Infostart.hu
eur:
377.91
usd:
319.95
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Pixabay

Roham indult a munkahelymegtartó hitelért

Három hét alatt több mint nyolcezer vállalkozás érdeklődött a Kavosznál a válság hatásának enyhítésére, jelentős állami kamattámogatással indult Széchenyi munkahelymegtartó hitelről - mondta az InfoRádióban Krisán László, a programot koordináló cég vezérigazgatója.

Krisán László biztos abban, hogy a munkaerőgazdálkodást teljesen újraszabja majd a járvány okozta válság. A Kavosz Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában felidézte, hogy 8 éve még a túlzottan magas munkanélküliség volt aggasztó, az elmúlt öt év már inkább a munkaerőhiány okozta problémákról, a többi között a munkaerőköltségek emelkedéséről szólt.

"Ebből fakadt az, hogy a munkaerőgazdálkodás alapjaiban sokkal torzabb lett, és

most, hogy újra kikerült munkaerő a piacra, a cégek zöme nagyon komolyan át fogja gondolni a munkaerő kérdését, racionalizálni fog mindenki"

- hangsúlyozta a vezérigazgató. Szerinte ez a folyamat nemcsak egy-egy dolgozó elbocsátásáról, vagy gépekre cseréléséről szól majd, de a működésük valamennyi területének áttekintésére is kiterjed, hogy mi az észszerűbb, mi a hatékonyabb és mi a termelékenység szempontjából a legoptimálisabb. "Ez egy nagyon pozitív elem lehet" - tette hozzá a szakember.

Elmondta, hogy az elmúlt három hónapban a Kavosznál, ahogy fogalmazott, heroikus munkát kellett végezniük, mivel - bár március közepén még senki sem tudta, hogy válság lesz -, létre kellett hozniuk a korábbi hattermékes Széchenyi Kártya programból egy öttermékes válsághitel-programot. Krisán László elmondta, hogy egy ilyen programot kidolgozni általában inkább egy éves munka, most pedig mindössze másfél hónapjuk volt rá.

"Megcsináltuk, április végén kijöttünk az első programtermékkel,

az Agrár Széchenyi Kártyát május másodikától kezdtük el forgalmazni, három héttel később piacon volt a másik négy hiteltermékünk is"

- mondta Krisán László. Hozzátette: mindegyik abból a gondolatiságból indult el, amellyel a Kavosz mindig is dolgozott: nem akarják az íróasztal mellől megmondani, hogy szerintük mire van szükségük a vállalkozásoknak. Úgy fogalmazott, nagy fiúk, el tudják és el is mondják egyébként a vállalkozások, hogy mi a problémájuk. A munka során ügyeltek arra, hogy teljesítsék azt is, amit még Orbán Viktor miniszterelnök kért az MKIK gazdasági évindítóján:

a piac jelezze, hogy milyen problémákat látnak, csatornázzák be ezeket az információkat, és tegyenek mellé javaslatcsomagokat is.

A gazdasági kormányzat pedig megnézi, hogy mik azok az elemek, amelyeket tud, érdemes és kell is használni - tette hozzá a vezérigazgató.

Az iparkamara több körben is felmérte, milyen válságkezelésre lenne szüksége a vállalkozásoknak. Visszaemlékezése szerint mintegy 17 ezer vállalkozástól jöttek adatok az első két hétben. A Széchenyi Kártya tulajdonosok és a Kavosz programjaiban szereplő vállalkozások esetében is nagyon gyorsan végig tudták futtatni ezeket a kérdéseket.

"A legfontosabb egyértelműen a munkahely kérdése volt, ezért is lett a zászlóshajó a Széchenyi munkahelymegtartó hitel" - mondta Krisán László. Ez egyfajta munkabér-előleg hitel. Ennek kidolgozásának úgy láttak neki, hogy megvizsgálták, milyen szempontok dominálnak egy vállalkozásnál, amikor a munkaerejét kezeli. "Az látható volt, hogy egy mai állapotra nem lehet egy munkahelymegtartó hitelt kialakítani, ezért a tavaly év végi létszámra dolgoztuk ki a feltételeket, és azt mondtuk,

9 hónapra, illetve veszélyeztetett szektor esetén 18 hónapra lehet felvenni egy speciális, államilag nagyon megtámogatott kamatú hitelt"

- idézte fel a vezérigazgató. Ez azt jelenti, hogy 0,1 százalékos fix kamat mellett gyakorlatilag a teljes múlt év végi létszám munkabérére és az azt terhelő valamennyi járulék és juttatás finanszírozására igényelhető a hitel.

"Ezzel indultunk május 18-án és jövő hét hétfőn, tehát nem egészen 4 héttel később már módosítunk is rajta.

A 9-18 hónapos lehetőséget egységesen 24 hónaposra emeljük"

- hangsúlyozta Krisán László. Szavai szerint a Kavosz gyorsan reagáló hadtest, már az első két hát vállalkozói visszajelzései alapján változtattak. Szerinte a vállalkozások úgy kalkulálnak, hogy az elérhető legmagasabb kedvezményes lehetőséget akarják elérni. Emlékeztetett arra is, hogy az igényelhető legmagasabb összeg 750 millió forint. "Ez azt jelenti, hogy egy olyan cég, amelynek van 200 alkalmazottja - de ez igaz a kétfős alkalmazotti létszámra is - föl tudja venni a 24 havi munkabérét 0,1 százalékos kamatra két évre, méghozzá úgy, hogy még erre a 0,1 százalékos kamatra is van türelmi idő,

év végéig egyáltalán nem kell fizetni se tőkét, se kamatot"

- hangsúlyozta Krisán László. Hozzátette: eddig körülbelül 8 ezer vállalkozás kereste meg a Kavoszt a termék miatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×