Infostart.hu
eur:
377.82
usd:
320.5
bux:
129171.81
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Pixabay

JP Morgan: Magyarország jövőre kihívásokkal néz majd szembe

A magyar GDP visszapattanhat ugyan jövőre az idei zuhanás után, viszont a költségvetés hiánya alig csökken majd, a forinton pedig még csak ezután lesz igazán nyomás – vélik az amerikai bank elemzői.

A koronavírus hatásainak köszönhetően az idén 6,3%-kal eshet vissza a magyar gazdaság – írta a JP Morgan szerdán megjelent elemzését idézve a Portfolio. Ezzel az amerikai bank elemzői rontották becslésüket a korábbihoz képest, bár már eddig is 6%-os magyar recesszióval számoltak. A legtöbb kelet-közép-európai országban már korábban is 5-6%-os gazdasági visszaeséssel számoltak az elemzők, most Magyarország esetében várják a legrosszabb értéket. Ez szembe megy például a Nemzetközi Valutaalap (IMF) napokban közölt előrejelzésével, a szervezet 3,1%-os zsugorodásra számít idén, ami Szerbia után a legkisebb lenne.

Ez is mutatja a Portfolio szerint, hogy nagy a bizonytalanság a koronavírus-járvány gazdaságinak előrejelzésében. Abban a legtöbb elemzés egyetért, hogy ha belátható időn belül, az év második felére a világ úrrá tud lenni a járványon, akkor az idei zuhanás után 2021-ben komoly visszapattanás jöhet, jelenleg a legtöbb elemzőnek ez az alapforgatókönyve. A JP Morgan például Magyarországon 5,3%-os gazdasági növekedést vár jövőre.

A JP Morgan szerint 2020-ban a GDP 5,7%-a lehet a magyar költségvetés hiánya, ami jelentősen meghaladja a kormány 2,7%-os célját. Viszont ebben sem vagyunk egyedülállók, a régió legtöbb országában jelentősen megugrik majd a deficit, ami két okra vezethető vissza: egyrészt a vártnál sokkal rosszabb növekedés (illetve zsugorodás) önmagában rontja az egyenleget az alacsonyabb adóbevételek és a fogyasztás elmaradása miatt, másrészt pedig a legtöbb fejlett országhoz képest Kelet-Közép-Európában is korábban nem látott élénkítő csomagokat jelentettek be a kormányok, hogy ellensúlyozzák a járvány negatív következményeit.

Magasan ragadhat a hiány, kihívások a forintnak

A JP Morgan friss anyagának legnagyobb újdonsága, hogy az elemzők szerint a hiány nem fog automatikusan visszacsökkenni 2021-ben a korábbi szintre.

A magyar büdzsé esetében még jövőre is 5,2%-os deficittel számolnak az elemzők, de ez sem lenne kiemelkedő a régióban, csak a horvát és a szerb hiány csökkenhet vissza a 3%-os uniós küszöb alá.

A JP Morgan szerint már a második negyedévben meg kell barátkoznunk újra a 370-es szinttel, de ott sem áll meg a forintgyengülés, 2021 első negyedévére 392-es árfolyamot jósolnak, vagyis kézzelfogható közelségbe kerülhet a 400 forintos euró.

Az elemzés úgy véli, az MNB politikájának ellentmondásai, a jegybank mérlegének bővülése és a gyenge gazdasági növekedési kilátások miatt maradhat továbbra is gyengülő trendben a forint. Ráadásul a forint reálkamata továbbra is a legalacsonyabbak között van a világon.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×