldátum.

"A mi dolgunk MVM-ként az, hogy egy olyan jelentést tegyünk le a tulajdonos asztalára, ami alapján döntést tudjon hozni – bármikor is legyen ez –, és nyugodt szívvel tőzsdére tudjunk menni. Emlékeztetőül: új részvények kibocsátására számítunk, tehát finanszírozási forrásbevonás történik – ez nagyon fontos, hiszen nem a meglévő részvényekből adunk el, hanem új részvényeket vonunk be. Ezzel gyakorlatilag tovább diverzifikáljuk a tőkeszerkezetet."

Az elnök-vezérigazgató hozzátette: várhatóan a részvények értékelése kapcsán átértékelődik az állami vagyon is, vélhetően pozitívabb irányba.

Kóbor György a tervek között említette sok más mellett a cég hazai megújulóenergia-portfóliójának bővítését, a Mátrai erőmű átalakításához szükséges munkálatok megkezdését, két gázos erőmű építését, a nemzetközi jelenlét megerősítését és a hálózati rekonstrukciós programot.

A tulajdonos magyar államot képviselő Mager Andrea miniszter az InfoRádió kérdésre hozzátette, az MVM csoport terjeszkedésének finanszírozási igénye határozza meg a további forrásbevonások módját és ütemét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×