Infostart.hu
eur:
386.31
usd:
331.76
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Újra a levegőbe emelkedik a legendás repülőgép

Tizennégy év után hamarosan ismét felszáll egy brit Avro Vulcan bombázó, amelyet civilek adományaiból hoztak repülésre alkalmas állapotba.

A Vulcan típusú stratégiai bombázók 33 éven keresztül szolgáltak a Királyi Légierőben, harcoltak a falklandi háborúban is, 1993 óta azonban nem repültek..

Világszerte több mint húszezren adták össze azt a 6,5 millió fontot (mintegy 2,34 milliárd forint), amelyre szükség volt a hidegháború egyik emblematikus repülőgépének felújításához.

A Vulcan megkapta a civil légügyi hatóság engedélyét, így hamarosan teljesítheti az elsőt a három tesztrepülése közül, amelyekre a Leicestershire grófságbeli Bruntingthorpe repülőteréről száll fel.

A gép felújítását végző csapat vezetője elmondta: rengeteget dolgoztak a repülőn, darabjaira szedték, mindent ellenőriztek és megtisztítottak, majd újra összerakták az alkatrészeket, és elérték az elérhetetlent.

A Vulcan egyik pilótája kijelentette: a gép csodálatos és látványos, nagyon élvezetes vele repülni, szinte úgy viselkedik a levegőben, mint egy nagyra nőtt vadászgép.

Elrettentő erő

A Vulcan tervezése nem sokkal a második világháború után kezdődött, amikor a Királyi Légierő a légcsavaros bombázói lecserélését kezdte tervezni. A pályázat egyik fontos kitétele volt, hogy a gép legyen képes atombomba célba juttatására.

A repülő az Avro tervezőirodában született meg, a cég mérnökei a deltaszárnyas konstrukció mellett döntöttek, amely a munka kezdetén forradalmi ötletnek számított.

Az első Vulcan 1952 augusztusában gördült ki a szerelőcsarnokból, a típus a szűzrepülést augusztus 30-án hajtotta végre. A légierő 1956 szeptemberében kapta meg az első Vulcánját, ez a példány azonban októberben lezuhant a londoni Heathrow repülőtéren.

A hidegháború korai szakaszában a Vulcan, a Victor és a Valiant stratégiai bombázókkal felszerelt századok biztosították Nagy-Britannia elrettentő, nukleáris csapásmérő erejét, a személyzetek állandó készültségben álltak, 1969-ig egy gép folyamatosan a kifutópályán várta a riasztást.

Az argentinok ellen

Ezután - amikor már a tengeralattjárók biztosították a nukleáris válaszcsapás lehetőségét - a Vulcanok egy részét megkapta a légierő, tengeralattjáró-elhárító feladatokra, míg más bombázókat taktikai atombombákkal szereltek fel.

A gépek részt vettek az 1982-es falklandi háborúban, Asencion szigetéről felszállva mintegy 12.800 kilométert - többszöri légi utántöltéssel - repülve mértek csapást Port Stanley repülőterére, és a szigeten lévő argentin radarállomásokra, természetesen nem nukleáris, hanem hagyományos fegyverzettel.

Összesen 136 darab Vulcant építettek, az utolsót 1965 januárjában fejezték be. A gépeket a hadrendből 1984-ben vonták ki, legutoljára egy 1993-as légi bemutató közönsége láthatott Vulcant a levegőben. (Háttér: JETfly)

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×