Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
324.71
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: pexels

Húsmentesség az éttermekben – nagyböjti kínálat

A nagyböjti időszakban a kínálatban több húsmentes étel található, így például főzelékek, tésztafélék, ezzel is igyekeznek a vendégeik igényeinek megfelelni - mondta az InfoRádiónak a budapesti Kiscsillag étterem tulajdonosa, Kenessey Ferenc.

A böjt egyik lényeges eleme, hogy tartózkodjunk a jóllakottságtól, illetve kerüljük például bizonyos termékek, például alkoholos italok vagy a kávé fogyasztását – mondta az InfoRádió kérdésére Kenessey Ferenc, a Kiscsillag Étterem tulajdonosa.

Az étkezéseknél a mértékletesség a legfontosabb, a hagyományok szerint ez azt jelenti, hogy a napi három főétkezés közül csak egyszer lakjunk jól.

A böjti időszakban a Kiscsillag étterem kínálatában mindig szerepel valamilyen főzelék, amelyhez választható húsmentes feltét. Ezt a mostani járványhelyzetben is tartják, hogy a vendégek otthonról rendelhessenek húsmentes ételeket. A nagyböjtöt mostanában is többen betartják, fontos, hogy ezeknek a vendégeknek is tudjanak megfelelő kínálatot adni – hangsúlyozta .

Kenessey Ferenc kifejtette: a régebbi korokban a Nagyböjt idején bizonyos alapanyagok nem álltak rendelkezésre, hiszen nem léteztek fagyasztott termékek, csupán néhány szárított termék: bab, lencse, borsó, aszalt gyümölcsök, lekvárok…

A dédnagymamám idejében ilyen alapanyagokból készültek az ételek az étteremben.

Dédnagymamám egyik böjti specialitása a krumplisterc, röviden sterc, vagyis a dödölle volt, ezt vasserpenyőben készítették. Ez olyan főétel volt, amely nem tartalmazott semennyi húst - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×